Manapság egy álláspályázat beadásához, önéletrajz készítéséhez vagy akár egy hivatalos időpont lefoglalásához is szinte nélkülözhetetlen az internet és egy megfelelő számítógép. Sokak számára azonban éppen ezek az eszközök hiányoznak, így az első lépések megtétele is nehezebbé válik. Most lehetőségünk van arra, hogy az ítélkezés helyett megadjuk az esélyt. Nekünk csak egy-két ezer forint, a rászorulóknak talán lehetőség egy új élethez.
Tovább olvasomCímke: gyűjtés
Magyarország jobban látszik közelről – heti médiaszemle a független helyi sajtóból
“Luxussá” válik a tb-s bőrgyógyászat, engedély nélkül nyitott meg az apátság, aláírásgyűjtés az ipari park ellen. A Kaukázus rockegyüttes frontembere szerint a környezetet pusztító cégeknek nincs helye a fesztiválokon. A Nyírség talajvízkészlete tizenkét év alatt több mint egymilliárd köbméterrel csökkent. A munkabalesetben elhunyt szegedi fiú halála a munkavédelem hiányosságaira irányítja a figyelmet. Használatbavételi engedély nélkül nyitották meg a látogatók előtt a bélapátfalvai ciszterci kolostort – majd hamarosan be is zárták. A Kecskeméthez közeli Városföldön aláírásgyűjtés indult egy tervezett gyártó-, összeszerelő- és logisztikai központ építése ellen. Parkoló építése és emiatt fák…
Tovább olvasomMagyarország jobban látszik közelről – Médiaszemle a független helyi sajtóból – 2026 harmincegyedik hete
Mit mutattak a Sajóból vett vízminták? A Debrecen környéki akkucégek nyomultak a Campus Fesztiválon. Tizenévesek is tanyáznak a kecskeméti drogerdőben. Vendégmunkásokkal töltötték volna fel a BYD szegedi gyárát? Jászberényből indult, meghódította az országot az „ecetes srác”. Gigaépítkezés folyik Veszprémben jelentős káosszal. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 harmincegyedik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Tovább olvasomNagy gesztus kis betegeknek – a Miskolc-Con gyűjtéséből számos meglepetés került a GYEK-hez
Képregényekkel, könyvekkel és játékokkal tették szebbé a kórházban gyógyuló gyermekek mindennapjait a borsodi megyeszékhelyen. Az első MiskolcCON „Geekfesztivál” jótékonysági gyűjtésének köszönhetően több mint 350 ezer forint értékű adomány érkezett a megyei kórház gyermekosztályára, ahol a kicsik személyesen válogathattak a felajánlott ajándékok közül.
Tovább olvasomTöbb mint tíz tonna hulladék – a rossz idő sem szegte kedvét az idei PET Kupa résztvevőinek
A kedvezőtlen időjárás sem tudta eltántorítani a folyótisztítókat. A négynapos rendezvényen összesen 386 résztvevő dolgozott azon, hogy megtisztítsa a Tiszafüred és Dinnyéshát közötti szakaszt, miközben a verseny a környezetvédelem mellett közösségi élményt és szemléletformálást is szolgált.
Tovább olvasomHatalmas változás az akkugyárak ügyében, problémák a gyermeksürgősségi-ellátásban – heti hírek a független vidéki sajtóból
Debrecenben új szelek fújnak az akkugyárak körül, Szolnoknál a vízállásért aggódnak, míg Mátészalkán a gyermekek sürgősségi ellátásának visszaállítását követelik a helyiek. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomA Fidesz ellenfeleinek rabosítása, lezárult a kormányváltás, tűzveszélyes nyárfapihék – heti független hírek gyűjteménye
Hajdú-Biharban nem kérnek az önkéntesekből, Miskolcon rabosítják a Fidesz ellenlábasait, Veszprémben pedig nem aggódnak a Balaton miatt. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasom„Kapjuk el Zsolt bácsit” – Juhi gyűjtést szervezett, és már az első eltelt nap után óriási meglepetés érte
Juhász Péter közéleti aktivista, véleményformáló, egykori politikus közösségi adománygyűjtő kampányt indított. A cél, hogy anyagi biztonságot nyújtson azoknak az áldozatoknak, akik hajlandók megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálni a „Zsolt bácsi” becenéven emlegetett, magas rangú politikai szereplő ellen, akivel szemben gyermekek kárára elkövetett szexuális visszaélés erős gyanúja merült fel. Juhi 200 euróval szállt be az adakozásba április 20-án, a gyűjtés kezdő napján. A kezdeményezés iránti társadalmi igényt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már másnap több mint 100 000 euró érkezett a számlára.
Tovább olvasomPlakáttépegetéstől és választási kampánytól volt hangos a hét – vidéki lapszemle
Miskolcon egy roma képviselő a vidéki nyomorról és hatalmi viszonyokról, Debrecenben L. Ritók Nóra a falusi kampány működéséről beszélt. Egerben furcsán alakult a Fidesz és a Tisza kampányrendezvénye, Kecskeméten két éve vár felújításra a kórház feljárója. Pécsen házkutatást tartottak a plakátokat átragasztó jogásznál, Szabolcsban formálódik a választási mezőny, Szolnokon Szijjártó a migrációról beszélt, Veszprémben pedig a lakók tépték le a gyűlöletkeltő plakátokat. Többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit. Lapszemle.
Tovább olvasomNe hagyja az államnál az adója 1%-át – döntse el ön hova kerüljön!
Az adó 1%-áról sokan még mindig úgy gondolkodnak, mint valami apró, jelentéktelen összegről. Pedig ez az egy százalék sok szervezetnek rengeteget segíthet. Ez valójában egy döntés is arról hogy az állam ossza el helyettünk, vagy mi mondjuk meg, hova kerüljön ez a pénz.
Tovább olvasom