A megyeszékhely önkormányzatának gazdasági helyzetére vonatkozóan hangzott el a legtöbb hozzászólás, támadt a legélénkebb vita a Városházán ma tartott ülésen.
Tovább olvasomCímke: miskolci önkormányzat
Véletlen, szándékosság, figyelmetlenség? Aggályok és időablakok a régiségvásáros pályázat ügyében
A mai napig kell beadnia pályázatát annak, illetve azoknak, akik a Miskolci Régiségvásár ezutáni működtetésére vállalkoznának. Az egyik pályázó vélhetően az lesz, akik kitalálta és az utóbbi két évtized nagy részében működtette is a népszerű kezdeményezést. A másik kandidáló talán egy „NER-es” üzleti kör? Egyelőre nem tudni, de sokan erre gyanakodnak.
Tovább olvasomTSzJ: „Miskolc működése az év végéig biztosított, de a város pénzügyi helyzete súlyos”
Megoldásra van szükség, méghozzá mielőbb. Intézményeink működnek, a közszolgáltatásokat fenntartjuk, ehhez azonban már a város hitelkereteit is igénybe kell vennünk – ezt posztolta pénteken kora este a borsodi megyeszékhely polgármestere.
Tovább olvasomAz elvesztett országgyűlési választás után Miskolcon megfelezték a járatseriffekre szánt keretet
Szopkó Tibor szerint a választási kampány egyik kiemelt ígéreteként bevezetett miskolci járatseriff-rendszer jelentősége az idén áprilisban lezajlott voksolás után gyorsan csökkent.
Tovább olvasom„Csend ült az Avasra…” – miért nincs semmi hír a libegőről?
„A beruházás jelenleg tervezési szakaszban van. Ennek előrehaladtával egyre több, pontos információt szolgáltat majd az önkormányzat.” Ezt ígérte a polgármester – másfél évvel ezelőtt. „Mi, miskolciak mégsem tudjuk, hol tart az Avasi libegő ügye.”
Tovább olvasomÚj ivóvízvezeték épül: egy hónapig forgalomkorlátozások lesznek a Kis-Hunyad utcában
Az ÉRV Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. beruházásában ivóvízvezeték-rekonstrukciós munkálatok kezdődtek a miskolci Kis-Hunyad utcában – tájékoztat a kivitelező bejelentése nyomán a miskolci önkormányzat. Mint írják, a munkálatok révén a cél a városrész ivóvízellátása üzembiztonságának javítása, a meghibásodások számának csökkentése.
Tovább olvasomVáltozás lesz a Régiségvásár üzemeltetésében? – nem lehet majd használt cikket árusítani?!
Pályázatot írt ki a megyeszékhely önkormányzata a Miskolci Régiségvásár jövőbeli üzemeltetésére. Nem látni még, a pályázati kiírásként megfogalmazott „Használt cikk piacnak a régiségvásár nem biztosíthat helyet!” mi lehet az oka, és mi a következménye.
Tovább olvasomMegnyugtat a városháza az avasi útjavításokat illetően – a városlakók ugyanakkor egyre kétkedőbbek
Október 17. a beruházó által ígért lezárási dátum az avastetői aszfaltozásoknál, a facebookos kommentelők viszont türelmetlenül kérdezik: vége lesz ennek valaha is…? És ha igen: „hogyan lesz tükörsima az aszfalt. Mert amit leraktak, nem igazán lett az?” Van, aki most is azt szűri le: „ennek a területnek sincs igazi gazdája”.
Tovább olvasomAz egyik szakaszt megnyitják, a másikat lezárják – újabb dugók jöhetnek a 26-os főúton
Újabb forgalmi átrendeződés jön a 26-os főúton – derül ki a friss miskolci önkormányzati híradásokból. A megyeszékhely egyik legforgalmasabb és hónapok óta nehezen járható útvonalán változik meg ismét a közlekedés.
Tovább olvasomEbzárlat kezdődik Miskolcon, két állattelepi nyílt nap is elmarad
Három hétre ebzárlatot rendeltek el Miskolcon. Állatbarátok által várt események is elmaradnak miatta.
Tovább olvasom