Sajnos rengeteg olyan ember van, aki a vandalizmusban éli ki örömét. A kilátónál kijavítják a tönkretett elemeket, ugyanakkor minden lehetséges eszközzel fellépnek Putnokon a vandalizmus ellen. Egymásra épülő elemekkel, tudatos fejlesztésekkel igyekeznek Putnokot és a gömöri régiót a turisták előtt vonzóvá tenni. A város környékén ugyanis rengeteg olyan természeti érték, látnivaló található, amelyet még az ország távolabbi pontjain kevésbé fedeztek fel. A turizmusfejlesztés egyik kiemelt elemének számított annak a kilátónak a megépítése, amely érinti a Kéktúra útvonalat, napos időben pedig a tetejéről még a Magas-Tátra csúcsai is láthatóak. A fejlesztés…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Tűz ütött ki egy tiszaújvárosi üzemcsarnokban
Tűz keletkezett egy földszintes üzemcsarnokban, Tiszaújvárosban, a Perényi Péter utcában – számolt be róla a Katasztrófavédelem vasárnap kora délután. Zsákokban tárolt műanyaghulladék izzott, füstölt, és égett a tetőszerkezet egy része is. Mintegy száz négyzetméterre terjedt ki a tűz, amelyet a tiszaújvárosi és a mezőcsáti hivatásos tűzoltók oltottak. Nem sokkal délután 15 órát követően már arról adott hírt a Katasztrófavédelem, hogy eloltották a tüzet. köszönhetően a tiszaújvárosi, a mezőcsáti, valamint a hajdúnánási hivatásos tűzoltók munkájának. Az oltást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az egységek utómunkálatokat végeznek. (A fotó csak illusztráció.)
Tovább olvasomHétköznapi hőstettek, egy munkás csapat térdig gázolt a vízben, hogy megtisztítsa a Szinvát
A patak hámori részén rendkívüli módon feltorlódott már a hordalék és a szemét. Az önzetlen csapat remek és fáradságos munkával tisztította meg a Szinvát. A Lillafüred Online számolt be a részletekről a Facebookon. „Derékig a vízben: Megtisztították a Szinva patakot a szeméttől Hámor szinte egész területén megtisztították a fennakadt szeméttől, a Szinva patak medrét, és környezetét. Serbán Zsolt Bükk tisztasági nagykövet, aki 2018 decemberétől szervez a szombatihoz hasonló bükki szemétszedéseket, gyűjtötte össze a lelkes önkéntes csapatot. Ezúttal a patak alsóhámori szakasza volt a fókuszban, de további akciókat is terveznek. A…
Tovább olvasomFigyelem! Ingyenes bérlakásokat hirdetnek Edelényben és más borsodi településeken
Ingyenes bérlakásokra írt ki pályázatot helyi fiataloknak Edelény Város Önkormányzata „Maradj nálunk” címmel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által elindított esélyotthon programra az országból 66 település jelentkezett, melyeket összesen közel 11 milliárd forinttal támogattak. Több más borsodi település is sikerrel pályázott erre a lehetőségre. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Edelény mellett Hernádnémeti és Sajóbábony tudott még élni a lehetőséggel. A pályázat nyertesei felújított és berendezett önkormányzati lakásokba költözhetnek legfeljebb két évre. Ráadásul nem kell bérleti díjat fizetniük, és még a rezsiköltség egy részének megfizetése alól is mentesülnek. Mint írják, Edelényben nyolc lakás keresi új lakóit, akik határozott időre szóló…
Tovább olvasomPorig égett egy borsodi ház: „Semmink nem maradt”
Április 21-én délben szinte porig égett egy ház Farkaslyukban – számolt be róla az Ózd.hu. A tűzoltók hamar megfékezték a lángokat, nem sérült meg senki. Viszont gyakorlatilag egy élet munkája veszett kárba: „Semmink nem maradt” – ezekkel a szavakkal fogadta az ózdi televízió stábját a házban három gyermekét egyedül nevelő édesapa. Szerinte a kályhából kipattant szikra okozhatta a tüzet. „Hét éve lakunk itt a három gyermekemmel. Magamban nevelem őket már nyolc éve. Én elmentem dolgozni, de a gyerekeknek be kellett gyújtanom, mert reggel még hideg van. Egy szikra kipattanhatott. Az…
Tovább olvasomA térség fontos főútja egy turbókörforgalommal is bővül
Több részlet is napvilágot látott a 37-es főút bővítéséről. A mintegy 19 kilométert érintő beruházás a Duna Aszfalt és a HE-DO kivitelezésével valósul meg. Idén már beszámoltunk a 37-es főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának kétszer két sávosra bővítéséről. A szakasz kivitelezési munkáit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában a Duna Aszfalt Zrt. végzi nettó 21 milliárd Ft értékben. A fejlesztés eredményeképp a térség településein élők a főút Miskolc és Gesztely közötti 2×2 sávos szakaszához kapcsolódva gyorsabban és biztonságosabb érhetik el a megyeszékhelyet, ezáltal pedig közelebb kerülnek a folyamatosan bővülő gyorsforgalmi hálózathoz. A…
Tovább olvasom„A közút nem versenypálya” – fokozott ellenőrzést tart a bükki motorosok körében a rendőrség
A tavaszi, nyári és őszi időszakban jellemzően nagy a motoros forgalom mind a Mátra, mind a Bükk hegység utain, amik kifejezetten kedveltek a társadalom kétkerekű tagjai között. Emiatt nem csak a megyénkből, hanem az ország minden pontjából érkeznek motorosok. Nem szabad elfelejteni, hogy a motor úgy működik, ahogyan a vezetője adja neki a gázt, az energiát. Amilyen a motor vezetője, olyan a motor működése, a motoros közlekedése. – hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre a rendőrség a police.hu-n. A motorosok által okozott balesetekről általánosságban elmondható, hogy jellemzően a sebesség…
Tovább olvasomCsütörtökön zivatar és felhőszakadás is lehet Borsodban – figyelmeztetést adtak ki
Betör egy hidegfront, amit erős időjárási jelenségek kísérhetnek. Csütörtökön a hazánk felett átvonuló hidegfront alakítja időjárásunkat, a napsütést egyre gyakrabban zavarja majd felhősödés és az átvonuló frontot hevesebb záporok, zivatarok, szélerősödés kíséri. Csütörtökön a déli óráktól egy hidegfront mentén észak felől egyre többfelé alakulnak ki zivatarok, amelyek dél felé haladnak. A zivatarokat átmenetileg viharos szél, jégeső is kísérheti. Az egymást követő zivatargócokból helyenként nagy mennyiségű (jellemzően 20-30, de akár 40 milliméter) csapadék is összegyűlhet. Az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést, ráadásul Borsod-Abaúj-Zemplén megyére a felhőszakadás miatt is kiadták a…
Tovább olvasomNagyot robbant Majka új klipje a neten – videó
A különleges témaválasztás is segíthetett, az ózdi rapper azt is megosztotta, hogy sosem adnak már ki albumot. Vasárnap este érkezett Majka és Curtis vadonatúj klipes dala – a formáció első olyan kisfilmje, amely Majoros Péter tavaly márciusban indított YouTube-csatornáján debütált. A friss videó nagyot robbant, másfél nap alatt több mint 700 ezren látták. „Szavak nélkül” címmel jelent meg Majka és Curtis új nótája, amelyről Majoros Péter a premier napján mesélt az Indexnek. A rapper elmondta, a dalt a járványhelyzet ihlette, s bár a hangulata elég depresszív, a mondanivalója magában hordozza a…
Tovább olvasomMégis a borsodi bajnok nyerte a Boldogkő Ralit
A miskolci Hadik András és Kertész Krisztián végzett az élen a nemzetközi sztárokkal, köztük két világbajnokkal felturbózott magyar ralibajnokság első futamán. Arról már beszámoltunk, hogy mi történt a versenyen, azt követően viszont az orosz Nikolay Gryazint és a harmadik helyen végző Turán Frigyest is kizárták szabálytalan gumihasználat miatt – az egyébként másodikként, de legjobb magyarként záró Hadik így végül győzni tudott és megkapta az ezért járó maximális pontszámot. Az immár háromszoros abszolút magyar ralibajnok, egyben regnáló címvédő Hadik mögött a sárospataki Csomós Miklós léphetett fel a második helyre, a top…
Tovább olvasom