Hol a pénz? 200 milliós uniós támogatásból építik az óvodát, de inkább mégis lebontják

Megosztás

Az EU-s támogatás teljes összegét vissza kell fizetnie a keszthelyi önkormányzatnak, miközben számlájukon az eredeti pénznek az ötöde sem található már meg. A felújítással megbízott cég pedig közben már felszámolás alatt van. Ismét felmerül a kérdés, mégis hol van a pénz?

Több mint egymilliárd forintos uniós támogatásból kellett volna az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek kiviteleznie Keszthelyen az Életfa Óvoda Kísérleti utcai intézményének, a városi strandnak és a Reischl sörháznak a felújítását, ám a munkálatok késtek, mostanra a cég felszámolás alá került, a fideszes önkormányzat pedig a félig elkészült óvoda esetében annak elbontásáról határozott – írja a Hvg.hu. Az óvoda estében tudni lehet, hogy az arra szánt teljes, majdnem 200 millió forintos összeget vissza kell fizetnie az önkormányzatnak, miközben abból már csak 33 millió forint van a számlájukon.

Az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. még 2018-ban került képbe a munkálatokkal kapcsolatban, amikor a legolcsóbb árajánlatokat adta a város korábbi vezetése által kiírt felújítási pályázatokra. Ugyan a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) még 2019-ben figyelmeztette az önkormányzatot arra, hogy a kft. ügyvezetője és tulajdonosa egy másik, éppen felszámolás alatt álló, hasonló nevű és tevékenységű cégben is érdekelt, továbbá rámutattak arra is, hogy a vállalt ár irreálisan alacsony, ez akkor a keszthelyi városvezetésnél nem érdekelt senkit.

A múlt heti testületi közgyűlésen kiderült, hogy bár az óvoda-felújítás jelenleg 75 százalékos készültségi állapotban van, ugyanakkor ez a szakértői vélemény szerint csak mennyiségi szinten állja meg a helyét, mivel a hibás teljesítések, az ázás okozta károk miatt a készültség igazából 40–45 százalékos. Ezért a testület az óvoda elbontásának előkészítéséről döntött.

Az ügy nem most pattant ki, már tavaly rendőrségi, illetve OLAF vizsgálat indult a sörház és az óvoda felújítása miatt, előbbi végül a területileg illetékes NAV igazgatóságnál landolt. További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek