Veres Pál: Navracsics Tibor megkért, hogy segítsek az Erasmus újraindításában

Veres Pál polgármesterrel találkozott hétfőn Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A találkozón több fontos téma is szóba került és egy meglepő kérést is megfogalmazott a miniszter, melyben Miskolc polgármesterének a segítségét kérte. Az egyeztetés középpontjában alapvetően az önkormányzatiság helyzet és jövője, a miskolci fejlesztések, valamint a város tervei és víziói voltak. Azonban ezen témák mellett felmerült egy országos kérdés is, amely kapcsán a miniszter Veres Páltól kért segítséget. Navracsics Tibor arra kérte a polgármestert, hogy járjon közben az Erasmus-program ügyében Brüsszelben. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az Európai Unió döntése…

Tovább olvasom

Elköltözött a feleségétől Navracsics Tibor

Elköltözött a feleségétől Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A Blikk szerint ezt bizonyítja az is, hogy a mostanában készült hivatalos fotókon Navracsics már nem viselte a jegygyűrűjét. A bulvárlap értesülését a miniszter is megerősítette, de azt cáfolta, hogy válna a feleségétől. Válaszában azt írta: „Nem válok, átmenetileg külön élünk. Mivel ez a családunk belügye, ezért a sajtó képviselőit arra kérem, legyenek tekintettel a gyermekeinkre, és tartsák tiszteletben a döntést. Köszönöm.” Egy másik kormánytag viszont már biztosan válik: Varga Judit igazságügyi miniszter március elején jelentette be a férjével, hogy válnak. Navracsics Tibor 2006-ban…

Tovább olvasom

Navracsics: Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama között lesz

Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé kerülhet – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, az Országházban pénteken. Navracsics szerint Magyarországnak jó esélye van arra, hogy még decemberben megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításához szükséges megállapodásokat. Navracsics arról is beszélt, hogy az uniós pénzeknek két része van, egyrészt a „hagyományos” kohéziós pénzek, és a tárgyalások jelenlegi állása azt mutatja, hogy az összes operatív program le van zárva, már csak a politikai jóváhagyás kell. „Remélhetőleg még decemberben lesz megállapodás az Európai…

Tovább olvasom

Navracsics szerint lehetnek még újabb követelései az Uniónak a kormány felé

A miniszter szerint az eddigi lépések önmagukban nem tudják visszaszorítani a korrupciót, de a vállalásokat teljesítik velük. Még akkor is újabb követelésekkel állhat elő az EU, ha a magyar kormány mindent teljesít, amit eddig vállalt az uniós kifizetésekért – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az InfoRádiónak. A korábban uniós biztosként is dolgozó politikus a lengyel példát hozta fel: Lengyelország aláírta a helyreállítási alapról szóló egyezséget az Európai Bizottsággal, de pénzt mégsem kapott. Navracsics szerint ennek az oka az Európai Parlament nyomásgyakorlása volt, és hasonlóra számít Magyarország esetén is. Ha a kormány teljesíti a…

Tovább olvasom

Navracsics Tibor jelentette be, hogy Tóth Gabi kórházba került

Az énekesnő, aki tavasszal még arról írt, hogy eddigi szakmai pályafutása alatt soha nem jutott eszébe, hogy közéleti szerepet vállaljon, kórházba került, erről pedig az Orbán-kormány területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős minisztere, Navracsics Tibor tájékoztatta a népet. „Sajnálatos módon Tóth Gabi kórházba került, ezért a mai tapolcai Polgári Szalon elmarad” írta Facebookon Navracsics, miután péntek délután tartottak volna a tapolcai Polgári Szalonban (vagyis a Tamási Áron Művelődési Központban) egy beszélgetést „Tóth Gabi énekesnővel”. A meghívón az állt, „minden érdeklődőt szeretettel hív és vár dr. Navracsics Tibor, a polgári szalon házigazdája”. Tóth Gabi útja Navracsics…

Tovább olvasom

A KDNP-ben folytatja Navracsics Tibor

A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója egyhangú döntéssel soraiba fogadta Navracsics Tibort. A politikus, aki ciklusokkal korábban a Fidesz képviselőcsoportját is vezette, a közösségi oldalán köszönte meg mindezt a KDNP-seknek. Az Orbán-kormány területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős minisztere a Fidesznek és a KDNP-nek is tagja volt, és eddig sem tagadta, hogy újabban a kereszténydemokrata vonalat preferálja. Számára igen fontosnak tűnik, hogy amíg a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot, addig a KDNP nem tett ilyet. „A Kereszténydemokrata Néppárt politikai otthont nyújtott számomra. És én ott vagyok most, ahol kell lennem” – mondta korábban.…

Tovább olvasom