Ezt az egyik legfőbb illetékes, Péterfalvi Attila jelentette ki. Bárki is készítette, a kihúzásokkal szándékosan próbálta azt a látszatot kelteni, hogy a TISZA Párt elnökéhez kellett mentőt hívni egy állítólagos öngyilkossági kísérletét követően. Újabb lejárató lufi pukkant ki.
Tovább olvasomCímke: Péterfalvi Attila
Eltelt fél év, de Péterfalvi Attila még most sem tudott a Pegasus-ügy vizsgálatára pontot tenni
Az ügy kirobbanásakor még inkább nyaralt egy kicsit, nem tartotta annyira fontosnak az adatvédelmi biztos, hogy emiatt megszakítsa vakációját. Aztán a november eleji határidőt sem tartotta, most pedig azt állítja, minden kész, csak az Amnesty International miatt nem tudja lezárni a vizsgálatot. Előbb nyaralt, később november eleji határidőt ígért, aztán azt visszavonta, most pedig, hogy már decembert írtunk, az Amnesty Internationalre mutogat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila, aki szűk öt hónap alatt sem tudott elkészülni jelentésével a Pegasus-ügyben. Július 18-án jelent meg egy nemzetközi újságíró-hálózat tényfeltáró cikksorozata arról, hogy világszerte…
Tovább olvasomA vakáció fontosabb – Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szabadságon van, nem tud vizsgálatot indítani a megfigyelési botrány miatt
Augusztus harmadikáig hagyják békén a biztos urat, mert éppen vakációzik. Ez az ügy nem üti meg az ingerküszöbét jelenleg. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságon van, ezért majd csak augusztus 3. után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról, írja a Magyar Hang. „A mostani hírek titkos információgyűjtésre utalnak, ezt a szakszolgálat végezheti igazságügyi miniszteri vagy bírói engedély alapján” – mondta a Magyar Hangnak Péterfalvi, hozzátéve, hogy ha indul vizsgálat, azt biztosan meg tudják majd állapítani, hogy kaptak-e a szakszolgálatok felhatalmazást. Korábban egyébként – 2016-2017 folyamán – a NAIH már végzett egy auditot…
Tovább olvasomAz adatvédelmi hatóság elnöke szerint nem jogellenes elkérni az oltási igazolványt
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint a munkáltatónak kötelessége a biztonságos munkavégzés feltételeinek a megteremtése.
Tovább olvasom