Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, a dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Jó hír, hogy mérséklődött az árak éves alapon mért emelkedésének üteme, hiszen a júliusi adat elmarad a júniusban mért 5,3 százalékos inflációtól. Az árak azonban továbbra is emelkednek, egy hónap alatt 0,5 százalékkal nőttek. A KSH inflációs adatgyűjtése 940 termékkör árát tartalmazza, termékkörönként legfeljebb 130 árat, illetve annak változását kísérik figyelemmel a statisztikusok. Ezzel a havi…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Hiába zseni a kisfiú, a magyar közoktatásban nincs helye
Egy Asperger-szindrómás gyermek, akit kilök magából a magyar közoktatás. Egy anya, aki maga próbálja az állam feladatát pótolni, és hiába kér segítséget a minisztériumtól. Ma Magyarországon 170 ezer gyermeket és családjukat érinti a közoktatás alkalmatlansága. Számukra az integrált közoktatás csak papíron létezik. A Szabad Európa videóriportja:
Tovább olvasomÁllami kezességet kap a kormánytól Szentkirályi Alexandra férje az 53 milliárdos hiteléhez
A kormány állami készfizető kezességet vállal egy védelmi ipari fejlesztéshez szükséges hitelfelvételhez – derül ki egy augusztus 13-ai kormányhatározatból. A hitel összege 150 millió euró (53 milliárd forint), az állami kezesség az ebből eredő tőkekövetelés 80 százalékára vonatkozik. A hitelt az MFB Magyar Fejlesztési Bank nyújtja a HSC Aerojet Zrt.-nek – írta meg a HVG.hu. A cég vezérigazgatója Szalay-Bobrovniczky Kristóf, volt londoni nagykövet, aki nem mellesleg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje. A cég a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt. leányvállalata, ennek vezérigazgatója szintén Szalay-Bobrovniczky, aki egyedüli részvényese is a vállalatnak. Az…
Tovább olvasomOrbán Ráhel bababoltot nyit az elit számára
Bababolt lesz Orbán Ráhel nemrég alapított vállalkozása – szúrta ki az információt a Szabad Európa a miniszterelnök lányának LinkedIn-profiljában, ahova Orbán Ráhel bejegyezte a vállalkozását, mint folyamatban lévő szakmai tapasztalatot. Az Odu névre keresztelt bolt babáknak és kisgyerekeknek készített termékeket fog árulni. A célközönséget pedig a tudatos és jómódú fiatal szülők alkotják. Az Odu ugyanis nem egyszerű bababolt lesz, hanem concept store: különleges berendezésével egy egész életérzést, szemléletmódot kíván közvetíteni. Ennek megfelelően a babáknak és kisgyerekeknek szánt prémium minőségű és környezetbarát termékek mellett kávézó és játszósarok is lesz a helyen. Mint Orbán Ráhel írja:…
Tovább olvasomOrbán már az egyetemeken is kötelező testnevelést akar
A közoktatásban már 9 éve bevezetett mindennapos, kötelező testnevelésnek a felsőoktatási rendszerbe való kötelező bevezetését is felvetette Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjújában, melyben a most zárult olimpiáról és a jövőbeni magyar olimpiarendezési esélyekről is beszélt. Az amatőr sport témájára kitérve Orbán megjegyezte: Miután teljesen megújítottuk az egyetemi rendszert, a felsőoktatásnak adandó támogatás egyik feltétele lesz, hogy az egyetemeken is legyen testnevelés. A kormányfő hozzátette: “Extra pénzt adunk akkor, ha csapatokat indítanak bizonyos klasszikus sportágakban az egyetemi bajnokságban, kosárlabdában, röplabdában, evezésben, öttusában. Így tehát az egyetemeket visszahozzuk az…
Tovább olvasom14 kilométeres dugó van az M3-ason
Tizennégy kilométeren torlódik a forgalom az M3-as autópályán Budapest felé a Gödöllő és Bag közötti beton terelőfalak építési és javítási munkálatai miatt – írta az Útinform. A munkavégzés idejére a belső sávot lezárták, a forgalmat a külső és a leállósávba terelik. A betonelemek beemelése idejére lezárják a külső sávot is, így addig csak a leállósávon megy a forgalom – írták. Az Útinform alternatív utat is ajánl Budapest felé: azt kérik, hogy aki teheti, Hatvannál hajtson le az autópályáról, és a Tura–Valkó–Gödöllő útvonalon kerülje ki a torlódást. A Magyar Közút Nonprofit…
Tovább olvasomÁllami támogatást kérnek a nyilvános WC-k ingyenessé tételéhez, mert túl sok a vizelet a Balatonban
Újra ingyenessé kell tenni a Balaton-parti vécéket a tó vízminőségének védelme érdekében, mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves független polgármestere az MTI-nek. A Balatoni Szövetség elnökeként kezdeményezi is a dolgot a Magyar Turisztikai Ügynökségnél és a balatoni miniszteri biztosnál – írta meg a 444.hu. Ingyenes vécék híján sokan a Balatonba vizelnek, növelve a víz foszforterhelését, ami algásodáshoz vezet. Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, az MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja szerint egy átlagos felnőtt napi másfél liter vizeletet és ezzel egy gramm foszfort ürít. A vendégéjszakák számából kiindulva úgy becsülik, évente 1,2 tonna foszfor kerül…
Tovább olvasomLemondott az egyik kormánylap főszerkesztője, kiderült, hogy neonáci tüntetéseken vett részt
Közleményben tudatta a Vasárnap.hu, hogy távozik főszerkesztőjük, Horváth Tamás, valamint egyik szerzőjük, Kassab Adonis – számolt be a Média1. Távozásuk oka elég egyértelmű: Korábban a Telex.hu derítette ki, hogy Horváth korábban aktív résztvevője volt az Erő és Elszántság nevű neonáci szervezet demonstrációinak, ahol Hitler propagandaminiszterének jelszavát skandálta, a nácikra pedig az európai kultúra védelmezőiként hivatkozott. Horváth a Fidesz-közeli 888.hu-tól érkezett a laphoz, ahol Hitlert és Szálasit éltette egy később eltávolított írásában. Vele együtt felállt a lap egyik külsős szerzője, Kassab Adonis is. Horváth valószínűleg nem volt felkészülve a távozásra, hiszen tegnap közösségi oldalán…
Tovább olvasomJakab Péter a párizsit ezúttal paprikás krumplira cserélte
Úgy tűnik, a Jobbik elnöke szereti megörökíteni gasztronómiai szokásait, amit aztán az interneten közzé is tesz. Bár az öltözet nem biztos, hogy tökéletesen stimmel. Jakab Péter a székesfehérvári fórum után egy hatalmas kondér paprikás krumplit főzött, amit választóival fogyasztott el – figyelemreméltó, hogy a politikus minderre egy hófehér ingben vállalkozott. Ma nagy tételben főztük a paprikás krumplit Székesfehérváron. Fórum után jólesett a közös ebéd a választókkal” – írta bejegyzésében. Jakab egyébként előszeretettel posztolja ki közösségi oldalára, hogy éppen mit eszik: legutóbb például a párizsi-kifli-pirosarany kombó aratott nagy sikert. (Blikk.hu)
Tovább olvasomDemeter Szilárd kulturális ügynöksége éppen 1,8 milliárdot oszt szét irodalmi folyóiratok között – tippek a nyertesekre?
Azt még homály fedi, hogy mely folyóiratok milyen mértékben részesülnek a jókora extra támogatásban, de erősen sejthetjük, hogy a kormánnyal szemben helyezkedők itt se számítsanak semmi jóra. 800 millió forintról fogalmunk sincs, hogyan kerül szétosztásra. 1,8 milliárd forintot oszthat folyóiratoknak Demeter Szilárd kulturális ügynöksége – írja az Átlátszó. A lap felidézi, június 22-én adta hírül a kultura.hu, hogy megalakult az a két szakmai kollégium, amelyik döntéselőkészítési folyamat során jóváhagyta a Petőfi Kulturális Ügynökség Zrt. (PKÜ) által kiírt 1,8 milliárdos keretösszegű folyóirat-támogatási pályázat felhívásait. A pénzből 400 milliót szánnak folyóiratok működésének támogatására; 500…
Tovább olvasom