Szerintünk a Fidesz megszavazta az uniós vakcinaigazolást, amit most annyira diszkriminatívnak neveznek? Meg bizony!

Ismét szöges ellentétben áll egymással Orbánék európai és magyarországi kommunikációja. Minden felháborodásukat úgy tessék hallgatni, hogy az Európa Parlamentben a Fidesz is megszavazta a vakcinaigazolást, csak egy újabb kommunikációs trükk a kormánypárttól. A magyar kormánypárt folyamatosan az új uniós dokumentum ellen kampányolt, mert az nem biztosít automatikus mentességet a keleti vakcinával oltottak számára. A szavazáson azonban nem ők, hanem a Momentum foglalt állást a javaslattal szemben. Nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament az utazások megkönnyítésére szolgáló uniós digitális Covid-igazolvány bevezetését. Az új dokumentum július 1-jétől lesz elérhető valamennyi uniós polgár számára, aki…

Tovább olvasom

Mostantól kevesebb nyelvből lehet nyelvvizsgázni hazánkban

Ha valaki a felsorolt nyelvek valamelyikét tanulja (bőven van köztük európai is), kénytelen lesz külföldön letenni a nyelvvizsgát. A Rigó utcában már nem lehet jövőre vizsgát tenni sem finnből, sem svédből, sem arabból. Márpedig ez azt jelenti, hogy aki ezekből a nyelvekből akar nyelvvizsgázni, annak külföldre kell mennie. A döntés már a nyár közepén megszületett, ám a nyelvvizsgára éppen jelentkezni próbálók csak mostanában szembesülnek vele: az ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft. (nem hivatalos leánykori nevén a „Rigó utcai Vizsgaközpont”) több nyelv vizsgáztatását végleg megszünteti 2021-től. Eddig csupán folyamatosan ritkultak az…

Tovább olvasom