Szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolc több városrészében, a probléma egészen estig eltarthat

Rengeteg épületet érint a vízhiány több miskolci városrészben, leginkább a Győri kapunál és Avas II. ütemnél vannak bajok. Az ígéret szerint legkésőbb estig helyreállítják a melegvíz-szolgáltatást.

Tovább olvasom

Hivatali ping-pong? – Áramszünetek miatt panaszkodnak Perecesen, de úgy tűnik az illetékesek elérhetetlenek

Ismétlődő áramszünetekről számolt be egy perecesi lakos a közösségi médiában, aki szerint az elmúlt hetekben több alkalommal is megszakadt az áramszolgáltatás a miskolci városrészben. A bejegyzés szerzője azt állítja, hiába próbált utánajárni a probléma okának és a várható megoldásnak, nem kapott érdemi tájékoztatást.

Tovább olvasom

Döbbenetes, de igaz: Orbán kedvenc igeforrása, a szélsőséges portál kimondottan kéri, hogy pazaroljunk, próbáljuk tönkre vágni az áramellátást

Már az egy hónappal ezelőtti kritikus helyzetnél is annak szurkolt a mélyfideszes portál és sok követője, hogy a magyar embereknek rossz legyen és lehetőleg omoljon össze a szolgáltatás minél több helyen. Most még inkább csúcsra járatják és terjesztik, hogy mindenki maximálisan használja az elektromos eszközeit, hátha belerokkan az ország elektromos hálózata. Elképesztő.

Tovább olvasom

Újabb meghibásodás, Miskolc kiterjedt részén leállt a melegvíz-szolgáltatás 10 órás időtartamra

Megint a belváros és a Szentpéteri kapu egyes területei érintettek. Alig négy nappal ezelőtt is meghibásodott a rendszer Miskolcon, akkor is több óráig tartott a műszaki hiba megszüntetése.

Tovább olvasom

Időszakos vízszünetre kell készülni az Avas néhány pontján hétfőn

Hibaelhárítási munkák miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Miskolc egy részén 2026. július 6-án, hétfőn. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. tájékoztatása szerint a munkálatok reggel 8 és délután 16 óra között zajlanak.

Tovább olvasom

Miskolc egyes részein huzamos ideig nem lesz ivóvíz

Meghibásodás miatt javítási munkálatokra van szükség, ez több miskolci utcában is problémát okoz a vízellátásban a szerdai napon. A munkálatok várhatóan hosszú órákon keresztül tartanak és zajjal-porral járnak majd – de szükségesek.

Tovább olvasom