Egy ideje nem köntörfalaznak, nyíltan kimondják az európai vezetők, hogy a demokrácia és a jogállam romokban hever hazánkban. Katarina Barley szerint „tény, hogy ha csak a párbeszédnél és a hídépítésnél maradunk, akkor nem történik semmi.” Magyarországon már nincs demokrácia – mondta az Európai Parlament (EP) egyik alelnöke szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak. Katarina Barley az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen uniós évértékelő parlamenti beszédével kapcsolatban készített interjúban kiemelte, hogy „viszonylag jól” sikerült a koronavírus-járvány kezelése. A járvány még nem ért véget, de már látható, hogy az Európai…
Tovább olvasomCímke: Európai Unió
Ismét egy totális ellentmondás Orbán Viktor kommunikációjában – mond valamit, majd másfél év múlva homlokegyenest ellentétes véleményen van
Sajnos ilyen a politika, legalábbis a Fidesz-KDNP-nél feltétlenül. Amikor attól reméltek többet, megrögzött liberálisok voltak, majd konzervatív, keresztény értékrendet vallottak, a liberálisokat hírből sem akarják hallani. Másfél éve még kígyót-békát kiabáltak az EU-ra és Brüsszelre, most pedig az EU megmentői akarnak lenni. Ez így már zavaros és érthetetlen. Mindössze két, Orbán Viktortól származó nyilatkozatot hasonlított össze saját közösségi oldalán Juszt László, már pusztán ebből is lehetetlen kiigazodni. Talán annyi világos, hogy el akarják kerülni a további szavazóvesztést, ezért nem ciki egy újabbat fordítani a köpönyegen. „(2020.02. 01.) A miniszterelnök azzal…
Tovább olvasomNem az elektromos autó a leghatékonyabb módja az emisszió csökkentésének
Az autóipar az egyik legnagyobb változásán megy keresztül jelenleg, hiszen az egyre szigorúbb emissziós normáknak köszönhetően a szabályalkotók folyamatosan igyekeznek háttérbe szorítani a fosszilis energiaforrásokat használó járműveket. Azonban villanyautók a relatíve kis hatótávolság, a hosszadalmas töltési idő, valamint a töltőhálózat alacsony lefedettsége miatt még mindig nem számítanak a legnépszerűbb választásnak. A német Check24.de megbízásából elvégzett, több mint 2030 résztvevővel készített reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a belső égésű motorral rendelkező autók továbbra is sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint villanyos hajtással rendelkező társaik. A felmérés során olyan embereket kérdeztek, akik az elmúlt…
Tovább olvasomSzámos uniós kormány kéri a menedékkérők visszatoloncolását Afganisztánba és Magyarország nincs köztük
Úgy tűnik, jó néhány európai uniós ország álláspontja drasztikusan megváltozott a kérdésben, többek között a korábban abszolút menekültpárti Németországé is. Ausztria, Németország, Görögország, Hollandia, Belgium, Dánia írt közös levelet az Európai Bizottságnak. Az Afganisztánban egyre súlyosbodó erőszak ellenére se függesszék fel azoknak az afgánoknak a hazatoloncolását, akiknek elutasították a menedékkérelmét – kérte hat uniós ország, Ausztria, Németország, Görögország, Hollandia, Belgium, Dánia belügyminisztere az Európai Bizottságtól. Ha leállítanánk a visszatoloncolásokat, az rossz üzenetet közvetítene és még több afgánt ösztönözne arra, hogy az EU-ba induljon – írták a belügyminiszterek az augusztus 5-én keltezett, de…
Tovább olvasomKözel 200 milliós EU-támogatást kapott egy sohasem volt borsodi bölcsőde
Már régen nem csak szellemstrandok „épültek meg” az utóbbi tizenegy évben, Hernádkakon egy huszonnyolc fős bölcsődére fizették ki a milliókat, csak éppen gyakorlatilag egy kapavágás sem történt. A fideszes pénzszivattyú újabb állomását tárta fel Hadházy Ákos független képviselő. Hadházy saját Facebook-oldalán számolt be a részletekről. Ismét egy botrány, de már szinte oda sem figyel senki, kétszázmillió itt, nyolcvanmillió ott, egyre megy, de valahogy mindegyik NER-közeli zsebekbe vándorol(t). „A tábla szerint itt egy 28 férőhelyes bölcsődének kellene állnia 191 milliós EU-s támogatásból a református egyházközség beruházásában Hernádkak községben. Nem áll ott…
Tovább olvasomElhunyt az Európai Unió Törvényszékének magyar bírája
Az Igazságügyi Minisztérium mély fájdalommal tudatja, hogy elhunyt Dr. Berke Barna, az Európai Unió Törvényszékének bírája, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára – írja a minisztérium közleménye. Berke Barna a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett jogászként 1990-ben, majd a Stockholmi Egyetemen 1995-ben Master of Laws fokozatot szerzett. Ügyvéd, majd jogi tanácsadó az Országgyűlésnél Magyarország európai uniós csatlakozása során. Tanácsadóként dolgozott évekig az Alkotmánybíróság elnöke mellett is, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, majd a Versenytanács elnöke lett, emellett választottbíróként is tevékenykedett a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságon. Az alma materbe oktatóként tért vissza.…
Tovább olvasomA magyarok háromnegyede szegénynek számít uniós szinten
A legtöbb kelet-európai ország az elmúlt tizenöt évben faragni tudott jövedelmi hátrányából az Európai Unió átlagához képest, Magyarország viszont nem. A magyarok anyagi helyzete javult ugyan, de éppen olyan ütemben, ahogyan az EU-átlag is – állapította meg egy tanulmány, amelyet a 444 is közölt. A tanulmány rámutat, hogy 2005 és 2017 között nemzetközi összevetésben egyáltalán nem léptünk előre, ennek következményeként a társadalom jelentős része uniós szinten szegénynek számít. Azokat a háztartásokat szokták a szegénységi küszöb alá sorolni, amelyek jövedelme alacsonyabb a medián jövedelem, vagyis a jövedelmi közép 60 százalékánál. A bevett definíció szerint, akik ennél…
Tovább olvasomÍme hazánk egyik legdrágább bicikliútja – uniós forrásból, bő egy kilométer 200 millió forint, tehát métere 182 ezer
Magyarországon vagyunk, fel sem merül a korrupció lehetősége. Az elképesztő drága bicikliút ráadásul teljesen logikátlan, nem is kapcsolódik egymásba a három rész és egyéb érdekességek. A Nógrád megyei Szendehelyen 2015-ben átadtak 3 biciklis útszakaszt, amihez az állam EU-s forrást biztosított. A Magyar Narancs azt írja, hogy a nógrádi községben készült kerékpárúthoz az állam 199,39 millió forint EU-támogatást adott. A lap megnézte a Közbeszerzési Hatóság adatbázisában a még 2015-ben kiírt pályázatot, és kiderült, hogy a három különálló kerékpárút-szakasz 655,43, 338,04 és 146,02 méter hosszan, vagyis összesen 1,1 kilométer út épült 200 millióból.…
Tovább olvasomMagyarországon a harmadik legrosszabb az órabér az egész EU-ban – Megjelent a Nyomtass Te is! legújabb száma
Óriásiak a különbségek az átlagbérek között Európában. (Az ábrán nem szerepel Norvégia, mert ők nem tagjai az Európai Uniónak, de ott a legmagasabb az órabér, 47,3 euró) – derül ki a Nyomtass Te is! legújabb számából. Az EU-s országok közül Dánia áll az első helyen, 45,8 euróval. Átváltva forintra ezeket a számokat egészen döbbenetes összegeket kapunk. Július 3-án 351,62 forint egyenlő 1 euróval, ezzel számolva a norvég munkavállalók átlagosan 16 632 forintért, a dánok pedig 16 104 forintért dolgoznak óránként. Az európai rangsor utolsó helyén Bulgária áll 6,5 eurós órabérrel,…
Tovább olvasomKövér László kimondta, most biztosan nemmel szavazna, ha dönteni kellene Magyarország uniós tagságáról
A házelnök azt is elmondta, hogy 2003-ban sem jó szívvel szavazott igennel. Ez milyen üzenetet hordoz vajon számunkra? Kövér László a Kossuth Rádió vendége volt, itt beszélt arról, hogy szerinte az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni. A fideszes házelnök hozzátette, hogy néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogyha most akarnánk belépni az unióba, akkor úgymond nem vennének fel bennünket az állítólagos jogállami problémáink, illetve a nézeteink és az értétekről vallott véleményünk miatt. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ha most lenne népszavazás, „én egészen…
Tovább olvasom