A miskolci városháza szerint húsz évnél is tovább tarthat a DAM-terület újjászületése

Miskolc állami támogatásból megszerezte az egykori Diósgyőri Acélművek területének többségi tulajdonát, és már nemzetközi befektetőknek is bemutatta a fejlesztési lehetőségeket. A városvezetés a Borsod24 kérdéseire válaszolva most részleteket közölt a megszerzett, 7,1 milliárd forintra értékelt ingatlanvagyonról, a fenntartási költségek finanszírozásáról és a következő évek terveiről.

Tovább olvasom

Az egykor kohászati és kamarai vezetőt gyászolják – Tolnay Lajostól búcsúzik a Bokik

Az egykori Lenin Kohászati Művek volt vezérigazgatója, kamarai és szakmai szervezetek korábbi vezetője, tiszteletbeli elnöke, a régió neves és befolyásos vállalkozója szeptember 27-én hunyt el, 78 évesen.

Tovább olvasom

Halál a kokillák közt, avagy mi történt azon a tragikus napon Miskolcon?

Ötvenhárom éve, 1973. szeptember 18-án halt meg Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, miután három nappal korábban súlyos balesetet szenvedett a miskolci Lenin Kohászati Művekben – vagyis 16-án jelenhettek meg a történtekről az első újsághírek; ez mai cikkünk apropója. A miniszter halálát kezdettől összeesküvés-elméletek övezték: sokan azt beszélték, hogy a reformpárti politikust szovjet utasításra lökték az olvadt acélba… A fennmaradt vizsgálati anyagok más történetet rajzolnak ki.

Tovább olvasom

Meghalt Gyurkó Henrik, Miskolc báboslegendája, Füles mackó hangja

Gyurkó Henrik

Húsvétvasárnap elhunyt Gyurkó Henrik bábművész, élete 91. évében. A miskolci születésű, Jászai Mari-díjas érdemes művész neve talán nem mindenkinek csengett ismerősen, de hangját szinte az egész ország felismerte: ő kölcsönözte a hangját a Füles mackó főszereplőjének, és ő énekelte azt a főcímdalt is, amelyet egyszer hallva nehéz volt elfelejteni.

Tovább olvasom

Ajándék vagy mérgező örökség a DAM Miskolcnak?

A volt Diósgyőri Acélművek területének megszerzése kapcsán – amiért Miskolc összesen 6,5 milliárd forintos állami támogatást kap – Kovács Imre István, a Jobbik 2026-os parlamenti választási jelöltje komoly kritikákkal állt elő. A politikus szerint miközben a városvezetés sikertörténetként kommunikálja a fejleményt, alapvető információk hiányoznak a projekt körül.

Tovább olvasom

A miniszterelnök-helyettes utolsó gyárlátogatása: Vályi Péter titokzatos halála Diósgyőrben

A Lenin Kohászati Művek, az előtérben a Reisinger Ferenc utca és a Gyár utca találkozása látható. 1978, Miskolc, Diósgyr - Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Az 1970-es évek elején megrázó tragédia történt a Lenin Kohászati Művekben, amely évtizedekig beszédtéma maradt Miskolcon és országszerte. Vályi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese 1973. szeptember 15-én borzalmas balesetet szenvedett az üzem területén tett látogatása során, és három nappal később belehalt sérüléseibe.

Tovább olvasom

Feketére festett szocializmus – Miskolctól a Berkeley-ig: Michael Burawoy emlékére (1947-2025)

Michael Burawoy

Michael Burawoy, a Berkeley Egyetem professzora 2025. február 3-án tragikus körülmények között, egy cserbenhagyásos gázolás áldozataként hunyt el Oaklandben. Korunk egyik leginspirálóbb és legbriliánsabb társadalomtudósa, kiemelkedő szociológusa – aki barátai szerint mindenekelőtt egy rendkívüli és kedves ember volt – húsz éven át vizsgálta a munkásosztály helyzetének átalakulását a kapitalizmusból a szocializmuson át vissza a kapitalizmusba. Az 1980-as években személyesen is megtapasztalta az ipari munkásság mindennapjait, amikor a miskolci Lenin Kohászati Művekben dolgozott kohászként. Az ott szerzett tapasztalatait később tudományos munkáiban is kamatoztatta.

Tovább olvasom