Miért Miskolc? – A Pele-ház lakója

Különleges vasárnapi olvasnivalót kínál sorozatunk a Borsod24 követőinek. Egyedülálló azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan kiadványban jelent meg először jónéhány évvel ezelőtt, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az egykor alpolgármester írásában, mert a szerző az aktuálpolitikát és a szenzációt kerülve, egyetlen szempont alapján vetette papírra emlékeit, kutatásait, gondolatait: minél több irányból szeretne rávilágítani arra, milyen Miskolcot feltétel nélkül szeretni.

Tovább olvasom

Több mint szokatlan: 527 kilométeres Kék Caminóval búcsúzott Miskolc egykori rendőrkapitánya

Bogyay Ferenc 23 nap alatt sétált el a borsodi megyeszékhelyről a zalai Várvölgyre, hogy egy szokatlan túrával zárja le aktív éveit. A megyeszékhely egykori rendőrfőnöke 60. születésnapját és egyúttal a civil élet kezdetét ünnepelte ezen a rendhagyó módon. A Borsod24 a gyaloglás után kérdezte a kapitányt, akinek a kalandjai több héten keresztül szórakoztatták ismerőseit a közösségi hálón.

Tovább olvasom

Az egyház együttműködik a hatóságokkal a miskolci pap ügyében – Perintfalvi Rita beszámolt a B24-nek a legújabb fejleményekről

Az elmúlt néhány hétben nemcsak miskolci körökben, de gyakorlatilag országszerte ismertté vált az ügy, melynek főszereplője egy helyi pap, valamint egy ismeretlen kiskorú, akivel a feltételezések szerint az egyházi személy viszonyt folytatott. Telefonos megkeresésünkre Perintfalvi Rita elmondta, hol tart jelenleg a folyamat és milyen, nem várt tapasztalatokat szerzett az Egri Főegyházmegyének tett bejelentése során.

Tovább olvasom

Továbbra is fegyveres katonák őrzik a tokaji Kopasz-hegytetőt: megszólalt a honvédség

Aki az elmúlt egy évben Tokaj környékén járt, szembesülhetett azzal a ténnyel, hogy a régió egyik legnépszerűbb kirándulóhelyét, a Kopasz-hegy csúcsát katonák őrzik, a turisták elől pedig elzárták a kilátó környékét. Szerkesztőségünk megkereste a Honvédelmi Minisztériumot a terület jövőjével kapcsolatban, de csak egy szűkszavú választ kaptunk azzal kapcsolatban, mikor lesz ismét szabadon látogatható a kirándulóhely.

Tovább olvasom

Új Bodrog-parti városrész születik Tokajban – a beruházó szerint 300 millióból oldanák a hétvégi parkolási káoszt is

Új lendületet kapott Tokaj egyik látványosnak ígérkező vízparti fejlesztése. A Bodrog-parton, a történelmi belváros közvetlen közelében épülne ki a Tokaj Marina nevű turisztikai és közösségi központ. A városvezetés szerint új szolgáltatások, parkolók, kikötői lehetőségek és vendéglátóhelyek érkezhetnek, a beruházó pedig azt állítja, a projekt nem elvesz a tokajiaktól, hanem egy évek óta problémás, rendezetlen területet nyit meg használható formában.

Tovább olvasom

Mit vétett Miskolctapolca? – A helyszínen jártunk, a sitthalom több gondot okoz, mint gondolnánk (VIDEÓVAL)

Néhány hete jelent meg a turizmus szempontjából amúgy is terhelt miskolctapolcai városrész „nagy parkolójában” egy kisebb rakás építési törmelék. Többen készítettek róla videót, az idő múlásával pedig egyre nagyobb lett a halom, és vele a terület, amelyet a parkolóból elfoglal. Szerkesztőségünk küldött a hulladékkal és annak elhelyezésével kapcsolatban kérdéseket a városvezetésnek, de hiányos, kitérő választ kaptunk, és a helyiek is úgy érzik, sem előzetesen, sem utólag nem kaptak megfelelő tájékoztatást a sitt elhelyezésének körülményeiről, időtartamáról, a hulladék esetleges szennyezőanyag-tartalmáról vagy annak környezetvédelmi kockázatairól, tárolásáról. Kis-Nagy Magdolna helyi lakossal videóban jelentkeztünk…

Tovább olvasom

Évi pár ülés havi milliókért: a Miskolci Egyetem Alapítványát is érinti a kekva-átalakítás

Universitas Miskolcinensis

Egyetlen szavazással megszűnhet az a rendszer, amelyet a Fidesz évekig a saját embereivel épített ki. A hétfőn elfogadott alaptörvény-módosítás szerint a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis a kekvák vagyona mostantól nemzeti vagyon. Az alapítói jogokat innentől a kormány gyakorolja, és akár fel is számolhatja a testületeket. Ilyenkor minden a magyar államhoz kerül. A Tisza-kétharmad így néhány hónap alatt visszabontja azt a rendszert, amellyel az előző kormány egyetemeket és más közfeladatokat magánalapítványokba szervezett ki.

Tovább olvasom

Levendulaillatú szerelem a Sajó völgyében

Vannak helyek, amelyek nemcsak szépek, de történetük van. Vannak kertek, amelyek nemcsak növényeket, hanem emlékeket is teremnek. A Sajó völgyében, Vadnán egy fiatal pár tíz évvel ezelőtt egy kopár, üres telekre álmodta meg a lila csodát – ma pedig már ott tartanak, hogy a mezejük nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem a romantikus sorsfordulatok színtere is. A Borsod24 a szezon első napjaiban látogatta meg a környék legszebb levendulaparkját.

Tovább olvasom

Börtön, bíróság, focipálya: így próbálják megmenteni a kallódó fiatalokat Szendrőn (VIDEÓVAL)

A szendrői Abigél iskolában ritkán esik szó tantervről. Sokkal többször arról, hogyan lehet egy gyereket megtanítani főzni, mosógépet kezelni, állásinterjún tisztességesen viselkedni – és arról, hogyan lehet elérni, hogy ne a rácsok mögött lássa a jövőjét. A Borsod24 a különleges iskolában forgatott.

Tovább olvasom

Részletes választ küldött a városvezetés a barlangfürdő felújításával kapcsolatos kérdéseinkre

A barlangfürdő felújításának költségnövekedésével, a kivitelezés csúszásával, valamint a gyógyászati részleg kimaradásával kapcsolatban kerestük meg Miskolc városvezetését. Kérdéseinket azt követően küldtük el az önkormányzatnak, hogy Szopkó Tibor, a város korábbi gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármestere közösségi oldalán és lapunknak nyilatkozva is több, a beruházással kapcsolatos aggályt fogalmazott meg.

Tovább olvasom