Kellemetlen: a Vidnyánszkyék által lelkesedve várt “koronázatlan király” sztárrendező látványosan elutasítja a Fideszt és a FreeSzFE mellé áll

Megosztás

Még fesztiválos tiszteletdíja felét is a kormánypártok által gúnyosan csak “önképző körnek” nevezett FreeSzFE-nek adja. Ritka hatalmas öngól a NER-től. Robert Wilson kimondta nyílt véleményét az SzFE Fidesz általi bekebelezéséről.

Tavaly a járvány miatt elmaradt, tegnap viszont hosszú várakozás után elkezdődött a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, vagyis a MITEM a Nemzetiben. A színház vezérigazgatója, egyben a MITEM művészeti vezetője nem csinált titkot abból, ki a legjobban várt vendég, ahogy ő fogalmazott: az „igazi szupersztár”.

„Robert Wilson a színházi élet koronázatlan királya” – lelkesedett Vidnyánszky Attila, aki az elmúlt másfél évben, mióta az amerikai összművész érkezéséről beszél a sajtónak, kezd kifogyni a szuperlativuszokból: Wilson „a világ legnagyobb színházi rendezője”, „az elmúlt évtizedek legizgalmasabb alkotója”. De a MITEM honlapja még tovább ment, és „a világ legjelesebb színház- és vizuális művészének” nevezte. A program szerint az ő videóinstallációja nyitja a fesztivált, és az első két napon az ő Oidipusza van műsoron. A Budapesten ünnepli 80. születésnapját Robert Wilson című origós videóinterjúban arról is beszélt a Nemzeti vezérigazgatója, hogy a mester workshopot tart és találkozik a tavaly óta szintén Vidnyánszky vezetése alatt álló Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival.

Wilson azonban nem jött Budapestre, az SZFE-sek helyett az egyetemről távozni kényszerült hallgatókkal beszélget majd, és a MITEM-es honorja felét is a FreeSZFE-nek adja.

 Robert Wilson  Fotó: Lucie Jansch

A 444-nek küldött, tegnapi keltezésű közleményét (pdf) Robert Wilson úgy kezdi: „Büszke vagyok, hogy bemutattam Oidipusz című produkciómat Budapesten, és megosztottam ezt a tapasztalatot ennek a gyönyörű városnak a lakóival.” A görög agorákból és az ott zajló politikai és művészeti életből is táplálkozó ókori színházakra utalva Wilson ugyanakkor azt írja: nem hagyhatja figyelmen kívül a kontextust, amelybe az előadása kerül.

„Mély szomorúsággal követtem, ahogy Magyarország kormánya korlátozza a művészet és az oktatás szabadságát. Az SZFE tavaly kivitelezett, úgynevezett modellváltása antidemokratikus támadás volt az egyetem autonómiája ellen” – írja Wilson, és hozzáteszi: „A kormány által kinevezett új kuratóriumot Vidnyánszky Attila, a MITEM és számos más kulturális intézmény vezetője igazgatja.”

Nyilván rá is utal, amikor így folytatja: „állampolgári kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy nem értek egyet az oktatási és művészi függetlenség megcsonkításával, ahogy azzal sem, ha túl nagy hatalom összpontosul kevesek kezében. Ezért a MITEM-től kapott alkotói tiszteletdíjam felét a FreeSZFE Egyesületnek adományozom, amely a regnáló kormány támogatása és hivatalos elismerése nélkül nélkül folytatja oktatási tevékenységét. Továbbá a következő hetekben részt veszek a FreeSZFE hallgatóival folytatott beszélgetésben. Őszintén remélem, hogy a FreeSZFE továbbra is támogatást kap szerte a világból, és ami még fontosabb, hamarosan újra egyetemként ismeri el a magyar kormány.”

A MITEM honlapján egész pénteken az volt a vezető hír, hogy „Robert Wilson nem tud eljönni Budapestre”, de a döntés hátterét máshogy tálalták: „Tegnap kaptuk a hírt, hogy orvosai tanácsára, egészségügyi okokból Robert Wilson nem tud eljönni Budapestre. A rendező jelenleg Párizsban tartózkodik és folyamatosan kapcsolatban van a Nemzeti Színházban próbáló társulattal, nagyon sajnálja, hogy nem lehet itt ezen a számára fontos eseményen.” Azt írják, hogy a magyar színházi szakmának meghirdetett nyílt próbákat Wilson helyett az előadás társrendezője, Ann Christin Rommen vezetésével megtartják. (További részletek: 444.hu)

Kapcsolódó cikkek