Megújult az egyik miskolci óvoda

Megosztás

Kibővítették és megújították a Miskolci Batsányi János Óvoda Szeder Úti Tagóvodáját. Többszörösen ünnepelhetnek Komlóstetőn.

Ünnepi díszben, családias hangulatban telnek a hétköznapok a komlóstetői oviban. Hatalmas és gyönyörűen feldíszített karácsonyfa áll a megújult közösségi tér fő helyén, a szobákban pedig díszek, kiegészítők idézik meg karácsony szellemét. Mindezek nélkül is jó lenne azonban körülnézni a megújult épületben, hiszen egy komplex felújításon esett át az óvoda. A részletekről a Minap.hu számolt be.

– 1992-ben négy csoporttal kezdte meg a működést az intézmény, de idővel szűkössé vált a hely, leromlott az épület állapota – idézte fel a tagintézmény vezetője. Molnár Tiborné hozzátette, a mostani, komolyabb – több százmillió forintos – beruházás részeként kicserélték a nyílászárókat, napelemeket szereltek fel, megújult a vízhálózat, a szennyvíz-elvezetés, a villámvédelem és a villamoshálózat is. Egy-egy csoportszobával, fejlesztő szobával és tornaszobával bővült a hasznos terek száma, ezek mellett az adminisztrációra használt szobák is megszépültek.

Jelentősen, több mint négyszáz négyzetméterrel kibővült az udvar területe is, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak kinn tartózkodni. Ide új játszóeszközöket telepítettek. Ebben a térség önkormányzati képviselője vállalt fontos szerepet. Gazdusné Pankucsi Katalin elmondta, képviselői keretéből mintegy 2,3 millió forintot fordított a játékok megvásárlására, a homokozóra, a csúszdákra. További 1,5 millió forinttal támogatta a bejárati kapu és a kőfal rendbetételét, valamint 600 ezer forintot ajánlott fel az új csoport játékainak megvásárlására.

– A szülők és a gyerekek is nagyon várták már, hogy birtokba vehessék ezt a megszépült, megújult épületet – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek