Tárgyalt Varga Judittal az uniós biztos és most sem lát semmilyen pozitív fejleményt jogállamiságunkban

Sajnos tapasztalatból azt mondhatjuk, jó eséllyel igaza van a biztos úrnak, ami a magyarországi, rendkívül szegényes jogállamisági maradékot illeti. „Sajnos nem tudok pozitívabb fejleményekről beszámolni a magyar jogállamisággal kapcsolatban, de hangsúlyozhatom, hogy a bizottság kész együttműködni a magyar hatóságokkal a felvetett kérdések megoldása érdekében” – mondta Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos az uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek hétfői tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón. A 7-es cikk szerinti eljárás részeként a miniszterek megvitatták a magyar alkotmányos és választási rendszer működésével, a bírósági rendszer függetlenségével kapcsolatos kérdéseket. Didier Reynders azt mondta, megtárgyalták Magyarország alkotmányos és…

Tovább olvasom

Eltelt fél év, de Péterfalvi Attila még most sem tudott a Pegasus-ügy vizsgálatára pontot tenni

Az ügy kirobbanásakor még inkább nyaralt egy kicsit, nem tartotta annyira fontosnak az adatvédelmi biztos, hogy emiatt megszakítsa vakációját. Aztán a november eleji határidőt sem tartotta, most pedig azt állítja, minden kész, csak az Amnesty International miatt nem tudja lezárni a vizsgálatot. Előbb nyaralt, később november eleji határidőt ígért, aztán azt visszavonta, most pedig, hogy már decembert írtunk, az Amnesty Internationalre mutogat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila, aki szűk öt hónap alatt sem tudott elkészülni jelentésével a Pegasus-ügyben. Július 18-án jelent meg egy nemzetközi újságíró-hálózat tényfeltáró cikksorozata arról, hogy világszerte…

Tovább olvasom

A vakáció fontosabb – Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szabadságon van, nem tud vizsgálatot indítani a megfigyelési botrány miatt

Augusztus harmadikáig hagyják békén a biztos urat, mert éppen vakációzik. Ez az ügy nem üti meg az ingerküszöbét jelenleg. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságon van, ezért majd csak augusztus 3. után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról, írja a Magyar Hang. „A mostani hírek titkos információgyűjtésre utalnak, ezt a szakszolgálat végezheti igazságügyi miniszteri vagy bírói engedély alapján” – mondta a Magyar Hangnak Péterfalvi, hozzátéve, hogy ha indul vizsgálat, azt biztosan meg tudják majd állapítani, hogy kaptak-e a szakszolgálatok felhatalmazást. Korábban egyébként – 2016-2017 folyamán – a NAIH már végzett egy auditot…

Tovább olvasom