Kritikus pontra ért az orvoshiány a hazai alapellátásban, miután országszerte több mint ezer körzet áll tartósan üresen, ami azt jelenti, hogy nagyjából 1,4 millió állampolgár kizárólag helyettesítéssel jut hozzá az állandó orvosi ellátáshoz. A szakemberhiány és a drasztikusan öregedő orvostársadalom okozta feszültségek kezelésére az egészségügyi döntéshozók egy átfogó, a jövő évben induló reformcsomagon dolgoznak.
Tovább olvasomCímke: orvos
Debrecenből érkezett bőrgyógyász erősíti a miskolci kórház szakmai munkáját
Részmunkaidőben csatlakozott a Szent Ferenc Tagkórház Bőrgyógyászati Osztályához Dr. Szabó Imre Lőrinc bőrgyógyász szakorvos. Hetente két alkalommal fogad betegeket a Csabai kapui intézményben, az onkodermatológiai szakrendelésen is dolgozik, és bekapcsolódott az onkoteam munkájába.
Tovább olvasomÓzd mindent megtesz, hogy még legalább egy gyermekgyógyász szakorvos érkezzen – a főigazgató, a polgármester és a tiszás képviselő összefogott
Nemrég még a kórházi osztály bezárása is felmerült, szerencsére ennél azért jobb a helyzet már, de a hétvégék még nem megoldottak. Most hárman együttes erővel, különböző anyagi és egyéb segítségekkel igyekeznek idecsábítani még egy gyermekorvost.
Tovább olvasomÁllami kitüntetést kapott Dr. Papp Rózsa, a miskolci gyermeksebészet elismert főorvosa
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatával tüntették ki Dr. Beregszászi-Nagyné dr. Papp Rózsa Máriát az államalapítás ünnepe alkalmából az Országház Kupolacsarnokában rendezett ünnepségen. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályának főorvosa a gyermeksebészeti és égésplasztikai betegellátás terén végzett, több mint négy évtizedes, kiemelkedő színvonalú gyógyító munkájáért részesült az elismerésben.
Tovább olvasomMásfél éve ígérte a városvezetés, hogy „hamarosan” kezdődik a tapolcai orvosi rendelő felújítása… építkezés azóta is sehol
Az orvosi körzeteket azért „átmenetileg” gyorsan át is költöztették jó messzire az épületből, az Avasra, ám a felújítás még csak meg sem kezdődött azóta. Ki ezért a felelős, hogy akár 40 fokban átszállással juthatnak el a páciensek az orvoshoz?
Tovább olvasomA kullancsok eltávolítása nem orvosi feladat, ráadásul ha már baj történt, csak rosszat teszünk, ha késlekedünk
Természetesen a legkevésbé sem mindegy, mivel és hogyan távolítjuk el a kártevő élősködőt a testünkből, mert ha rosszul végezzük a kullancstól való megszabadulást, akár még nagyobb problémát is okozhatunk magunknak. Íme egy kisokos a gyermekorvostól.
Tovább olvasomKét évtized után távozik Tardona szeretett háziorvosa
Huszonkét évnyi odaadó szolgálat után elhagyja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tardonát a település közkedvelt háziorvosa, Dr. Elleh Nwana. A község önkormányzata nehéz szívvel, de hálásan búcsúzott a szakembertől a Facebookon, aki az elmúlt több mint két évtizedben generációk egészségéért felelt, és a helyi családok életének szerves részévé vált.
Tovább olvasom„Putnokon mindenki hozzá akart tartozni” – városa gyászolja Dr. Laczkovich Katalint
Életének 72. évében, 2026. február 25-én elhunyt Dr. Ködmönné Dr. Laczkovich Katalin, Putnok közszeretetnek örvendő főorvosa. A szomorú hírt a város önkormányzata közölte Facebook-oldalán, mély megrendüléssel tudatva a lakossággal, hogy elhunyt a település egyik legmegbecsültebb közéleti személyisége.
Tovább olvasomMiskolc díszpolgára generációkat gyógyított – búcsúzik tőle a város
Életének 85. évében elhunyt Dr. Sallai Zsolt, Miskolc egyik legismertebb és legtiszteltebb orvosa. Nevét hosszú évtizedeken át összekapcsolták a város egészségügyével, a Semmelweis Kórház urológiai osztályának vezetésével, valamint a helyi közélettel. A gyászhírt a Rotary Club Miskolc tette közzé.
Tovább olvasomGyász: elhunyt a miskolci kórház főorvosa
Dr. Tarr Sarolta hosszú évtizedeken keresztül gyógyított, operált a miskolci intézményben, különösen kitűnt az égési sérült betegek gyógyításában.
Tovább olvasom