Kémkedés miatt vehették őrizetbe a Fidesz-közeli MCC oktatóját

Október 7-én a Gatwick reptéren a brit hatóságok őrizetbe vették és kihallgatták John Laughland euroszkeptikus konzervatív politikatudós-történészt, aki mellesleg a holland Fórum a Demokráciáért szélsőjobboldali párt nemzetközi igazgatója és nem mellesleg a Fidesz-közeli elitképző Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója, írta Facebook-oldalán Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója. Az MCC oldalán is látható, hogy az őrizetbe vett Laughland hivatalosan jövő év februárig vendégoktatóként dolgozik abban az oktatási központban, amelynek kuratóriumi elnöke Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója, és amit 500 milliárd forint körüli állami juttatásokból hizlaltak fel. És ami igazán izgalmassá teszi ezt az őrizetbevételt: Thierry Baudet,…

Tovább olvasom

Visszaélések miatt több országtól is elvették a Pegasust

Több ország esetében ideiglenesen blokkolták a hozzáférést a Pegasus nevű kémprogramhoz, nem rendeltetésszerű használat miatt, több kormányzati partnerrel kapcsolatban pedig még folynak a vizsgálatok – mondta az NSO nevű izraeli cég egy névtelen forrása az NPR amerikai közszolgálati rádiónak, amit a HVG szemlézett itthon. Arról nem közölt részleteket, hogy hány országról van szó és mely államokat érintik a korlátozások, mert ezen információk publikálását az izraeli jogszabályok tiltják. A cég munkatársa ragaszkodott hozzá, hogy az általuk megvizsgált, a sajtóban megnevezett személyek közül szinte senkinél nem találtak kapcsolatot a kémprogrammal. Közben az izraeli hatóságok is kilátogattak vizsgálódni az NSO…

Tovább olvasom

A Fidesz megoldotta, hogy Pintér Sándornak ne kelljen válaszolnia a lehallgatási botránnyal kapcsolatos kérdésekre

Pontosan az történt a nemzetbiztonsági bizottság Pegasus-ügyben összehívott hétfő délelőtti zárt ülésén, amire előzetesen számítani lehetett – írja a 444.hu. A titkosszolgálatokat felügyelő Pintér Sándor belügyminiszter, akit a testület ellenzéki tagjai kérdezni szerettek volna a megfigyelési ügyről, megjelent ugyan, mégsem kellett beszélnie. A bizottság fideszes tagjai ugyanis távol maradtak, így az ülés határozatképtelen volt. A kormány ezzel kerülte el, hogy Pintérnek válaszolnia kelljen arra, hogy a kormány megvásárolta-e a Pegasus nevű, mobiltelefonokat meghekkelő izraeli kémszoftvert – amit tagadni eddig sem tagadott a miniszter -, illetve hogy valóban használták-e az eszközt…

Tovább olvasom

A vakáció fontosabb – Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szabadságon van, nem tud vizsgálatot indítani a megfigyelési botrány miatt

Augusztus harmadikáig hagyják békén a biztos urat, mert éppen vakációzik. Ez az ügy nem üti meg az ingerküszöbét jelenleg. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságon van, ezért majd csak augusztus 3. után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról, írja a Magyar Hang. „A mostani hírek titkos információgyűjtésre utalnak, ezt a szakszolgálat végezheti igazságügyi miniszteri vagy bírói engedély alapján” – mondta a Magyar Hangnak Péterfalvi, hozzátéve, hogy ha indul vizsgálat, azt biztosan meg tudják majd állapítani, hogy kaptak-e a szakszolgálatok felhatalmazást. Korábban egyébként – 2016-2017 folyamán – a NAIH már végzett egy auditot…

Tovább olvasom

Szijjártó semmilyen lehallgatási ügyről nem tud

Szijjártó Péter azt közölte a V4 országok hétfői sajtótájékoztatóján, hogy “erről az állítólag adatgyűjtésről” nem rendelkezett és most sem rendelkezik semmilyen információval. A külügyminiszter azt is elmondta, hétfő reggel megkérdezte az általa felügyelt Információs Hivatal főigazgatóját, aki azt mondta, hogy ebben az ügyben semmifajta együttműködés nem volt az izraeli vagy más titkosszolgálatokkal. Szijjártó hozzátette, hogy az Információs Hivatal nem használja a szóban forgó szoftvert és semmiféle megállapodást nem kötött erre vonatkozóan az NSO-val. HVG.hu

Tovább olvasom

Orbán ellen fordult egy polgármester, őt is lehallgatták

2018 decemberében törtek be Gémesi György gödöllői polgármesterhez, ám gyakorlatilag semmit sem vittek el a rengeteg érték közül – majd betörtek a fiához és két héttel később a lányához is, de ismét gyakorlatilag érintetlenül maradt minden. Az ellenzéki politikus szerint a hatalom próbálta megfélemlíteni és adatot gyűjteni róla. „A betörés azért volt durva, mert bementek az embernek abba a szférájába, ami csak az övé” – idézte fel a Direkt36-nak a két és fél évvel ezelőtt történteket Gémesi, akinek ugyanakkor bizonyítéka nem volt arra, hogy ki és miért tört be hozzá..…

Tovább olvasom