Az EU elfogadott egy Pekinget bíráló határozatot, ám a Fidesz ismét Kína mellett szavazott

Nagy többséggel hozták meg a tiltakozó határozatot, de a Fidesz, most már szokás szerint ismét Európa ellen, Kína mellett szavazott. Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel elfogadott egy Kínát bíráló határozatot, mellyel a kínai emberi jogsértések ellen tiltakoznak. Diplomáciailag bojkottálni kívánják a pekingi téli olimpiát is. A fideszes képviselők azon kevesek között voltak, akik a javaslat ellen szavaztak. A 2022-es pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjára szólít fel az az EP-határozat, amit nagy többséggel, 578:29 arányban fogadtak el Strasbourgban (73-an tartózkodtak) – írja a Guardian. A határozat az EU és az uniós…

Tovább olvasom

A Fidesz és kilenc másik párt elutasítja az európai szuperállamot

Az Európai Unió tagországainak tíz pártja, köztük a Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) vezetői pénteken fővárosaikban egy időben Európa jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot – közölte Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke Varsóban. A dokumentumot azért fogalmazták meg, mert megkezdődött az Európa jövőjéről szóló konferencia – mondta Kaczynski, hozzátéve, hogy szerinte „ennek céljai és struktúrái nem világosak”. A lengyel politikus szerint „Feltételezhető, hogy olyan folyamatok elmélyítéséről van szó, amelyek nem az EU fejlesztését szolgálják, hanem mély, tartós válságot idéznek…

Tovább olvasom

Varga Miklós is üzent: Nem a szivárványos „vén Európát” szereti

Az énekes szerint hatalmas különbséget kell tenni Európa és az Európai Unió között. Pár tucat, zömében az idősebb korosztályból verbuválódott hallgatónak adott „koncertet” Varga Miklós Szentesen, a Múzeumok Éjszakáján. Mivel ilyenkor már későn sötétedik, a „koncertet” délután 4-kor tartották a Péter Pál polgárház udvarán. A „koncerten”, ahogy a Szentesi Mozaik írja, a „rendkívül nagy hangterjedelmű énekes, a magyar rocktörténet kiemelkedő alakja” énekelte el sikerdalát, az Európát, vagy ahogy mindenki ismeri, a Vén Európát. Az egykori kontratenor rockzenész a playbackről szóló dallamok gitárszólója alatt bevetette a két, ilyenkor szokásos színpadi trükk egyikét,…

Tovább olvasom

Az EU nem indíthatja el a jogállamisági mechanizmust a magyar melegellenes törvény miatt

Nem alkalmazhatja a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen az Európai Bizottság a melegellenes törvénymódosítások miatt, írja az Euronews Věra Jourová EB-alelnök nyilatkozatára hivatkozva. A jogállamisági feltételrendszer ugyanis az uniós költségvetés és a közösségi értékek védelméről szól – nem pedig az ilyen esetekről. Ezt megerősítette az Európai Bizottság alelnöke is: „Ha elolvassuk a szabályozást, kiderül, ilyen eseteket nem látott előre a jogalkotó. Márpedig ragaszkodnunk kell a jogszabály szövetéhez: a jogállamisági fékrendszert másfajta jogsértések esetében lehet beindítani az adott országban” – mondta a lapnak Věra Jourová. Hozzátette, hogy Ursula von der Leyen EB-elnökhöz hasonlóan ő is szégyennek tartja a…

Tovább olvasom

Közös levelet küldött az előválasztáson résztvevő hat ellenzéki miniszterelnök-jelölt az EU vezetőinek

Közös levelet címeztek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek az Európai Unió vezetőinek. A kedd délután publikált levélben a hat jelölt rögzíti egységes elhatározását, hogy „Magyarországot megtartsák az európai nemzetek családjában”, emellett kijelentik, hogy valamennyien felsorakoznak az előválasztáson győztes jelölt mögött, „hogy hazánkban visszaállítsák a demokráciát”. Mint írják: Magyarország uniós tagsága a magyarok elsöprő többségének támogatását élvezi. Orbán Viktornak semmilyen mandátuma nincs arra, hogy felelőtlen politikájával éket verjen országunk és az Európai Unió közé. Amikor pedig értelmetlen javaslatokat tesz közös európai intézményeink lebontására, vagy megbénítására, azt semmiképpen sem teheti a népünk nevében. Azt ígérik…

Tovább olvasom

Orbánék szép fokozatosan kiléptetik hazánkat az EU-ból? Az európai vezetők már ezt ajánlgatják miniszterelnökünknek

A homofóbtörvényként elhíresült magyar újítás rengeteg európai vezetőnél kicsapta a biztosítékot, Varga Judit igazságügyminiszter pedig kegyetlenül élesen beszólt az EU-nak. Maradt még olyan civilizált, nyugat-európai ország, akivel jó viszonyt ápol hazánk, vagy Orbánék szép lassan mindenkivel összevesznek? Szokatlanul kemény bírálatokat kapott Orbán Viktor az uniós csúcson a homofóbtörvényről, többen is különböző formában elmondták neki, hogy „kívül tágasabb”. A magyar miniszterelnököt csak két kollégája vette védelmébe. Miért nem léptek ki az unióból? – az ülésteremből kiszivárgott sajtóinformációk szerint ezzel a kérdéssel kezdődött a magyarországi homofóbtörvényről folytatott vita az EU-csúcson, amelyre több…

Tovább olvasom

Tizenhárom uniós tagállam ítélte el a melegellenes magyar törvényeket

Tizenhárom európai uniós tagállam közös nyilatkozatban ítéli el a múlt héten megszavazott melegellenes magyar törvényt, írta ki Twitterjén Sophie Wilmès belga külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. A Benelux-államok és Belgium kezdeményezéséhez Hollandia és Luxemburg mellett csatlakozott még Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Litvánia, Spanyolország, Svédország és Lettország is. „Mély aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy a magyar parlament olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek a gyermekek védelmének ürügyén diszkriminálják az LMBTIQ-személyeket és sértik a véleménynyilvánítás szabadságát” – írják közös nyilatkozatukban az uniós tagállamok. Szerintük a magyar törvények módosításai „kirívóan diszkriminatívak” a szexuális irányultság, a nemi…

Tovább olvasom

Orbán: Egy birodalmi Unió felé robogunk – ezeken változtatna a miniszterelnök

Orbán Viktor az Európai Unióról, illetve annak jövőjéről, átalakításáról beszélt a szovjet csapatok távozásának 30. évfordulójára szervezett A magyar függetlenség napja című konferencián a Pesti Vigadóban szombat délelőtt, amelyről a HVG.hu tudósított. A beszéde elején a miniszterelnök elmondta, Európa örök, voltak jobb és rosszabb időszakai, 30 éve, hogy a hidegháborút megnyertük. Majd azt is hozzátette: Európa utolsó, máig élő szabadságharcosai vagyunk. Úgy véli, Európát nekünk kell megjavítani és visszavezetni a normális útra. Orbán később gazdasági adatokat sorolt, amelyek szerinte az EU válságát bizonyítják. Az unió polgárainak csak a negyede gondolja,…

Tovább olvasom

Nálunk volt a legtöbb a csalás az egész EU-ból

Magyarországra szabták ki a legtöbb büntetést az uniós pénzekkel történő csalások miatt 2016 és 2020 között – derül ki az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentéséből. Ez az unió strukturális, valamint a mezőgazdasági alapjai kifizetéseinek 2,2 százalékát érinti, ami az uniós átlag (0,29 százalék) több mint hétszerese, és még a második legrosszabb eredményt produkáló Bulgária indexének (0,69 százalék) is több mint háromszorosa. A tavalyi adat még ennél is rosszabb volt, közel 4 százalék. A magyar hatóságok által kivizsgált ügyek kétharmadában történt vádemelés, így összességében javult az együttműködés az uniós…

Tovább olvasom

Ismét engedélyezték a schengeni szabad mozgást az uniós Covid-igazolványokkal

Az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament megállapodott egymással az egységes uniós védettségi igazolványról, amelyet nemcsak védőoltással, de negatív PCR-teszttel vagy antigén-gyorstesztttel is ki lehet majd váltani. A szerdai zárószavazás előtt még tartottak kedden egy utolsó vitát is az igazolvány tervéről, amiben López Aguilar azt hangsúlyozta, meg akarják mutatni az európaiaknak, hogy minden eszközzel azon vagyunk, hogy visszahozzuk a mozgás szabadságát. A tagállamok a külön-külön meghozott lépéseikkel kockára tették a jogbiztonságot, és lehetetlenné tették a Schengeni övezet működését. Az igazolvány tervéről szinte teljes konszenzus alakult ki az Európai Parlamentben a…

Tovább olvasom