Füzér önkormányzatával kötötte az első új postapartneri együttműködést a Magyar Posta

Az új partneri modell lehetőséget teremt a kistelepülések lakossága számára, hogy a postai szolgáltatásokat továbbra is helyben, a korábbinál akár hosszabb nyitvatartási időben, több szolgáltatással egyidejűleg vegye igénybe. Mintegy két hónappal a program meghirdetése után a Magyar Posta vezetése 2023. május 10-én aláírta az első partneri megállapodást Füzér polgármesterével.

Tovább olvasom

Több mint ezer dolgozót rúg ki a Magyar Posta

Az indoklásban előkerül a szankciós energiaválság kifejezés is. A Magyar Posta hatékonyságának növelése és működési stabilitásának megőrzése érdekében kényszerű döntést hozott: elbocsátanak 1200 főt – áll a cég közleményében, amelyet a HVG idézett. „A létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt” – teszik hozzá. Az állami cég közleménye siet visszhangozni a kormány által sulykolt jelszavakat, így kijelentik, a nehéz gazdasági helyzetet csakis „az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság” okozta,…

Tovább olvasom

Nyomkövetővel mutatta meg egy magyar twitterező, milyen lassan zajlik itthon a külföldi csomagok feldolgozása

Ha valaki rendelt már az Unión kívülről dolgokat, észlelhette, milyen hosszú időbe telik, mire megkapja a csomagot, és elsősorban nem is az országok közötti nagy távolság megtétele, hanem a hazai célba juttatás emészt fel sok időt. Egy magyar twitterező ezt most érzékletesen bemutatta:  a május 15-én Kaliforniában feladott kis csomagjába ugyanis bedobott egyet az Apple nemrég piacra dobott nyomkövetőjéből, az AirTagből – írta meg a Telex.hu. Ahhoz, hogy az AirTag jelezni tudja a helyzetét, egy közeli telefonra van szükség, ami érzékeli a bluetooth-jelet, de manapság ez már nem nagy truváj. Így…

Tovább olvasom

Megszűnik a távirat Magyarországon

Megszünteti a Magyar Posta a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásait – közölte a cég. Ha valaki szeretne még egyszer utoljára táviratot küldeni, azt április 30-án teszi meg utoljára a Magyar Posta. Mint írták, harminc éve ilyenkor évente 8 millió táviratot adtak fel, most már évi tízezres nagyságrend a jellemző – azaz még most is feladnak napi átlagban nagyjából két tucat táviratot. Hogy ebből mennyi a dísztávirat, azt nem részletezték a közleményben, csak annyit írtak, hogy népszerű volt ez a forma.

Tovább olvasom

A Magyar Posta arra kér mindenkit, hogy a karácsonyi ajándékokat legkésőbb 18-ig adja fel

A Magyar Posta szóvivője arra kér mindenkit, hogy legkésőbb december 18-ig adják fel karácsonyi ajándéknak szánt csomagjaikat, mert különben nem biztos, hogy az 24-ig megérkezik. A Magyar Postának egyébként is karácsony előtt van a legtöbb dolga, de most még a szokásosnál is sokkal több van, mert a járvány miatt jelentősen nőtt az online vásárlók aránya. Az e-kereskedelmi forgalom már novemberben 30 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Hogy a Magyar Posta bírja a tempót, már november közepén bevezették a szombati kézbesítést, de így is óriási a nyomás, úgyhogy előre kell gondolkodni a…

Tovább olvasom