Programozott leépítés a Postánál – hogy hány embert bocsátottak el, a kormány nem árulja el

Így legalább nem kell bejelenteni, hogy “tömeges létszámleépítés” zajlik éppen az állami vállalatnál. Hogy ez hány embert érint hétről hétre? Hiába kérdezték a kormányt, teljesen kitérő válaszokat kaphattunk csak. Megyénk kistelepülései mellett a nagyobbak is érintettek.

Tovább olvasom

Többen a vendégmunkások távozásának örülnek Tiszaújvárosban: a Jabil leépítése nem rázta meg a várost

Tiszaújvárosban nem keltett különösebb riadalmat a Jabil elektronikai gyártó közelmúltbeli tömeges létszámleépítése. A helyi lakosok között akadtak olyanok is, akik kifejezetten üdvözölték a változást, mivel a vendégmunkások számának csökkenését remélik tőle.

Tovább olvasom

“Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban”

Eddig sem nevezhettük makulátlannak a MÁV működését, de most már olyan adatok kerültek nyilvánosságra a jövő évi költségvetés számairól, amik egyértelművé teszik, hogy az eddiginél is nagyobb bajban lesz a vasúti közlekedés. Megyénk sem lesz kivétel.

Tovább olvasom

A Jabil szerint nem tervezik Ungvárra vinni kapacitásaikat Tiszaújvárosból

Jabil-dolgozók

A napokban írtuk meg, hogy milyen drámai változások történtek az elmúlt hónapokban a régió egyik legnagyobb munkaadójánál, a tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft.-nél, ahol többszáz munkavállaló szerződése szűnt meg. Elindultak a feltételezések, hogy a termelést Ukrajnába tervezik vinni.

Tovább olvasom

Súlyos létszámleépítés a tiszaújvárosi Jabil gyárban: több mint félezer munkavállaló távozott az autóipari megrendelések visszaesése miatt

Drámai változások történtek az elmúlt hónapokban Észak-Magyarország egyik legnagyobb munkaadójánál, a tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft.-nél. Egymástól független források egybehangzó állítása szerint 500-600 munkavállaló távozott a vállalattól, amely még 2023 végén is jelentős, 3293 fős munkavállalói létszámmal büszkélkedhetett. 

Tovább olvasom

Háromszáz dolgozót bocsájtott el az ózdi Wellis gyára

Idén decemberig az ózdi dolgozóinak felét, 300 embert bocsát el a jakuzzikat és medencéket gyártó Wellis Magyarország Zrt. – számolt be róla a szombati RTL Híradó. A műsor szerint az elbocsátás oka a drasztikus keresletcsökkenés. A cég szóvivője azt mondta: befagyott az európai medencepiac. A Wellis ózdi gyárának korábbi megnyitóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett, aki akkor arról beszélt: a nyolc és félmilliárd forintos beruházás 800 új munkahelyet teremt Ózd és környékén. Beszélt arról is, hogy a kormány ehhez 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt.…

Tovább olvasom

Fokozatosan kiürül, a Velünk a Város viszont megmentené a vasgyári szakrendelőt

A témában Bazin Levente és Bartha György képviselők petíciót indítanak. Már júliusban sejthető volt a mendemondák alapján, hogy valami nagyon nem stimmel a diósgyőri szakrendelővel, azóta csak nőtt a baj mértéke. Aláírásgyűjtést indítanak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Diósgyőri Szakrendelőjének megmentése érdekében a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselői. Bartha György és Bazin Levente MSZP-s politikusok mindezt egy, a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón jelentették be kedden. A részletekről a Minap számolt be. A két városatya nem először állt az Örös utcai épület elé: már júliusban figyelmeztettek arra, hogy olyan pletykák keringenek a…

Tovább olvasom

Hatalmas állami leépítés jön Magyarországon, sok embert elbocsátanak majd az állásából

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) egyre több jelzést kap arról, hogy komoly leépítést terveznek a jelenleg több mint 37 ezer embert foglalkoztató kormányhivatalokban – írja a Népszava. Boros Péterné, a szervezet elnöke azt nyilatkozta, hogy információik szerint nem egységesen érintik majd a kirúgások a hivatalokat. Szabolcsban tíz százalék fölötti létszámcsökkentési tervekről tudnak , a fővárosi szervezethez viszont nem nyúlnának. A lap kérdésére a Miniszterelnökség azt írta, hogy a kormány elkötelezett a bürokrácia csökkentése mellett. „2018-ban egy nagy létszámleépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy…

Tovább olvasom

Elbocsátási hullám a Fidesz-közeli médiahálózatnál: a mór megtette kötelességét…

A választásokig és leginkább annak megnyeréséig rendkívül fontos volt, hogy a megyei hírlapok és minden más NER-közeli újság és oldal húzza a szekeret. A kétharmad megszerzésével már nincs akkora jelentősége most egy időre ezeknek a Fidesz-szócsöveknek, a pénz pedig fogy, úgyhogy megindult a kirúgási hullám. A hvg.hu és a Media1 információi szerint a kormányközeli Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks több megyei lapját is érintő elbocsátási hullám kezdődött. Ez még inkább a központi tartalmak felhasználásához és a helyi hírek csökkenéséhez vezet majd. Nem áll meg a Mediaworks / KESMA azzal,…

Tovább olvasom