Rögtön két épületet is érint a felújítás, mivel a védőnői szolgálat és a gyermekorvosi rendelő jó eséllyel a szomszédos, jelenleg üresen álló épületbe kerül. 2024 nyarára elkészülhet a rendelő. A beruházás technikai részleteiről Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati főosztályának vezetője tájékoztatott. Megtudhattuk, hogy két felnőtt háziorvosi, valamint egy-egy gyermekorvosi és védőnői körzet feladatait látják el a Miskolctapolcai út 13. szám alatt található rendelőintézetben – erről a Minap.hu számolt be. A fejlesztés azonban valójában nem egy, hanem két épületet érint, ugyanis a szomszédos, jelenleg üresen álló épületet is átalakítják. Az önkormányzat…
Tovább olvasomCímke: Miskolctapolca
Borsod legszebb helyei – A miskolctapolcai Barlangfürdő
A miskolctapolcai Barlangfürdő a környék egyik legnépszerűbb, Európában egyedülálló látványossága. A több száz éves múltra visszatekintő fürdőhely a természet alkotta járataival nem csak a szemet gyönyörködtetik. A gyógyhatású víz és az egyedi hangulat felüdülést hoznak testnek és léleknek egyaránt. Tapolca (1950 előtti nevén Görömbölytapolca) már a 13. századtól fogva jelentős szerepet töltött be a régió életében. A barlang és a termálforrás már ősidők óta ismert volt, de a település fürdőhellyé válása igazán csak a török uralom után kezdődött meg. Görömböly apátja 1711-ben vetette fel a fürdőhely kiépítését; orvosokat is hozatott Kassáról, hogy…
Tovább olvasomIsmét lesz szárazlábas túra a Miskolctapolca Barlangfürdőben
Minden esztendő januárjában – a barlang állagának megóvása érdekében – megkezdődnek a szokásos karbantartási munkálatok, de a népszerű programot ezúttal is megtartják az érdeklődőknek. A 2023. január 20-22. között meghirdetett különleges túrák alkalmával a vendégek idegenvezető kíséretében száraz lábbal járhatják be a barlangrészeket és a víz nélküli medencéket. Bepillantást nyerhetnek a „barlangfalak” mögé és bemehetnek olyan elzárt területekre is, ahová fürdőző vendégként a hétköznapokban nem nyílik lehetőségük. A túrán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezés és információ (8.00-16.00 között): +36 70/338-4534 kép forrása: MTI
Tovább olvasomHamarosan újra bezárják a Miskolctapolcai Barlangfürdőt
A város és a helyi vállalkozások közötti megállapodás alapján nyitották újra a turisták kedvenc helyét, ám a befolyó összeg a töredéke volt az ígértnek. Hatalmas a veszteség, a város teljesítette ígéretét, de a másik oldal csak nagyon részben, nemsokára biztosan újra bezárás következik. Október első felében jelentették be hivatalosan, hogy sok más magyar városhoz hasonlóan a kormányzati intézkedések (a folyamatos elvonásról) és a rezsiköltségek brutális megemelkedése miatt Miskolc kénytelen bezárni a barlangfürdőt is. A hír hatására a korábban oda készülő vendégek sorra mondták le szállásfoglalásaikat a környékbeli szállodákban, panziókban. Október 10-étől,…
Tovább olvasomJó ütemben halad a miskolctapolcai park rekonstrukciója
Már mindenhol elkészültek a munkálatok több, mint felével, de vannak olyan részek, ahol 80%-os a készültségi szint. Megfelelő ütemben halad a miskolctapolcai park rekonstrukciója – erről Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője és Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője beszélt kedden. A részleteket a Minap.hu tárta elénk. Simon Gábor elmondta, a városvezetésnek fontos, hogy a miskolciak és az ide érkező turisták komfortérzete is növekedjen. Ennek érdekében számtalan fejlesztés zajlik a városban, köztük említette a nyáron lezárult Horváth-tetői park kialakítását, az Avasi kilátó rövidesen kezdődő felújítását, óvoda-, bölcsőde- és rendelőfejlesztéseket és…
Tovább olvasomMár zajlik a miskolctapolcai Csónakázó-tó iszaptalanítása
Ahogy a turistaközpont más részei is megújulnak. Újabb lépéshez érkezett a Miskolctapolcai őspark rekonstrukciója, a múlt héten elkezdődött a Csónakázó tó iszaptalanítása. A munkálatokra azért van szükség, mert a tó az elmúlt évek alatt olyannyira eliszaposodott, hogy néhol már csak két méteres a víz mélysége, ez pedig már az élővilágot is veszélyezteti – mondta el a Minap.hu cikkében a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője. – Nem is csak az élővilágot, hanem önmagában a tónak a létét is, mert hogyha ezt még tovább halogatta volna az önkormányzat, akkor akár egy évtizeden…
Tovább olvasomVan esély a Barlangfürdő újranyitására
Közösen dolgoznak ki megoldást a rezsidíjak brutális drágulása miatt bezárt Barlangfürdő esetleges újranyitására és működtetésére Miskolc MJV Önkormányzatának, a Miskolc Holding Zrt. szakemberei és a miskolctapolcai turisztikai vállalkozások képviselői. Erről azon a hétfő esti megbeszélésen született megállapodás, amelyet Veres Pál Miskolc MJV polgármestere – a BOKIK közreműködésével – hívott össze a városháza közgyűlési termébe. A polgármester azért hívta egyeztetésre a miskolci turisztikai szektor meghatározó vállalkozásait, hogy párbeszéd útján, közösen keressenek megoldást a turisztikai ágazatot sújtó problémákra. A fórumot – a városvezető betegsége miatt – Szopkó Tibor, Miskolc MJV alpolgármestere vezette.…
Tovább olvasomTippek: ezeket a fürdőket választhatjuk Miskolctapolca helyett
Sajnos számos más város mellett a miskolci fürdőknél is képtelenség kigazdálkodni a durván megemelkedő rezsidíjakat. De milyen egyéb lehetőségünk marad, ha például Miskolctapolca teljesen kiesik a képletből? Múlt hétfőtől már nem üzemel a miskolctapolcai Barlangfürdő, valamint a miskolci Selyemréti Strandfürdő. A miskolctapolcai Ellipsum Élményfürdő pedig már előző héten sem nyitott ki. Azoknak a fürdőkedvelőknek, akik a borsodi megyeszékhelyre terveztek egynapos kirándulást, vagy akár többnapos őszi üdülést, most kényszerűségből új úti célt kell találniuk.Két körre osztanánk azokat a fürdőtippjeinket, amelyek Miskolc, illetve Miskolctapolca helyett szóba jöhetnek. Tulajdonképpen mindegyik jó választás, egyikkel…
Tovább olvasomMegkezdődött a miskolctapolcai Csónakázó-tó iszaptalanítása
A partfal már meg is újult, most pedig az évtizedek óta felgyülemlő iszap eltávolítása következik hamarosan. És ezzel még közel sincs vége a fejlesztéseknek. Napokon belül megkezdődik a miskolctapolcai Csónakázó-tó iszaptalanítása – a munkálatokkal kapcsolatban tartott tájékoztatót szerdán a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője. Miklós Viktor emlékeztetett, a „Zöld város kialakítása Miskolc-Tapolca akcióterületen” című projekt részeként megújul a Csónakázó-tó a hozzá kapcsolódó sétányokkal, megszépül a tapolcai Őspark jelentős része, felújítják a terület víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-csatornáit, illetve az elektromos hálózatot, valamint új pavilonokat, utcabútorokat is telepítenek majd. – A Csónakázó-tóból körülbelül 2000-2500…
Tovább olvasomA család volt a legfontosabb a pinceomlás áldozatainak, ketten rokonok is voltak
Egyre több szívszorító részlet derül ki a néhány nappal korábbi miskolctapolcai tragédiában elhunyt három munkásról. Mint írtuk, három fiatal borsodi családapa volt az áldozata a szerdai miskolctapolcai pinceomlásnak. A Bors azóta még több részletet kiderített a tragikus balesetben elhunyt férfiakról: írásuk szerint a 35 éves József például öt gyermeket nevelt: – A legjobb apák egyike volt, akit csak ismertem, rajongásig szerette a gyerekeket és a feleségét – mesélte József egyik rokona a Borsnak. A férfi – a többiekhez hasonlóan – azért vállalta el a pinceépítést, hogy a fizetését a kicsikre…
Tovább olvasom