Orbán Viktor újabb országjárásba kezdett. A Fidesz elnöke a párt megyei választmányainak tagjaival találkozik és politikai egyeztetéseket folytat. A Magyar Nemzet értesülését Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója is megerősítette, ugyanakkor pontosította, hogy nem a helyi alapszervezeteket keresi fel a pártelnök, hanem a megyei választmányok ülésein vesz részt.
Tovább olvasomCímke: Lázár János
„Napokon belül nagyjából 100 titkos határozatot hozunk nyilvánosságra” – Ruff Bálint a Telexnek
A Miniszterelnökséget vezető miniszterként adott első Telex-interjújában Ruff Bálint többek között az azonos nemű párok házasságáról, a Századvégnek kifizetett állami pénzekről, az ügynökakták nyilvánosságáról, a titkosszolgálatok működéséről és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal feladatairól is beszélt. A politikus szerint a kormány egyik fontos feladata az előző időszak működésének feltárása és egy új rendszer kialakítása.
Tovább olvasomHúsz hátrányos helyzetű gyerek nyaralt a Lázár-fejű vécékefe pénzéből – a Dr. Ámbédkar Iskola most mondott köszönetet
Több mint húsz halmozottan hátrányos helyzetű diák jutott el idén nyáron a Balatonra abból a 2 millió forintból, amelyet februárban egy Lázár János fejét formázó, 3D nyomtatott vécékefe árverésén gyűjtöttek össze – közölte a Dr. Ámbédkar Iskola a hivatalos Facebook-oldalán.
Tovább olvasomLázár János lemondott országgyűlési mandátumáról, a Fidesz megújulását sürgeti
„2026. augusztus 20-i hatállyal lemondok az országgyűlési képviselői mandátumomról” – jelentette be Lázár János a Facebook-oldalán. A politikus szerint a Fidesz áprilisi választási veresége után fontosabbá vált a párt megújulása, mint a politikai folytonosság fenntartása. Döntését három okkal indokolta, miközben a Tisza Pártot és Magyar Pétert is élesen bírálta.
Tovább olvasomElőkerült Lázár János, épp a vidéket járja, hogy felmérje a Fidesz állapotát
A parlamenti szavazások több mint 90 százalékát kihagyó Lázár János új feladatot kapott a Fidesztől: szeptemberre országos állapotfelmérést kell készítenie a párt vidéki szervezeteiről. A politikus ennek részeként most Szombathelyen egyeztetett helyi fideszesekkel.
Tovább olvasomHivatalos: heteken belül újranyitják a Fidesz által bezárt tiszaújvárosi vasútvonalat, már jóval több részletet is megtudhattunk
A közlekedésért felelős miniszter, Vitézy Dávid azt is elárulta, hogy az egyébként nem is ritkás menetrendet úgy tervezik meg, hogy megfelelő csatlakozásokat biztosítson Miskolcon az IC-vonatokhoz. Hajnaltól késő estig járnak majd a vonatok és már azt is tudhatjuk, milyen szerelvényeket kap a hamarosan újra üzembe álló BAZ megyei vasútvonal.
Tovább olvasomTávozik a MÁV teljes igazgatósága, akiket még Lázár János nevezett ki
Azt a két embert, aki nem mondott le, Vitézy Dávid mentette fel, köztük Parragh Lászlót is. Lemondott többek között Wáberer György is.
Tovább olvasomÚjranyitják az egyik BAZ megyei vasútvonalat, amit három éve zárt be a Fidesz
Lázár János tömegével zárta be a vasútvonalakat 2023 nyarán, köztük volt a Miskolc-Tiszaújváros vonal is. Most azonban Vitézy Dávid vezetésével azt jelentették be, hogy néhány hét múlva újranyitják.
Tovább olvasomA Fidesz-propaganda Vitézyt támadja egy pocsék állapotú vasúti kocsi miatt, de még a színvilágot sem sikerült eltalálniuk (fotó)
Több Fidesz-propagandista a közösségi médiában próbálja lejáratni Vitézy Dávid közlekedési minisztert, miszerint több fotón látható, mennyire borzalmas osztrák vasúti kocsikat bérel a MÁV, nem működik a tájékoztatási rendszere és a WC-je sem. Egy apró bökkenő van… véletlenül egy kék-sárga MÁV-os vagon belsejét ábrázolják a fotók, amit azonnal kiszúr, aki kicsit is otthon van a vasúti közlekedésben. Ez is mellé ment.
Tovább olvasomSemmi jóra ne számítsunk a nyáron – egy Lázárék által bérelt, idősödő mozdony is lángra kapott
Rendkívül nehéz örökséget vett át Vitézy Dávid és a Tisza, a MÁV és az egész közösségi közlekedés alapjaiban borzalmas, de ezzel a naponta ingázóknak nemigen mondtunk újat. Lázár csodafegyvere, a külföldről bérelt régi mozdonyok közül már nem az első adja be a kulcsot. Ezen a nyáron csak vért és verítéket ígérnek.
Tovább olvasom