Leégett a radostyáni templom és a 264 éves harangláb

Súlyos veszteség érte Radostyán közösségét. Leégett a település temploma a berendezésével együtt, valamint a több mint két és fél évszázados harangláb is megsemmisült. A beszámolók szerint a szombati nap folyamán már korábban is tűz ütött ki a temető területén, amely a parókiakert erdős részére is átterjedt.

Tovább olvasom

Eközben Sajóbábonyban: újra napirenden a vegyiüzem ügye

Ismét a sajóbábonyi vegyi üzem miatt szólalt meg a Szikra Mozgalom. A szervezet szerint továbbra sem tisztázott, mi történik a felszámolás alatt álló SPL Europe Kft. telephelyén található veszélyes anyagokkal, és azt is kifogásolják, hogy a helyiek nem kapnak egyértelmű tájékoztatást az üzem jövőjéről.

Tovább olvasom

„Már nem lehet szó nélkül hagyni” – segítséget kérnek a Károly utcai gyermekvédelmi központ környékén élők

A Károly utcai gyermekvédelmi központ környezetében kialakult helyzet miatt kért segítséget a fenntartótól és az illetékes döntéshozóktól egy miskolci társasház közös képviselője. Vass Tamás József szerint az intézmény gondozottjai és az oda visszajáró fiatalok rendszeresen zavarják a környéken élőket, rongálások, hangoskodás és éjszakai ott-tartózkodás is előfordul. A közös képviselő szerint a probléma az utóbbi időben fokozódott, ezért több konkrét intézkedést is kérnek.

Tovább olvasom

Hollósy András: Túloztunk a háborús kampánnyal, a helyemre Molnár Pétert választanám

Az egykori miskolci alpolgármester szerint a Fidesz–KDNP kampányában jóval nagyobb hangsúlyt kellett volna kapniuk a helyi problémáknak. Hollósy András azt is elárulta, hogy Molnár Pétert látná szívesen a megüresedett alpolgármesteri székben, miközben saját távozását részben azzal indokolta, nem akarta akadályozni, hogy Miskolc forrásokhoz jusson az új kormánytól.

Tovább olvasom

Csak „félmegoldás”, de újraindulhatnak gyógyászati szolgáltatások Miskolctapolcán – a továbbiakról államtitkárokkal egyeztetnek a helyi civilek

Szeptembertől ismét elérhetővé válhat  a gyógymasszázs és a vízi gyógytorna az Ellipsum Élményfürdőben, ami fontos előrelépést jelenthet a miskolctapolcai gyógyászati ellátás helyreállításában. Az aPont Miskolc ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a teljes rendszer visszaépítése még messze van, ezért továbbra is napirenden tartják az ügyet, valamit augusztus 7-én, pénteken az illetékes államtitkárokkal egyeztetnek a folytatásról.

Tovább olvasom

Csontos László író szerint mégsem nyithat meg időben a Diósgyőri vár, mert a közműcsatlakozás nem készült el

Az író két forrására hivatkozva azt állítja, hogy a létesítmény a közműcsatlakozások hiánya miatt egyelőre mégsem nyithat majd meg a nagyközönség előtt. Az önkormányzat illetékesei állítólag sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták az értesülését, ezért szerkesztőségünk hivatalos állásfoglalást kért a városvezetéstől.

Tovább olvasom

Czipa: a Diósgyőri vár már olyan amilyen, visszabontani nem lehet – a tiszás képviselő a minél előbbi újranyitás mellett

Dr. Czipa András tudja, hogy a miskolci lakosság döntő többségének nagyon nem tetszik a jelentősen átszabott Diósgyőri vár, ám az nagyrészt megépült, külsején változtatni már nemigen lehet, így kell elfogadni. Igyekszik kormányzati támogatást szerezni, mivel még mindig több milliárd szükséges az újranyitáshoz, az infrastruktúra ugyanis még sehol nincs.

Tovább olvasom

Először szólalt fel, és jól oda is szúrt Hankó Balázsnak Dr. Czipa András a parlamentben

Első parlamenti felszólalásáról tett közzé videót Dr. Czipa András, a Tisza Párt országgyűlési képviselője. A politikus a közösségi oldalán megosztott felvételen az Európai Uniós forrásokhoz való hozzáférés, az Erasmus-program, valamint a modellváltott egyetemek helyzete kapcsán mondta el álláspontját, majd viszontválaszban reagált Hankó Balázs felszólalására is.

Tovább olvasom

Miskolc is a kedvezményezettek között, a Tisza-kormány vezetésével felújítják a kórház légkondicionálását

Örömhír, hogy a támogatás kiterjed a Miskolci Központi Kórház elavult folyadékhűtőire, illetőleg korszerű épületautomatika rendszer építésére. Végre egy igazán pozitív változás egyik legfontosabb intézményünkben.

Tovább olvasom

Valóban határozottan aggasztó volt Czipa András állapota, a képviselő nagy köszönetet mond a tüdősebész professzornak

A kórházi tartózkodása során nagyon jól megismerte a mellkassebész professzort a Tisza Párt képviselője, akinek bizony mellbevágó élményben volt része néhány hete. Az első hírekhez képest lassan azért kiderül, hogy nem is volt olyan egyszerű dr. Czipa András hirtelen jött rosszulléte.

Tovább olvasom