A mezőkeresztesi SMA-s Lilikén is a világ legdrágább gyógyszere segíthet

A kilenc hónapos kislánynál néhány hónapja fedezték fel, hogy nagyon komoly a baj, de még megmenthető lenne az élete. Neki is a Zolgensma adna reményt arra, hogy minél teljesebb életet élhessen, és ne legyen szüksége a most használt gépekre és állandó lélegeztetésre. Lilike 9 hónapos, és nála is az SMA1-t diagnosztizálták. A szülők mindent megtesznek érte, hogy segítsék a gyógyulását. Ezért – bízva a közösség erejében – gyűjtést indítottak, hogy kislányuk is megkaphassa a felépülésében sokat segítő, igen drága gyógyszert. A közösségi oldalukon ezt írták: „Életünk értelme 9 hónappal ezelőtt…

Tovább olvasom

A hétvégére csökken, majd a jövő hét első felében újra emelkedik a hőmérséklet

A várakozásoknak megfelelően, egy új melegrekorddal búcsúzik tőlünk a meteorológiai tél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat által ma délután 16 órakor hitelesített hőmérsékleti adatokból kiderül hogy bizony Kiskunfélegyházán, 22.4 fokig melegedett fel a levegő, így átadtuk a múltnak a 2008-ban egyébként Baja-Csávolyon mért 20.7 fokos most már múltbeli rekordot. A korábbi melegrekordot ma 28 meteorológiai állomáson is sikerült túlszárnyalni, és a TOP10-es táblázatba 21°C alatti értékkel be sem lehetett férni! A folytatás ennyire meleg idővel már nem kecsegtet, ugyanis holnapra virradóan északnyugat felől egy hidegfront tiszteletét teszi mely viszonylag gyorsan át is…

Tovább olvasom

Őrizetbe vették a borsodi dílert, aki hivatali időben árult

Az ózdi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett. A dílert csak „hivatali”, azaz meghatározott időben, reggel 7 óra 30 perctől este 19 óráig lehetett felkeresni, és reklamációt sem fogadott el. Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy helyi 25 éves járdánházi férfival szemben. A gyanúsított 2021. február 22-ét megelőzően, azaz elfogásáig Ózdon, új pszichoaktív anyaggal kereskedett. A férfinél tartott házkutatás során a nyomozók új pszichoaktív anyagot foglaltak le. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe…

Tovább olvasom

Rogán Barbara és családja másik földügyletét is elutasította a BAZ megyei kormányhivatal

Rogán Antal felesége és családja másik földvásárlását is elkaszálta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal, értesült a Hvg.hu. Ez egy százmilliós szerződés lett volna 80 hektárnyi területre, a magyar-amerikai tulajdonosok ezerhektárnyi birtoka mellett. A három településen és tizenegy helyrajzi számon nyilvántartott összesen 80 hektárnyi ingatlant egy magyar magánszemélytől vették volna Obrusánszkiék, de a gigaüzlettel csaknem azonos kondíciókkal: a vételár 95 százalékát itt is a Budapest Banktól kapott kölcsöntől tervezték fedezni. A szerződés szerint a kialkudott 100,939 millió forintból alig több mint ötmillió forintot kellett volna kifizetniük, a többit a Budapest Banktól igényelt földvásárlási kölcsönből állták…

Tovább olvasom

Borsodban nagy ködre és síkos utakra készüljünk, leginkább délelőtt

A szerdai után a csütörtöki időjárás is hasonlóan alakul az eddigi előrejelzés szerint, óvatosan induljunk útnak. Szerdán sokfelé párás, ködös idővel indul a nap, majd napközben a köd a legtöbb helyen várhatóan feloszlik, így délután már az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, de néhol tartósabban párás, ködös maradhat az idő. Nem lesz jelentős a légmozgás, és számottevő csapadék sem várható, legfeljebb hajnalban, reggel lehet elszórtan gyenge szitálás. Reggel -3 és +4, délután 12 és 19 fok között alakul a hőmérséklet, de a tartósabban párás, ködös tájakon 10 fok alatt…

Tovább olvasom

A következő napokban ismét többször számítsunk gondokra az M3-ason

Csütörtöktől folytatódik az útburkolat javítása és ez még a jövő héten is kitart. Csütörtöktől folytatódik a burkolatjavítás az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös térségében, az érintett szakaszokon forgalom- és sebességkorlátozásra figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság hétfői közleménye szerint a szakemberek február 25-én és 26-án – csütörtökön és pénteken -, valamint március 1-jén, hétfőn a 82-es és 77-es kilométerszelvények között dolgoznak majd reggel 8-tól délután 16 óráig. Ez idő alatt az érintett szakaszon a forgalom egy sávra szűkül és 80 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek – tették…

Tovább olvasom

Keresztes László Lóránt: „A politika és a gazdaság után a kultúra és az oktatás bekebelezése következik”

Az ellenzéki összefogásról, a székely autonómiáról, a víruskorlátozásokról, a miskolci közlekedési problémákról, a borsodi aprófalvas települések nyomoráról is megkérdeztük Keresztes László Lóránt véleményét, aki az LMP – Magyarország Zöld Pártja országgyűlési frakcióvezetőjeként azért utazott Miskolcra, hogy tiltakozzon a szemünk előtt zajló egyetemi átalakítási hullám miatt. Kezdjük az ön miskolci sajtótájékoztatójának témájával. Miért nem hiszi el az LMP és az ellenzék, hogy a hazai felsőoktatási autonómia lépésről-lépésre történő megszüntetésének valódi célja nem a propagandamédiában harsogott ok, azaz az oktatás színvonalának a növelése, hanem valami egészen más? Elindított a kormány egy „modellváltásnak”…

Tovább olvasom

Ilyen megélni a koronavírus-járványt télen az ózdi nyomortelepen

Képzeljük el, milyen a hétköznapok küzdelme a vírussal egy nyomortelepen, téli fagy idején, ahol járványvész nélkül is ádáz harcot kell minden egyes nap vívni azért, hogy legalább olyan meleg legyen a lakásban, hogy ne fázzanak a gyerekek, hogy ki tudják fizetni a villanyszámlát, hogy este is legyen világosság, hogy jusson mindennapi kenyér az asztalra, egy héten egyszer jusson húsra is, hogy ha már gyümölcsre nem futja, legalább a szükséges vitaminokat meg tudják venni a patikában – olvasható az Indexen, amely remek képösszeállítást készített arról, hogyan igyekeznek átvészelni a pandémiát az…

Tovább olvasom

Zsombi családja: Sokáig fel sem fogtuk, hogy ez összejött!

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy összegyűlt a 730 millió forintos összeg az SMA-ban szenvedő borsodi kisfiú, Zsombi gyógykezelésére. A kazincbarcikai gyermek édesanyja a Minap.hu lapnak elevenítette fel a legfontosabb történéseket: „Úgy indultunk neki, hogy másfél évünk van a szükséges pénz összegyűjtésére. Ez egyébként hosszú idő, de a pandémia jelentősen megnehezítette az életünket: programok, koncertek, akciók maradtak el, teljesen az online térbe szorultunk vissza. Most már bevallhatom, nyáron egy picit elbizonytalanodtunk. Balázsék rádiós műsora azonban áttörést hozott, novemberben már azt éreztük, hogy minden sínen van; széles támogatói körünk volt,…

Tovább olvasom

Borsodi születésű holokauszt-túlélőt látogatott meg Ferenc pápa

Ferenc pápa személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt – tájékoztatott közleményében szombaton a szentszéki szóvivői hivatal a 444.hu cikke szerint. Az egyórás találkozójukon a 89 éves írónő a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a nála öt évvel fiatalabb katolikus egyházfőnek. A jelenkor félelmeiről és reményeiről is szó esett, illetve arról is, hogy milyen fontos az emlékezés a múltra, és ebben milyen szerepe van az idősebb korosztálynak. Ferenc pápát elkísérte a találkozóra Andrea Monda, a L’Osservatore Romano szentszéki napilap főszerkesztője. Monda szerint a pápát megragadta Bruck…

Tovább olvasom