Hadházy Ákos szerint a mezőcsáti gyümölcsfeldolgozó fantomberuházás, a tulajdonos tagadja a képviselő állításait

Már az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is foglalkozik a mezőcsáti gyümölcsszárító üzem ügyében, az ipari park területén is csak egy árva autómosó működik – állítja Hadházy Ákos, független honatya a Facebook oldalán. A hatszáz milliós, liofilizáló, vagyis fagyasztva szárító gyümölcsfeldolgozó létrejötténél Tállai András fideszes országgyűlési képviselő, a Pénzügyminisztérium államtitkára bábáskodott. A vádakra reagált az érintett cég vezetője.

Tovább olvasom

Az EU adott 1,5 milliárdot oktatási célokra, de nálunk elcsalták, ezért most visszakérik

Az Olaf már a sokadik hatalmas visszaélésre bukkan Magyarországon. Annak idején, amikor a 2010 előtti kormány beszerzéseit vizsgálta ugyanez a szervezet és gondokra hívta fel a figyelmet, a Fidesz-KDNP hangzatosan lobogtatta ezeket a jelentéseket. Vajon ezzel is ugyanúgy eldicsekszik, vagy azóta Soros-szervezetté vált az Olaf? A felső körök ugyanis a jelentés szerint éppen a diákoktól lopták el az összeg igen nagy százalékát. Iskolai számítógép-vásárlásra és a tanárok képzésére adott pénzt az EU Magyarországnak, de az unió csalás elleni hivatala szerint a 3,6 millió eurós támogatást elcsalták, így a pénz visszakérését…

Tovább olvasom

Húszra duzzadt a gyanúsítottak száma a Pénzügyminisztériumot is érintő vesztegetési ügynek

A nyomozást végző főügyészség a mai napig 20 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül 12 személy gazdálkodó szervezet képviselője, 7 pedig jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselő – írta Polt Péter legfőbb ügyész pénteken Hadházy Ákos országgyűlési képviselő a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési ügyben feltett kérdésére. Polt azt is elárulta a levelében, hogy nem az OLAF kezdeményezésére indult a nyomozás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feljelentésére. Emlékezetes, áprilisban vettek őrizetbe, majd tartóztattak le öt pénzügyminisztériumi pályázatkezelőt hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. Hivatalos személyektől ekkor több mint kétszázmillió forint…

Tovább olvasom

Formális munkamegállapodást kötött az Európai Csalás Elleni Hivatal és a Legfőbb Ügyészség

A dokumentumot az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) részéről Ville Itälä főigazgató, míg a Legfőbb Ügyészség részéről dr. Polt Péter legfőbb ügyész írta alá. Az OLAF és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette. A mostanáig a közös érdekek és célok alapján történt munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében. A megállapodás nem érkezett váratlanul, ugyanis az együttműködési megállapodás ötlete már Polt és Itälä 2020 januári találkozóján felmerült. A végül elkészült egyezményt is ők ketten írták alá. Az OLAF és…

Tovább olvasom

Az OLAF kiadta az Elios-ügy nyomozati aktáit

Kiadta az OLAF, azaz az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala az Elios-ügy nyomozati aktáit, így nyilvánossá válhat a teljes dokumentáció, közölte a Facebook-oldalán Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő. A videóban arról beszélt, hónapok óta levelezett az OLAF főigazgatójával, és egy több mint hétéves ügy végére kerülhet pont. Miután az OLAF nem akarta kiadni az ügy aktáit, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke beperelte az Európai Bizottságot, amiért szerinte falaznak Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének. Szeptemberben egyébként az Európai Bíróság úgy határozott: az ügy aktáit hozzáférhetővé kell tenni. A korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios…

Tovább olvasom

A Fidesz támadógépezete megállás nélkül sorozza Cseh Katalint, de Deutsch Tamás új videójával látványosan lábon lövi saját pártját

Hadházy Ákost hiányolja és az OLAF-fal fenyegetőzik. Nagy az esélye, hogy rengeteg kormánypárti funkcionárius összerezzen ennek hallatán, mivel Tiborcz és más, a Fidesz számára igen kellemetlen ügyben az OLAF egy sokadrangú sóhivatal volt. Akkor mégiscsak fontos és mértékadó szervezet lenne? Akkor kezdhetik a fideszes ügyek felgöngyölítését is? A részletekről Hadházy Ákos saját Facebook oldalán számolt be. “Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szürreális videóban kérdezi a véleményemet a propaganda sajtóban napok óta zajló, Cseh Katalint érintő és őt lejárató állításokról, majd bejelenti, hogy az OLAF-hoz fognak fordulni. Az alábbi néhány dolgot üzenném…

Tovább olvasom

Nálunk volt a legtöbb a csalás az egész EU-ból

Magyarországra szabták ki a legtöbb büntetést az uniós pénzekkel történő csalások miatt 2016 és 2020 között – derül ki az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentéséből. Ez az unió strukturális, valamint a mezőgazdasági alapjai kifizetéseinek 2,2 százalékát érinti, ami az uniós átlag (0,29 százalék) több mint hétszerese, és még a második legrosszabb eredményt produkáló Bulgária indexének (0,69 százalék) is több mint háromszorosa. A tavalyi adat még ennél is rosszabb volt, közel 4 százalék. A magyar hatóságok által kivizsgált ügyek kétharmadában történt vádemelés, így összességében javult az együttműködés az uniós…

Tovább olvasom

A közbeszerzések átláthatóbbá tételére szólították fel Magyarországot, 750 milliárd forog kockán

A Reuters hírügynökség információi szerint Európai Unió vezetése közölte a magyar kormánnyal, hogy változtassa meg a közbeszerzési törvényeket a rendszerszintű csalások visszaszorítása érdekében, még mielőtt elérhetővé válna számára a több milliárd eurónyi forrás az EU járvány-helyreállítási alapjából – szemlézte a külföldi újságot a Telex is. A 750 milliárd eurós mentőcsomag felosztását irányító Európai Bizottság több uniós állammal is közölte, hogy fejlesszék a források elköltéséről szóló javaslataikat. Brüsszel jelentős módosításokat szeretne a magyarországi közbeszerzési törvényeben, úgy tudni, Orbán Viktor miniszterelnök kormányától konkrét változtatásokat követeltek. A Reuters úgy tudja, a magyar kormány még nem…

Tovább olvasom