Ez is változott egy év alatt: a tavaly “megújult” Index is beszállt a gyűlöletkampányba

Ezért kellett annyira átvenni a hatalmat és a teljes irányítást az egykor szebb napokat látott internetes oldal felett. Valami különös véletlen folytán tökéletesen a kormánymédia álláspontját harsogja az immáron a NER által tulajdonolt és irányított Index is. A téma természetesen ismét a homofób törvénnyel kapcsolatos szexuális felvilágosítás, ahol a legkülönbözőbb “szakértőket” megszólaltatva mind egytől egyig azt bizonyítják, hogy a nyugati országokban minden teljesen félrement és csak a szemét maradt, de természetesen Orbán Viktor és kormányának fantasztikus kiállása éppen ennek ellenkezője, maga a tökéletesség. Teljesen kizártnak tarthatjuk, hogy 13-14 hónappal ezelőtt…

Tovább olvasom

Varga Judit Lewis Hamiltonnak is keményen visszaszólt, még tőle is megvédené a magyar gyerekeket

A hétszeres világbajnok kritizálni merte a magyarországi homofób törvényt, a kormány azonnal meg is tette válaszcsapását Lewis Hamilton mondataira. Varga Judit szerint a brit autóversenyző is fake news-gyártó. Itt már tényleg mindenki az a jelek szerint, csak Orbánék mondanak mindig igazat. Igaz? Varga Judit Magyarország kormányát védve szólt be Lewis Hamilton brit autóversenyzőnek azután, hogy utóbbi a Forma-1 magyar nagydíja előtt a kormányzat furcsa nyelvén “gyermekvédelmi törvénycsomagnak” nevezett homofób jogszabályról nyilatkozván azt mondta, “elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető, hogy a hatalmon lévők ilyet vezessenek be”. “Sajnálattal láttam, hogy ma Lewis Hamilton is…

Tovább olvasom

Remekül jön a Fidesznek, hogy Orbánék rengeteg botrányos ügyéről eltereli a figyelmet a melegtéma, a foci és a nyár

Mi azért ne felejtsük el, milyen, a Fidesz-kormány számára igen kínos témák voltak napirenden alig egy hónapja, amiről tudatosan el is terelték azóta a figyelmet. A Fidesz által melegellenessé formált pedofilellenes törvénycsomag a kormány által jól kiszámított hatását csak felerősítette a nyár és ezzel együtt a politikai uborkaszezon berobbanása, amit tovább fokoz a foci-Eb-re, majd nemsokára az olimpiára forduló figyelem, így Orbán Viktor kormányfőnek és a Fidesznek egyelőre nem kell foglalkoznia olyan, számukra kínos és népszerűségvesztéssel fenyegető közéleti-politikai témákkal, melyek magyarázatot vagy intézkedést igényelnének. Csak néhány ezek közül: A kormányzati…

Tovább olvasom

Óriási fricska: Szivárványos hirdetéssel lesz tele a Puskás Aréna a vasárnapi meccsen

Orbánék örültek, hogy az UEFA nem engedte a stadion(ok) szivárványos kivilágítását, most azonban egy apró trükkel a szponzorok megoldották, hogy a mérkőzések teljes időtartama során, így Magyarországon is kikerülhetetlenül és folyamatosan ezt láthassa mindenki. A szándék egyértelmű, a miniszterelnökünknek üzenni az egész kontinensen. Nem tehetnek ellene semmit. Ha lenne az UEFA-nak nagykövete, már fáradhatna is be a Külügyminisztériumba, hogyan engedélyezhetett ilyen provokációt, de nagyon úgy néz ki, hogy a vasárnapi Hollandia-Csehország Eb-nyolcaddöntőn szivárványos lesz a Puskás Aréna. Nem kívül, hanem belül. A mai amszterdami Wales-Dánia meccsen ugyanis több szponzor is…

Tovább olvasom

Orbánék szép fokozatosan kiléptetik hazánkat az EU-ból? Az európai vezetők már ezt ajánlgatják miniszterelnökünknek

A homofóbtörvényként elhíresült magyar újítás rengeteg európai vezetőnél kicsapta a biztosítékot, Varga Judit igazságügyminiszter pedig kegyetlenül élesen beszólt az EU-nak. Maradt még olyan civilizált, nyugat-európai ország, akivel jó viszonyt ápol hazánk, vagy Orbánék szép lassan mindenkivel összevesznek? Szokatlanul kemény bírálatokat kapott Orbán Viktor az uniós csúcson a homofóbtörvényről, többen is különböző formában elmondták neki, hogy “kívül tágasabb”. A magyar miniszterelnököt csak két kollégája vette védelmébe. Miért nem léptek ki az unióból? – az ülésteremből kiszivárgott sajtóinformációk szerint ezzel a kérdéssel kezdődött a magyarországi homofóbtörvényről folytatott vita az EU-csúcson, amelyre több…

Tovább olvasom