Lezárult a vizsgálat, Perintfalvi Rita szerint azonban akadnak még kérdések a miskolci pap ügyében

A kiskorú sérelmére történő visszaélés gyanújába keveredett miskolci pap esetét mostanra nemcsak Borsodban, de országosan is megismerhette a nyilvánosság. Az ügyben az Egri Főegyházmegye Perintfalvi Rita bejelentését követően belső vizsgálatot indított, amely a napokban lezárult. Az egyház közlése szerint a vádak nem bizonyultak valósnak, a teológus és közíró azonban megkerülhetetlen kérdésekre világított rá az ügy kapcsán.

Tovább olvasom

„Büszke vagyok arra, hogy kommunista maradtam” – interjú Fülöp József Istvánnéval (VIDEÓVAL)

Tornavideók, főzés, 56-os emlékek és a hajdani Acélváros, Miskolc. Fülöp József Istvánné egyszerre a mindennapok közvetlen krónikása a közösségi médiában, és a Munkáspárt miskolci arca, aki 1994 óta indul a választásokon. Videónkban Ibolya kendőzetlen őszinteséggel osztja meg határozott álláspontját a múltról és a jelenről, és megelevenedik a rendszerváltás előtti Miskolc is, miközben fény derül arra, hogy mi vezetett a korai MSZMP-s tagságához, majd a több évtizedes, töretlen Munkáspárti kitartáshoz.

Tovább olvasom

„Inkább a barlangfürdőt választottuk volna a DAM helyett” – megszólaltak a helyiek és a vállalkozók (VIDEÓVAL)

Az aHang civil csoport miskolci csapatának szervezésében zajlott június 24-én, szerda este a Miskolctapolca Barlangfürdő helyzetének tisztázását célzó lakossági fórum a Hotel Aurora épületében. A résztvevők között Tóth-Szántai József polgármester, Dr. Czipa András, a térség országgyűlési képviselője, Martini Emil, a Miskolci Fürdők Kft. jelenlegi, Németh Judit pedig az egykori ügyvezetője, valamint helyi lakosok és vállalkozók is képviselték magukat. A lassan két éve húzódó nyitásra várakozás igénybe vette az érintettek türelmét. A jelenlévők közül többen is, vállalkozók és helyiek egyaránt megosztották a Borsod24 szerkesztőségével legfőbb sérelmeiket, észrevételeiket.

Tovább olvasom

Bevizsgáltattuk a Szinva vizét – megdöbbentő a szennyezés mértéke

labor

Hétfőn súlyos környezetkárosítás történt a Szinván, amely élénk narancssárgára festette a patak vizét. A miskolciakat megdöbbentette az eset; mindenki értetlenül állt a történtek előtt és válaszokat követelt a szennyezés forrására és mértékére. Később Tóth-Szántai József polgármester bejelentette, hogy az esetért a MIHŐ felelős, és azonnali vizsgálatot sürgetett; ezt követően pedig arról posztolt, hogy a laboratóriumi mérések alapján az eset a vízi élővilágra kedvezőtlen hatású volt. A pontos adatokat telefonos kérésünkre a városháza „egyelőre” nem adta ki lapunknak, ám szerencsére időközben befutottak szerkesztőségünkhöz a saját hétfő délutáni vízmintáink elemzési értékei.

Tovább olvasom

Wáberer György újabb komoly konfliktusba került, ezúttal a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Bizalmi válság alakult ki a Tokaj-Hegyalja Egyetem és az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma között, amelynek elnöke Wáberer György. A feszültség odáig fajult, hogy az egyetem szenátusa a szerdai ülésén megszavazta, a kuratórium jelenlegi vezetésének távoznia kellene, erről pedig levélben tájékoztatták az illetékes minisztert is – a HVG információi szerint.

Tovább olvasom

Miskolcon is szeretnénk ilyesmit? – Kazincbarcikán a helyiek visszajelzéseit gyűjtik a tömegközlekedésről

„Kolorcityben” társadalmi egyeztetést indítottak a közösségi közlekedés menetrendjével és szolgáltatásaival kapcsolatban, így a helyiek egy rövid ideig közvetlenül juttathatják el javaslataikat a döntéshozókhoz. A kezdeményezés kapcsán megkerestük Miskolc városvezetését is azzal a kérdéssel, hogy a megyeszékhely követhetné-e a borsodi település példáját.

Tovább olvasom

„Én is ugyanolyan nehéz helyzetből jöttem” – Zsiga Melinda kickboxer hátrányos helyzetű fiatalokat inspirált

Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes kick-boxos nemrégiben Észak-Kelet-Magyarországon járt, ahol hátrányos helyzetű fiataloknak tartott motivációs előadást. A sportoló, aki korábban a Két Cigány Beszélget című podcast adásunkban is vendégeskedett, most a diákoknak mesélt, hogy kellő kitartással van kiút a legnehezebb helyzetekből is. Látogatása után nem sokkal Budapesten egy küzdősport-gálán is bizonyította lelki és fizikai erejét, ahol súlyos sérülések ellenére is győzelmet aratott, mindezzel pedig egyfajta társadalmi kiállást is megfogalmazott a nehéz sorsú gyermekek mellett. Mindemellett a látogatás az intézmény részéről is rendkívül pozitív élményként maradt meg, az iskola igazgatónője pedig…

Tovább olvasom

Megdöbbentő kérdések Herman Ottó felsőhámori sírja körül

Egy hétvégi miskolci múzeumi előadás nemcsak Herman Ottó és felesége, Borosnyay Kamilla szerelmének történetét idézte fel, hanem egy kellemetlen kérdést is a város elé tett: hogyan fordulhat elő, hogy a nagy polihisztor felesége szinte eltűnt a közös emlékezetből? A kutatás során még az a lehetőség is felmerült, hogy a felsőhámori sír körül nem minden úgy van, ahogy eddig hittük.

Tovább olvasom

A makuka és a borsodi fociláz: több mint rágcsálnivaló

A labdarúgó-világbajnokság alatt nincs is jobb program, mint kedvenc csapatunknak szurkolni, ám ahogy a meccsek feszültsége fokozódik, úgy kerül elő a hűvös innivalók mellett a lelátókon és a nappalikban a szurkolók legfőbb társa, a pirított napraforgómag. Borsodban két meccs között, vagy a szünetekben azonban nem csak a játékosok cselein, a nagy helyzeteken tudnak vitatkozni a tévé előtt ülők, hanem egy másik fontos kérdés is szóba kerül: akkor most makuka vagy szotyi a jobb megnevezése a finomságnak?

Tovább olvasom