„Nem jobboldali” – példátlan gyorsasággal kezdte összegyurcsányozni Márki-Zayt a Fidesz

Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki előválasztást, így ő lesz 2022-ben Orbán Viktor kihívója a miniszterelnöki posztért. A fejlemények a kormányt is váratlanul érték, hiszen hónapokon át Stop Gyurcsány, Stop Karácsony!-kampányt folytattak, erre most kiderült, hogy egészen másvalaki lesz az ellenzék vezetője. A kommunikációs gépezetnek viszonylag gyorsan kellett végrehajtania a fordulatot. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője adta meg az alaphangot vasárnap esti posztjával, aminek fő mondanivalója az, hogy Márki-Zay Péter nem jobboldali. „Egy jobboldali ember ugyanis egy percig nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel azért, hogy visszasegítse a hatalomba” – írja Kocsis…

Tovább olvasom

„A legzűrösebb fickó” – így buzdít Márki-Zayra való szavazásra a volt borsodi polgármester

Dr. Pusztai-Csató Adrienn 2014-től volt függetlenként a borsodi kistelepülés, Szentistván polgármestere. Most az ellenzéki előválasztás második fordulójának utolsó napjának közzétett, “A zűrös fickó” címet viselő posztban ír arról, miért kell Márki-Zay Péterre szavazni és hogy honnan is ismeri a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét: “Pétert már azóta ismerem, amióta polgármester kollégáimmal meghívott a legelső kampányába korteskedni. Azóta folyamatosan kapcsolatban vagyunk hol így, hol úgy, de eléggé intenzíven viszonyulunk egymáshoz. Bevallom hiúsági kérdést is csinálhatnék abból, hogy rászavazok-e vagy sem, mert amilyen öntörvényű Ő, ugyanolyan öntörvényű tudok lenni én is és hát…

Tovább olvasom

Klímaválasztás 2021: Márki-Zay és Dobrev ezúttal a zöld politikáról vitázott | videó

Csütörtökön este a HVG székházában találkoztak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, a Greenpeace Magyarország és a HVG által szervezett klímamegbeszélésen a két politikus zöld kérdésekben ütköztette érveit és terveit. A két ellenzéki miniszterelnök-jelölt között szó esett a kibocsátás-csökkentésről, Paksról és a Mátrai Erőműről is. A legnagyobb vita viszont arról szólt, hogy kire kell terhelni a klímaharc költségeit. Dobrev Kláráról, a DK pályázójáról kiderült még, hogy igyekszik nem minden évben olyan új ruhákat vásárolni, amire nincs szüksége, Márki-Zayról pedig, hogy szódagépet használ palackozott víz helyett, és családját is kerékpáros közlekedésre biztatja Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter kezdett…

Tovább olvasom

Karácsony reméli, Márki-Zay vezetésével a programja 80 százaléka megvalósul

A hódmezővásárhelyi polgármester jobban akarta a győzelmet, ez a motor pedig fel kell, hogy pörgesse az ellenzéki jelöltet – minderről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a miniszterelnök-jelölti versenytől pénteken visszalépő budapesti főpolgármester. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az előválasztás első fordulójának eredményei alapján az LMP-P-MSZP szövetsége a legerősebb mai ellenzéki parlamenti erő lesz. Saját kampánybeli teljesítményéről azt mondta: amikor arról beszélt, hogy milyen Magyarországot szeretne, volt benne tűz, amikor a saját szerepéről beszélt, nem annyira. “Ami történt, annak így kellett történnie” – értékelte a történteket Karácsony, aki szerint ha nincs…

Tovább olvasom

Egy percet sem vesztegetett a Fidesz, most már Márki-Zay is Gyurcsány embere

Pénteken Karácsony Gergely visszalépett az ellenzéki előválasztás második fordulójától, a miniszterelnök-jelölti versenyben ezentúl Márki-Zay Pétert támogatja. A lépés fejvakarást válthatott ki a kormányból, mivel előtte hetekig azt szajkózták, hogy úgyis Karácsony lesz a befutó az előválasztáson, amelyen eleve csak Gyurcsány Ferenc mozgatja a bábukat. Hollik István azonban néhány hete a Telex kamerái előtt jelentette ki, hogy éppen emiatt Márki-Zay úgysem lesz győztes, mert ő nem Gyurcsány embere – a vonatkozó rész 7:42-től: A Fidesz persze gyorsan reagált, nem sokkal Karácsony visszalépése után már meg is jelent a legújabb kisreklám, amelyben…

Tovább olvasom

„Rendkívül szomorúnak” nevezte Karácsony visszalépését az LMP, nem állnak be egyik jelölt mögé sem

Nem sokkal azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, hogy visszalép Márki-Zay Péter javára az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt, a budapesti főpolgármestert támogató egyik párt, az LMP már ki is adta közleményben az álláspontját – számolt be róla a Telex.hu. Azzal kezdik: az LMP azért döntött úgy a nyáron, hogy Karácsony Gergely jelöltségét támogatja, mert meggyőződésük volt, hogy a szűken vett pártérdeknél fontosabb annak az esélynek a megragadása, hogy az ellenzéknek zöld miniszterelnök-jelöltje, az országnak pedig zöld miniszterelnöke legyen. „Ez az esély Karácsony Gergely mai bejelentése után megszűnt. Ezt rendkívül szomorú…

Tovább olvasom

Karácsony bejelentette visszalépését Márki-Zay javára

Ahogy arra csütörtök este óta számítani lehetett, a budapesti polgármester visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, s innentől a hódmezővásárhelyi polgármester indulását támogatja. Péntek délelőttre sajtótájékoztatót hirdetett meg Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, ezen Karácsony bejelentette, hogy  NÉMI MÉRLEGELÉS UTÁN, JÓ SZÍVVEL, BEFEJEZI A MINISZTERELNÖK-JELÖLTI KAMPÁNYÁT, ÉS ARRA KÉRI AZ ŐKET TÁMOGATÓKAT, HOGY MÁRKI-ZAY PÉTERRE SZAVAZZANAK. Könnyű volt ez a döntés számára, mert becsületes, tisztességes embernek tartja Márki-Zay Pétert, aki Hódmezővásárhelyen már győzött a Fidesz ellen, és azt is tudják, hogy hogyan kell szolgálni, hogyan kell olyan politikát folytatni, ami lehetővé teszi, hogy…

Tovább olvasom

Még a második forduló előtt vitázna Karácsony

Előrehozott miniszterelnök-jelölti vitát javasolt Karácsony Gergely csütörtök reggeli Facebook-posztjában – számolt be róla a Telex. A főpolgármester szerint az ellenzéki előválasztás vasárnap induló második fordulója előtt már szombaton meg kellene tartani a vitát a három, versenyben maradt jelölttel, mert az erre kijelölt október 13. már túl későn lenne. Az már eldőlt, hogy az összellenzéki kormányfőjelöltről döntő előválasztás második fordulója háromszereplős lesz, miután az első fordulón 27 százalékot szerzett főpolgármester és a 20 százalékig jutott Márki-Zay Péter mégsem indulnak közösen a 35 százalékot szerzett Dobrev Klárával szemben. „Az előválasztásnak arról kellene…

Tovább olvasom

Márki-Zay: A számok alapján nem nekem kellene visszalépnem

A Medián legfrissebb kutatása szerint ugyanis a hódmezővásárhelyi polgármester előnyben van Karácsonnyal szemben. Csütörtökig dönteniük kell. A Medián nemrég közzétett kutatásából kiderült, hogy a legfrissebb adatok szerint Márki-Zay Péter 33 százalékon áll, Karácsony Gergely pedig csupán 24 százalékon. Igaz, mindkettejüket előzi Dobrev Klára a maga 37 százalékával – írja a HVG. Ezek alapján nem gondolja a hódmezővásárhelyi polgármester és a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, hogy neki kellene visszalépnie, miután kiderült, az OEVB döntése értelmében a két politikus nem indulhat tandemben az előválasztás második fordulójában. Az MMM elnöke nem győzte kihangsúlyozni…

Tovább olvasom

A Civil Választási Bizottság elnöke nem engedné Karácsony és Márki-Zay „tandemezését”

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter hétfői egyeztetésük során arra jutottuk, hogy egymás mellett szerepelne a nevük az ellenzéki előválasztás második fordulója során a szavazólapon. Csakhogy ahogy arra a HVG.hu rámutat: a hat párt által meghozott szabályok ezt nem teszik lehetővé, azok úgy fogalmaznak, hogy a három – az első fordulóban legalább 15 százalékot elért – jelölt kerül fel egymás alá a szavazólapra, és mindenkire külön-külön lehet voksolni. A javaslat nem aratott sikert a választások lebonyolítását is segítő és az egész folyamat civil kontrollját megtestesítő Civil Választási Bizottság (CVB) elnökénél sem. “Nincs…

Tovább olvasom