Miskolc, BYD, Szijjártó és színjátszó – egyszemélyes, de annál látványosabb tüntetés kísérte a megnyitót

Megnyitották pénteken, október 9-én a miskolci BYD-szalont, ám az ünnepélyes alkalomnak akadt egy szokatlan kísérőjelensége is. Egy ismeretlen személy Szijjártó Péter kartonfigurájával jelent meg a helyszínen. A figura kezében egy „I Love Andrada” feliratú szatyrot tartott, a demonstráció további kellékei pedig szintén az egykori külgazdasági és külügyminiszter tevékenységét, valamint a kínai autógyártóhoz fűződő új munkaviszonyát bírálták.

Tovább olvasom

„Elhallgattatni többféle módon próbálták azokat a kollégákat, akik ezeket jelezni próbálták” – tovább dagad a Szijjártó-féle kínai lélegeztetőgép-botrány

A fideszes botrányban az a kisebbik baj, hogy jelentősen többszörös számú gépet vettek a szükségesnél, mivel egy határon túl már úgysem lett volna szakképzett személyzet, aki kezelni tudja egy betegen a lélegeztetőgépet. De sokkal nagyobb probléma volt a minőséggel, rengeteg gép tüdőgyulladásos betegek lélegeztetésére használhatatlan volt és ezt a külügy is tudta.

Tovább olvasom

Mi történt? Szijjártó Péter hirtelen visszalépett a pertől, amit a Samsung-botrány ügyében indított a sajtóval szemben – mégis igaz a mérgezés?

Orbán Viktor volt külügyminisztere folyamatosan fel volt háborodva, amikor a gödi gyár mérgezéseiről tudósított a független (akkor még ellenzéki) média, perrel is fenyegette a Telexet. Sajtópert végül nem indított, most a nyár derekán pedig hirtelen a személyiségi jogi pertől is visszalépett. Akkor mégsem cáfolja a mérgezéseket?

Tovább olvasom

Feljelentést tett a Külügyminisztérium a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzések miatt

Június elején rendelt el soron kívüli vizsgálatot a Külügyminisztérium, miután a kormány aggályosnak ítélte a megvásárolt mennyiséget és a szerződéskötések körülményeit. Ennek során olyan információkat tártak fel, amelyek alapján felmerülhet a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja, valamint az előző minisztériumi felsővezetés felelősségének kérdése.

Tovább olvasom

Koncz Zsófia is az egekig magasztalja a hirtelen kiugrott és a kínai BYD autógyárnál pozíciót kapó Szijjártó Pétert

Jelenleg a fideszes képviselők mindegyike egyetért a volt külügyminiszter lépésével és a világon semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy Szijjártó ahhoz a kínai multihoz megy nemzetközi állásba, amelynek számolatlanul tolta az állami milliárdokat támogatásként.

Tovább olvasom

Szijjártó is kiszállt, miközben Orbán a vb-ről figyeli a Fidesz válságát

Alig csillapodott a vita az alkotmánymódosítás körül, máris újabb bejelentés rázta meg a Fideszt. A párt egyik legismertebb politikusa több mint húsz év után zárja le parlamenti pályafutását, és a politika helyett a nemzetközi üzleti életben folytatja.

Tovább olvasom

A Fidesz mindent bevet: Gáspár Evelinnel kampányol Csöbör Katalin Szirmabesenyőben – videó

Hatalmas hajrára kapcsolt a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületében. Csöbör Katalin körzetével még a kormánypárti kutatók is úgy kalkulálnak, hogy elveszítik és a Tisza jelöltje, Juhász Roland lesz a befutó. Így a kormánypártok már olyan sztárigazolásokat is bevetnek a hajrában, mint Gáspár Evelin.

Tovább olvasom

Készáruraktárat avatott Sátoraljaújhelyen a Continental Dohányipari Zrt.

Új készáruraktárat adott át Sátoraljaújhelyen a Continental Dohányipari Csoport – az átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. A közel négyezer négyzetméteres létesítmény egy 14,5 milliárd forintos fejlesztési program részét képezi, amelyet a magyar tulajdonú vállalat az elmúlt években hajtott végre.

Tovább olvasom

Megnyílt a kínai alkatrészgyár Miskolcon, ezer munkahely ígéretével indul a Halms

Halms-megnyitó

A kínai Huashuo cégcsoporthoz tartozó Halms Hungary pénteken adta át első gyártóegységét az INPARK miskolci területén, a Déli Tudományos és Technológiai Parkban. Az üzemben alumínium öntvényeket és megmunkált alkatrészeket gyártanak majd elsősorban autóipari megrendelők – köztük a Volvo és a Magna – számára. A beruházás összértéke mintegy 80 milliárd forint, a tervezett kapacitás évi kétmillió alkatrész, a foglalkoztatottak száma pedig fokozatosan elérheti az ezret.

Tovább olvasom