A WWF is kiakadt: Érthetetlen a tűzifarendelet, a frissen vágott fa egyébként sem jó tüzelő

Megosztás

Nemcsak az ellenzéki pártok bírálják Orbán pénteki rendeletét, aminek valószínűleg erdeink elképesztő mértékű kivágása lesz az eredménye. Hatalmas lórúgás ez a környezet számára, ami egyébként is szenved a klímaváltozás miatt.

Értetlenül fogadta, és súlyosan aggályosnak nevezte a WWF Magyarország a pénteken hatályba lépő új kormányrendeletet, amely a fakitermelés szinte minden korlátozását eltörli a veszélyhelyzeti időszakra hivatkozva. A WWF szerint a lépés nem csak természetvédelmi, de az erdőgazdálkodás fenntarthatósága szempontjából is aggályos, ráadásul ilyen döntésre évtizedek óta nem volt példa – írták, és emlékeztetnek, hogy a rendelet többek között

  • felfüggeszti a tarvágás tilalmát, még magas természetességű állami erdőkben is;
  • az akácosok mintájára eltörli a tölgy- és bükkerdők kötelezően alkalmazandó vágáskorát (vagyis fiatalabb, még nem vágásérett fákat is ki lehet vágni);
  • a tölgyeseket a kitermelés után elég sarjaztatással felújítani;
  • a kivágott akácosok és más idegenhonos fafajú erdők helyén nem kell a természetes erdőtakarót helyreállítani, még védett területen sem;
  • a fakitermelés során nem szükséges a vegetációs időre tekintettel lenni, vagyis az erdő lombos állapotban, és jövő tavasszal akár a madárvilág költési idejében is vágható;
  • az állami erdőgazdaságok hatósági engedély nélkül építhetnek az erdőben a faanyag kiszállítására szolgáló ún. közelítőnyomokat;
  • a miniszter emellett engedélyt adhat az erdőtervtől eltérő fakitermelésre is.

A kormányrendeletben szereplő lazítások olyan mértékűek, amire a huszadik században is csak rendkívüli – a jelenleginél sokkal kritikusabb – időszakokban került sor, és aminek következményeit a hazai erdők a mai napig nem heverték ki teljesen

– idézték közleményben Gálhidy Lászlót, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjét, aki elismeri, hogy a válságos időszakban megnövekedett faigényre választ kell adni, és aminek érdekében átmenetileg növekedhet a fakitermelés volumene, de figyelmeztet:

Ha azonban minden korlátot félretéve, válogatás nélkül éljük fel erdeink legjavát rövid idő alatt, akkor a későbbi nemzedékek számára megszűnnek az erdőgazdálkodás alapjai. Mindezzel együtt a természeti értékek – köztük egész tájegységek élővilága – is kiheverhetetlen károkat szenvedhetnek, amelyek feláldozása rövid távon sem segít az energiaválság megoldásában.

További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek