A magyarok nem szeretnének lemondani a húsfogyasztásról

Az ELTE PPK legfrissebb kutatása szerint szinte az egész magyar társadalom szeretne környezetbarátabb módon élni a következő 1 évben. Kimagasló helyen van az energiatakarékosság, a húsevés csökkentésére viszont nincs akkora nyitottság. A magyar felnőtt lakosságnak mindössze az 5,2%-a nem tervezi semmilyen területen környezettudatosabbá tenni az életét egy éven belül, vagyis Magyarországon gyakorlatilag szinte minden felnőtt emberben megvolt a szándék arra, hogy környezet- és klímabaratábban éljen. Az eredményekből azt nem lehet pontosan megállapítani, hogy milyen motivációból tervez valaki változtatni – nem biztos, hogy minden környezeti szempontból előnyös változtatás mögött környezeti motiváció…

Tovább olvasom

Klímacsúcs: a gazdag országok kompenzációt fizethetnek a klímaváltozás miatt

Kompenzációs ENSZ-alap létrehozásában állapodtak meg az országok az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Az alap az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő, legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást – írja az MTI. az Egyesült Államok és az Európai Unió több évtizedes ellenállását volt kénytelen feladni, amivel eddig a klímakompenzációkhoz viszonyult. A következő lépés, hogy a veszteség- és káralapot valóban feltöltsék pénzzel a fejlettebb országok, noha az USA például kongresszusi jóváhagyás nélkül is tud fizetni, a megállapodást a republikánus ellenzék – mely ellenzi Joe Biden elnök klímaprogramját – máris kritikával illette. Az…

Tovább olvasom

Van, ahol már szabályozták, hogy nem lehet 27 foknál alacsonyabbra állítani a klímát

Kettős megítélésű témakör, van, aki azt szereti igazán, amikor bemegy egy üzletbe és ott jéghideg időjárás fogadja a nyári kánikulában is. Mások szerint feleslegesen használják túl a légkondicionáló berendezéseket, hogy 18-19 fokot varázsoljanak, amikor kint pedig 39-40 van, így még könnyebb megfázni. Spanyolországban mindenesetre léptek. Az egész szabályozás hátterében az energiatakarékosság áll. Spanyolországban új energiatakarékossági szabályokat fogadtak el. Ezek értelmében tilos a légkondicionálót nyáron 27 foknál alacsonyabbra állítani. Télen a fűtés sem lehet majd 19 fok fölött. Az intézkedések az irodákra, üzletekre, bárokra és éttermekre, valamint a tömegközlekedési eszközökre és…

Tovább olvasom

A CEU klímakutatója megmutatta, hogyan lehet légkondi nélkül lehűteni a lakást

Ürge-Vorsatz Diána, a CEU klímakutatója Twitteren szemléltette, hogy a nagylombú fák több fokkal is képesek lehűteni a benti hőmérsékletet – szúrta ki a HVG. Míg a belvárosban 31 fok volt, addig az árnyas kertben 27, a légkondicionáló nélküli házban pedig 23 – írta. A ház keleti és nyugati oldalánál fák adnak árnyékot az ablakok előtt és hűtik a tetőt is, ha pedig ilyen adottságok mellett az ember éjjel kinyitja az ablakokat, reggel pedig bezárja azokat, azzal jelentősen csökkenthető hőség idején is a benti hőmérséklet. The effect of big, shading trees…

Tovább olvasom

Megszavazták: 2035-től nem forgalmazhatnak az EU-ban új benzines és dízeles autókat

Attól az évtől kezdve már csak olyan új autót lehet vásárolni az Unióban, ami elektromos hajtású, ezzel is csökkentve a légszennyezést. Az Európai Parlament tagjai plenáris ülésen vitatták meg és szavaztak a Fit for 55 klímavédelmi csomagról, amelynek célja az EU károsanyag-kibocsátásának legalább 55%-os csökkentése 2030-ig. Elfogadták, hogy 2035-től az EU-ban csak olyan új autót lehessen vásárolni, ami elektromos hajtású. A csomag egyik legfontosabb eleme, a károsanyag-kibocsátás kereskedelmének reformja viszont nem ment át a szavazáson, mivel a baloldali és zöld képviselők szerint kompromisszumos a javaslat nem volt elég ambiciózus, míg…

Tovább olvasom

Miskolc is bekerült az EU-s klímasemlegességi kísérleti programba

A telex.hu számolt be róla, hogy az Európai Bizottság közzétette annak a 100 városnak a nevét, amelyek részt vesznek a városok klímasemlegessé és intelligenssé tételét célzó európai uniós kísérleti programban. Miskolc mellett még két magyar város tudott bekerülni a programba, Budapest és Pécs. A brüsszeli testület közleménye szerint klímasemleges és intelligens városokra azért van szükség, mert az uniós állampolgárok 75 százaléka él városi környezetben. A világ városi térségei a globális energiafogyasztás több mint 65 százalékáért, a szén-dioxid-kibocsátás több mint 70 százalékáért felelősek. Ezért az Európai Unió azt a cél tűzte…

Tovább olvasom

A klímaváltozás miatt még durvább fagykárok lehetnek itthon

70%-os valószínűséggel állíthatjuk, hogy az éghajlatváltozás miatt változott meg számottevően a tavaszi növényfejlődés időszaka Magyarországon. Elsősorban a hidegtűrő növények az érintettek, amelyek napjainkra már két-három héttel korábban, február közepén fejlődésnek indulnak délen-délnyugaton. Egyedül az Északi-középhegységben és északkeleten kezdődik átlagosan továbbra is március elején és közepén a vegetációs időszak, mindenhol máshol eltolódott. A 20. század nagy részében az éghajlatváltozás még nem hatott a hidegtűrő hazai vegetáció kezdetére, az elmúlt két-három évtizedben azonban már érzékelhető a változás, ami tovább fog erősödni, ha nem mérsékeljük a globális felmelegedést. A pesszimista éghajlati forgatókönyv szerint…

Tovább olvasom

El kell fogadnunk, Európában is vannak már klímamenekültek

Annyira megváltozik a világ az éghajlat tekintetében, hogy sajnos ismerkednünk kell a fogalommal az öreg kontinensen is. Elég a nem is olyan régen történt belgiumi áradásra gondolni. Három hónapja már annak, hogy Bernadett és szomszédai kénytelenek voltak összekapkodni cókmókjukat és elköltözni a veszélyes áradások elől a belgiumi Chaudfontaine-ből. A kétgyermekes anyukában olyan elevenen él mindez, mintha csak tegnap történt volna. – Onnan, az út túloldaláról kezdett ömleni a víz – mutatja Bernadette Leemans. Ezért úgy határoztunk, hogy homokzsákokat rakunk az ajtó elé. Az összes szomszéd együtt csinálta. Aztán a vízszint emelkedett, elöntötte…

Tovább olvasom

Ez a klímaegyezmény is csak a nagy semmibe vezethet?

Ebben is az élen járunk: az Orbán kormány zseniális a semmittevésben, a zöldrefestésben. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerint igaza van Greta Thunbergnek: ez a klímacsúcs is oda vezethet, mint az eddigiek, a semmibe. Hiába született meg 1992-ben Rióban a klímaegyezmény, ha az elmúlt három évtizedben a különböző csökkentési célok mind a porba hulltak, sőt 2020-ban csúcsot döntött a CO2 kibocsátás. Schmuck a Facebookon tette közzé lesújtó véleményét: “Greta Thunbergnek igaza van. Ez a klímacsúcs is odavezethet, mint az eddigiek, a semmibe. De ez vajon min múlik? 1992-ben civilként ott…

Tovább olvasom