Idén több mint 20 százalékkal nőtt a bolti lopások száma

A rendőrség adatai szerint a múlt évihez képest több mint húsz százalékkal ugrott meg a kisebb lopások száma az év első tizenegy hónapjában. „Míg tavaly ugyanebben az időszakban 6172 ilyen esetet regisztráltak, addig idén január és november vége között 7560-at. Ez 22,4 százalékos növekedést jelent” – írja riportjában az adatokat kikérő Népszava. A kisebb értékű lopások 13,1 százalékát követték el fiatalkorúak. Ezek azok a lopások, amelyek az 50 ezer forint értéket nem haladják meg, ezért szabálysértésnek minősülnek. És mint kiderült, idén is – pont, ahogy tavaly – elsősorban élelmiszert loptak az…

Tovább olvasom

Egyre gyakoribbak a bolti lopások az infláció miatt

Jelentősen emelkedett a bolti lopások száma az év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest, tájékoztatta a HVG-t az ORFK kommunikációs szolgálata. A lap a Nyugat-Európában egyre gyakoribb, kis tételű bolti lopások apropóján érdeklődött a rendőrségnél a magyar helyzet iránt. Nyugat-Európában az élelmiszer-infláció miatt váltak egyre gyakoribbá a bolti lopások, melyek kísérőjelenségeként már olyan hétköznapi termékekre is csipogó riasztót raknak a boltokban, mint pl. a 3,99 fontért kínált tömbsajt. Magyarországon európai összevetésben is kiemelkedően magas az élelmiszer-infláció, amit a bűnügyi statisztika is tükröz. Az ORFK tájékoztatása szerint idén 8396…

Tovább olvasom

Felismeri? Egy miskolci bolti lopás miatt keresnek egy 70 év körüli férfit

Egy másik vásárló által elejtett táskáról gondolta úgy, hogy az innentől az övé és megtartotta magának. A kamerák azonban rögzítették a jelenetet. Keresik azt a feltételezett elkövetőt, aki 2021. március 30-án 12 óra 30 perc körül egy miskolci élelmiszerüzletben az egyik vásárló elejtett táskáját (a benne lévő értékeivel együtt) eltulajdonította – tudatta a rendőrség. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. Az elkövető 70 év körüli, átlagos testalkatú, ősz hajú férfi volt, aki fekete színű kabátot, világos, kötött pulóvert és fekete nadrágot, cipőt, sapkát, illetve szájmaszkot viselt.…

Tovább olvasom