Az utóbbi napokban vezeti a szalagcímeket a sok, kapkodásból eredő, hirtelen ötlet, amivel a Fidesz-kormány előhozakodott az energiaválság súlyosbodásának láttán. Az iskolák fatüzelésre való lehetséges átállítását már napok óta megismerhettük, most pedig a szénbányákat nyitná újra miniszterelnökünk. Apró bökkenő, hogy ehhez hosszú évek előkészülete szükséges. Adódhat a kérdés, miért nem fektettünk az elmúlt másfél évtizedben rengeteget a megújuló energiaforrások kiaknázásába? Mert nem volt a kormánynak érdeke, jobb volt ilyen mértékben függeni az orosz gáztól. Most jön a feketeleves. Azonnal nem, csak 5-10 éven belül lehetne újraindítani a barnakőszén-kitermelést – mondták…
Tovább olvasomCímke: Orbán
Márki-Zay a tüntetésen: Véglegesen kiderült, hogy Orbán Viktor végighazudta a kampányt
A közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt rámutatott, hogy a Fidesz, élén Orbán Viktorral orbitális hazugságokkal nyerte meg fölényesen az idei választásokat. Azóta szép fokozatosan kiderült, hogy minden ígérete és állítása nélkülözte a valóságot, ez a hét volt Orbán elnyújtott őszödi beszéde, ezért mennie kell – véli Márki-Zay Péter. Márki-Zay Péter szombat este 7 után lépett színpadra. Szerinte “uborkaszezonban” kellett összejönniük, amikor a kormány számára kényelmes bármilyen népszerűtlen intézkedést meghozni, hiszen az emberek nyáron nem szeretnek tüntetni. „Orbán Viktor őszödi beszéde volt ez a hét, ezek a megszorítások. Minden kampányállításról kiderült, hogy hazugság”…
Tovább olvasomPénteken megtudhattuk, a spórolás jegyében ismét milliárdokat szórt el a kormány
Mintha nem is lenne brutális pénzbehajtás, egyben megszorítás az egyik oldalon, úgy szórja a milliárdokat „ezekben a nagyon nehéz háborús időkben” Orbán és csapata a másik oldalon. Feltétlenül fontos volt újabb egymilliárd Novák Katalin hivatalának, nyolcmilliárd a sportra, plusz 3,5 milliárd a hódmezővásárhelyi tram-trainre, húszmilliárd (!) pedig a határkerítés megemelésére. Mintha nem is lenne pénzbehajtás az egyik oldalon, úgy osztogatott pénzt a kormány a pénteken megjelent Magyar Közlöny alapján. Jutott plusz 8 milliárd forint a Nemzeti Atlétikai Központ építésére plusz 3,5 milliárd forint az árfolyamváltozásra hivatkozva a hódmezővásárhelyi tram-train projekt járműbeszerzésére…
Tovább olvasomOrbán Viktor április elején jót nevetgélt azon, hogy „mások” nem tartották be választási ígéreteiket – videó
Miniszterelnökünk kategorikusan kizárta, hogy bármilyen megszorításra szükség lenne a költségvetési egyensúly fenntartása miatt, illetve viccelődött a korábbi választásokon ígéretüket be nem tartó politikusokon. Ez az eheti események fényében igen érdekes. A rezsicsökkentéshez semmi szín alatt nem nyúlnának – legalábbis akkori ígéreteik szerint. Így történt? Miután a kormány a kata eltörlésével a több százezer kisvállalkozónak szüntette meg a kedvezményes adózási lehetőségét, a rezsicsökkentést az átlagfogyasztásra korlátozta, különadókat vetett ki, beruházásokat fújt le, Novak Benjamin, a New York Times riportere előszedte, mit is mondott Orbán Viktor a megszorításokról április 6-án, a választási győzelem utáni sajtótájékoztatóján: „Kizárható-e az, hogy…
Tovább olvasomAz igazi arculcsapás: 650 ezerrel emelte meg Orbán Viktor saját miniszterei fizetését
A választások után gyorsan törvényi jogalapot teremtett magának erre parlamenti felhatalmazással. Gyorsan élt is vele. Vegyük észre, hogy kik azok, akik viselik a súlyos válság és a megszorítások terheit és kik azok, akik nem. Saját fizetésének kétmilliós megemeltetése után minisztereit is alaposan megfizeti közpénzből. Orbán Viktor kormányfő 33 százalékot emelt a miniszterei fizetésén, így az eddig 1,9 millió forint helyett most 2,6 milliót keresnek – vette észre az Rtl.hu a kormány oldalára visszadátumozva feltöltött dokumentumokban. Orbánnak erre a döntésre a kormánypárti többségű parlament biztosított jogalapot, hiszen júniusban egy olyan törvénymódosítást fogadott el, amely egyedül…
Tovább olvasomOrbán: Lesz itt még harc a munkahelyekért is, a háború és a szankciók a hibásak
A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában minden nehézséget rátolt az ukrán háborúra, de leginkább az elhibázott európai szankciókra. Ismét nem hangzott el olyan, hogy a Fidesz bármiben is tévedett volna és ezért van az európainál is sokkal nagyobb válság Magyarországon. Senki sem gondolta volna, hogy február 24-én új szakaszába lép az európai történelem. És ennek hatása van, Európában háborús árak vannak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban péntek reggel. Ez a háború azonban nem csak a frontokon zajlik: háborús infláció, háborús árak vannak – mondta még. Az európai élet…
Tovább olvasomHadházy: Orbánék rendszere szép lassan mindenkit elér, nem lehet kimaradni belőle
Azért tehetnek meg Orbánék ebben az országban bármit, amit csak akarnak, mert képtelenek vagyunk összefogni, nem tudunk kiállni egymásért és saját magunkért sem. Pedig látható, hogy egyszerűen nem maradhat ki senki abból, hogy a NER rátegye a kezét a pénzünkre, foglalkozzunk bármivel is. A taxisok nem véletlenül tudják érvényesíteni érdekeiket. Hadházy Ákos reggel arról írt a Facebookon, hogy látja a kata ellehetetlenítése miatti felháborodást, de azokat az egyébként jószándékú honfitársait is, akik „úgy vannak vele, hogy miért álljanak ki a kisvállalkozók mellett, hiszen ők sem álltak ki annak idején – például…
Tovább olvasomMindenki nyugodjon meg, a magyarországi focisták adókedvezménye változatlanul megmarad
A közös teherviselésnél is mindig lesznek egyenlőbbek az egyenlőknél. Orbánék értékrendjét tökéletesen megmutatja, hogy több tízezer embert cibálnak ki az egyszerű és praktikus adózási nemből, legnagyobb részük becsületes vállalkozó. Ugyanakkor a futballisták továbbra is a létező legkevesebb adót fizethetik hazánkban, mi is az igazán fontos, ugye. A részletekről Hadházy Ákos független (egyelőre Kövér László döntése és időhúzása miatt felfüggesztett) képviselő számolt be a közösségi médiában. „Most, hogy a kormány kollektíven adócsalónak nyilvánított minden fodrászt, vízvezeték-szerelőt, ügyvédet és korrektort, érdemes felidézni, hogy Magyarország micsoda adóparadicsom a profi sportolók számára: Az első…
Tovább olvasomEzután a nyilatkozat után biztosra vehetjük, nem sokáig lesz már 480 a benzin, mert tarthatatlan
Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója bírálta a hatósági ársapkát. Ha már Orbán nagy haverja is kerek perec kimondja, hogy a mostani piaci árhoz képest ennyivel lejjebb nyomott, mesterséges üzemanyagár rég túl van azon a határon, ami tartható lenne, az már baj. Meg kell szüntetni a hatósági árat. Készüljünk fel arra, hogy heteken belül hazánkban is megugrik a benzin és dízel ára. Már maga az árszabályozás is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány – mondta Hernádi Zsolt Mol-vezér az ATV Heti Napló című műsorában. Hernádi szerint a vállalatánál…
Tovább olvasom„Ha bajban van a nép, hogy lehet, hogy Orbán előrébb van a sorban, mint a tűzoltók, a tanárok, vagy az egészségügyi dolgozók?”
Mindannyiunk kedvence az a hárítás a miniszterelnöktől, hogy a saját fizetéséhez neki semmi köze, arról a parlament határoz. Nyilván az a parlament a rengeteg „bátor ember” fideszes képviselővel teljesen független Orbán akaratától, ezt látjuk 1,5 évtizede. A keveset kereső kisembernek nem jut fizetésemelés, a miniszterelnök milliókat kap pluszban. Fontossági sorrend. Érdekes kérdéseket feszegetett (egyelőre szokás szerint hasztalan) Jámbor András országgyűlési képviselő a tegnapi ülésnapon. A teljes szöveg:„Bajban vagyunk! Már amennyiben egyet értenek velem abban, hogy a népet szolgálni küldtek minket ide ebbe a házba. Bajba vagyunk, ahogy Nagy Márton miniszter…
Tovább olvasom