Folytatódik Miskolcon a Stadion Sport Óvoda felújítása

Ha a tervek szerint zajlanak tovább a munkák, szeptemberben vehetik birtokba a felújított intézményt. Jó ütemben halad a Stadion Sport Óvoda felújítása – írja a Minap.hu. Az átépítés és bővítés alatt álló épületet csütörtökön bejáráson tekintette meg Bazin Levente, a terület önkormányzati képviselője és Varga László, az egységes ellenzék országgyűlési képviselő-jelöltje. A sportóvoda felújítása még az elmúlt év második felében kezdődött. A tagóvoda-vezető elmondása szerint az 1970-es években épült intézményre már nagyon ráfért a rekonstrukció. – Jóllehet sportóvoda vagyunk, tornaszobánk viszont mindeddig nem volt. Most ez végre megvalósul, sőt egy új csoportszoba…

Tovább olvasom

Egy óvodában véletlenül 1,5 százalékos hypót itattak a gyerekekkel

Hét gyermeket kórházba szállítottak egy budapesti óvodából, miután a gyermekek 1,5 százalékos hypót ittak – számolt be közleményében Csepel Önkormányzata. A csepeli Füstifecskék óvodában szerda délelőtt – tévedésből – olyan kancsóból öntöttek vizet a gyerekeknek, amely 1,5%-os koncentrátumú, vízzel hígított fertőtlenítőszert tartalmazott.  Hét gyerek ivott a vízből, szerencsére keveset. A fenntartó önkormányzat azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a helyi egészségügyi szolgálatot, a tagóvoda pedig a szülőket. Mint kiderült, a gyerekek jól vannak, biztonsági okokból azonban kórházba szállították őket megfigyelés céljából.  A hibát elkövető pedagógiai asszisztenst és dajkát azonnali hatállyal felmentették. A történteket az önkormányzat hivatalos eljárásban…

Tovább olvasom

El a kezekkel a gyerekeinktől: óvodásokat használt fel a fideszes képviselő-jelölt

Vinnai Győző, a Fidesz országgyűlési képviselője személyesen adta át az állami pénzből felújított óvodai tornaszobát Balsán. A szalagátvágás pillanatait alaposan dokumentálta a Facebookon, de az eseményen a gyerekek is szerepet kaptak: Vinnai más felnőttekkel együtt mosolyogva nézte, hogy népviseletbe öltözött óvodások adnak műsort neki – írta a 444.hu. Az alapvető jogok biztosa még a 2019-es önkormányzati választások előtt adott ki felhívást, hogy gyerekeket ne használjanak politikusok díszletnek. Ez már akkor sem tartotta vissza a fideszes jelölteket az intenzív óvodalátogatástól. Vinnai Győző a szabolcsi 2-es választókörzet képviselője, négy éve közel 48…

Tovább olvasom

Két miskolci óvodában is rendkívüli szünetet rendeltek el a járvány miatt

Nem zárták be a teljes intézményeket, csak részleges karanténról intézkedtek. Az intézkedés a Várhegy úti Tagóvodában kettő, a Pitypang Tagóvodában pedig egy csoportot érint. Rendkívüli szünetet rendelt el a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt az Oktatási Hivatal két miskolci óvodában – írja kedd délelőtti közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. – A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Várhegy úti Tagóvodájának két csoportját érinti az intézkedés október 11. és október 15. között, a Pitypang Tagóvodában pedig egy csoport ovisainak kell otthon maradniuk ugyanebben az időszakban – részletezik. (Minap.hu)

Tovább olvasom

KRESZ-parkot kaptak a miskolci óvodások

Így igazán könnyen megtanulhatják a kicsik a közlekedési szabályokat. KRESZ-parkot vettek birtokba a Központi Kórház területén található görögkatolikus nevelési intézmény óvodásai. A közlekedési szabályok megismertetésében a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai segédkeztek. A játszóteret az óvoda szülői munkaközössége hozta létre. Már a legkisebbek is részt vesznek a közlekedésben. Erről Stefán János alezredes beszélt. – Szüleikkel el kell jutniuk a játszótérre, a bölcsődébe, az óvodába, vagy sok család választja a kerékpárt sportolási eszközéül. Azt kell megállapítanom, a gyerekek befogadóbbak a szabályok betartása iránt, mint a felnőttek. Hamarosan tanulhatunk majd tőlük, hiszen ők szüleik nagy kritikusai:…

Tovább olvasom

Akár 30-40 százalékkal is drágulhat a gyermekétkeztetés az intézményekben

A 2021. szeptember elseje után megindított közbeszerzéseknél már kötelezően figyelembe kell majd venni azt a 676/2020-as kormányrendeletet, amit tavaly decemberben hirdettek ki. A jogszabály alapvetően átalakítja, megújítja az óvodák, iskolák és szociális intézmények részére biztosított étkezést. A Napi.hu szerint a változás egyik következménye, hogy a 2022. január 1-től a közétkeztetésben felhasznált élelmiszerek legalább 60 százalékának hazai forrásból kell származnia (vagy úgynevezett rövid ellátási láncon keresztül), de ezt az arányt 2023. január elsejétől már 80 százalékra emelik. A módosítás másik következménye a szezonalitás, a tárolási és szállítási kapacitások átalakulása, amik az árakra is hatással…

Tovább olvasom

Júliusban elkezdik a miskolci óvoda felújítását

A Dózsa György úti intézményben már megkezdődtek az előkészületek Már pakolnak a Dózsa György úti óvodában, hamarosan kezdődik a felújítás, jövő év elején teljesen megújult épületbe költözhetnek vissza a gyermekek és nevelőik. Folytatja óvodafelújítási programját a miskolci önkormányzat, hogy komfortosabb és szebb környezetet biztosítsanak a gyermekek és a velük foglalkozó óvodai munkatársak számára. Júliusban a Dózsa György úti Tagóvodában kezdenek dolgozni. – Teljes felújítás lesz az intézményben – mondta el érdeklődésünkre Kovács Krisztina tagóvodavezető. – Infrastrukturálisan és energetikailag is megújulunk: lecseréljük az összes nyílászárót, a burkolatokat, megújulnak a csoportszobák, kifestjük a falakat,…

Tovább olvasom

A Miskolci Avastetői Óvodát támogatja a MIVÍZ

A MIVÍZ Kft. célkitűzései között fontos szerepet tölt be a folyamatos társadalmi szerepvállalás. Ezen cél megvalósítása érdekében vette fel a Társaság a Miskolci Avastetői Óvodával a kapcsolatot, akiket a jövőben hosszútávon segíteni szeretne. Az óvoda 7 csoportjába jelenleg 138 gyermek jár és egy 26 főből álló munkatársi közösség segít a mindennapokban – írja a közlemény. Az együttműködés első lépéseként három nyomtatót adományozott a MIVÍZ Kft. a Miskolci Avastetői Óvodának. A felajánlott eszközöket a cég munkatársai személyesen adták át, segítve az óvoda dolgozóinak a minden napi munkáját. Az óvoda vezetője, Deli…

Tovább olvasom

Miskolc: Új óvodai intézményrendszer, hatékonyabb működés

„Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármestere – a fennálló veszélyhelyzetre tekintettel a Közgyűlés feladat-és hatáskörében eljárva – 2021. május 28-án meghozta döntését az önkormányzati fenntartású óvodák egyesítéssel megvalósuló átszervezéséről. A döntéskérő indítvány nem kerülhetett az online közgyűlési konzultáció által megtárgyalásra, tekintettel arra, hogy a személyi ügyet is tartalmazó anyagra a zárt ülés szabályai vonatkoznak. A döntés szerint 2021. augusztus 1. napjától – beolvadással – a jelenleg önálló költségvetési szervként működő 9 óvoda és 23 tagintézménye 1 székhely óvodaként és annak 31 tagintézményeként működik tovább változatlan helyen, az intézmények sajátosságainak megőrzése…

Tovább olvasom

Átszervezné a városi fenntartású óvodák működését a miskolci önkormányzat

Az erről szóló napirendet múlt csütörtökön online konzultáció keretében tárgyalta Miskolc Megyei Jogú Város képviselőtestülete. Miskolcon jelenleg kilenc önkormányzati fenntartású integrált óvoda működik, huszonhárom tagintézménnyel, melyekbe jelenleg 175 csoportba több mint háromezer-hatszáz gyermek jár. Az átszervezést követően egy olyan integrált, gazdaságosabb rendszer állna fel, mely felszámolja a párhuzamosságokat és a szakmai színvonal erősítését helyezi előtérbe. A gyerekek továbbra is ugyanabba a – változatlan nevű – óvodába, tagintézménybe és csoportba járnának, az óvónők, dajkák személye is csak legszükségesebb esetben (pl. nyugdíjba vonulás) változna. Az átszervezés három lépcsőben valósulna meg: az elvi…

Tovább olvasom