Beleállnak az óvodák is? Több intézmény polgári engedetlenséget hirdetett péntekre, nem nyitnak ki

Megosztás

Egy erről szóló közleményt osztanak a közösségi oldalakon, de hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy egy budapesti kerületben egyetlen óvoda sem nyit ki pénteken. Az információk szerint az óvodai dolgozók rá akarnak világítani a közoktatás lehetetlen helyzetére, mentesen minden politikától.

Igaz, a Gyurcsány-szálat vélhetően gyorsan “fel fogja ismerni” a kormányzati oldal, mert ha valaki tiltakozik, ott kizárólag “Gyurcsányék lehetnek a háttérben”.

Polgári engedetlenséget hirdettek a Budapest XV. kerületi óvodák dolgozói most péntekre. Mint egy, a közösségi oldalakon terjedő közleményben írják:

minden politikai állásfoglalástól elhatárolódva – szeretnénk felhívni a törvényhozók figyelmét a gyermekekkel dolgozók problémáira, a magyar köznevelés, közoktatás méltatlan helyzetére.

Az érintett óvodák dolgozói jelezték, hogy október 21-én pénteken nem fogják felvenni a munkát,

így intézményeink nem tudnak gyermekeket sem fogadni. A kerület összes tagóvodája zárva lesz, ezzel kifejezve a változás iránti igényünket.

A tiltakozással kapcsolatban egy állítólag a szülőknek írt levél is terjed, amiből kiderül, hogy 3 összevont óvodát érint a tiltakozás: név szerint a Rákospalota Összevont Óvoda, a Hétszínvirág Összevont Óvoda, és az Újpalotai Összevont Óvoda. Az akcióról többek között a Hétszínvirág Összevont Óvoda egyik tagóvodája, a Bújócska Óvoda is posztolt. (Hvg)

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek