Elsőre azt vallotta, apja leesett a lépcsőn, de a gyanús körülmények miatt a rendőrség alaposan kivizsgálta, mi is történt, Hát nem baleset. Egy kazincbarcikai lakásból érkezett bejelentés 2021. március 16-án 21 óra előtt néhány perccel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába a mentőszolgálattól. A társszerv munkatársa elmondta, hogy egy 68 éves férfihoz hívták őket, aki a részükre történt bejelentés szerint leesett egy társasház lépcsőjén, megsérült, amelyet követően a fia bevitte a lakásába. Ezek után a sérült állapota rosszabbodott, és az orvosi segítség kiérkezéskor már csak a halál beálltát tudták megállapítani.…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Orbán is beszédet mondott a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitóján, majd aláírta a gyurcsányozós propagandapetíciót
Meg kell végre adni a magyar vidéknek, ami jár neki – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségén, szombaton Sárospatakon az MTI tudósítása szerint. A kormányfő beszédében kiemelte: a magyar vidék feladata a magyar létezés természetes és egészséges állapotának biztosítása. Ideje végre rendezni Magyarország tartozását a vidékkel szemben, helyre kell állítani azt a méltóságot és azt az erőt, amelyet elvettek a magyar vidéktől – fogalmazott. Hangsúlyozta: egy egyetem felavatása önmagában is rendkívüli esemény, de az is legalább ennyire felemelő, „ha egy régi adósságunkat tudjuk végre megnyugtatóan rendezni”.…
Tovább olvasomEz az igazi kampány: Tállai András a remek fotó kedvéért 25 métert biciklizett egy versenyen, majd el is tűnt – képek
A fideszes államtitkár a rajtnál az első sorban állt, hogy biztosan jól látszódjon, ám alig néhány métert követően kihúzódott oldalra és leszállt a nyeregből, amikor a fontos fényképek már elkészültek róla. Tállai András részt vett a Tour de Mezőkövesd kerékpáros kör 2021 elnevezésű kerékpárversenyen, adta hírül a Kövesdisport. A térség országgyűlési képviselője megirigyelhette az ütős képek műfajt, hiszen 27 métert kerékpározott a fotók kedvéért. Azért könnyedén kielemeztük az egészséges életmódot hirdető fotódokumentációt. A rajtnál már kitűnik az országgyűlési képviselő a tömegből: Láthatóan Tállai az első métereken nagyon örül annak, hogy a szikrázó napsütésben…
Tovább olvasomEz laza: két medve pihengetett az út mellett Lillafürednél – videó
Láthatóan a kamerától és az autótól sem jöttek zavarba, folytatták a sziesztázást. Egy rövid, pár másodperces videó került fel az egyik közösségi oldalra, amelynek tanúsága szerint a két medve semennyire nem fél az embertől. A felvételt Lillafüred közelében készítették. (168óra.hu)
Tovább olvasomAkkumulátort loptak a borsodi férfitől, a szomszéd azonban résen volt
Szerencsére a szomszéd látta az esetet, felírta az adatokat, így meglettek a tolvajok is és a lopott holmi is. Az éber szomszéd felírta a tolvajok által használt furgon rendszámát, ez vezette a nyomozókat a helyes útra. A Gönci Rendőrőrsön tett egy Telkibányán élő férfi bejelentést 2021. szeptember 19-én a délutáni órákban. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy ingatlana udvaráról szomszédja elmondása alapján három férfi ellopott egy akkumulátort. A rendőrök a részükre megadott rendszám alapján azonnal az elkövetők felkutatásába kezdtek, amely pár órán belül eredménnyel is járt. A nyomozók az ügyben…
Tovább olvasomKarlendítésre kísértetiesen hasonló fotót közöltek Ózd jobbikos alpolgármesteréről, de Farkas Péter Barnabás szerint ő csak integetett
Zavarba ejtő képet közölt az atv.hu Ózd alpolgármesteréről, a jobbikos Farkas Péter Barnabásról. A képen Farkas egy a holokausztot bemutató lengyelországi múzeumban antiszemita feliratok előtt látható, miközben egy olyan mozdulatot tesz, ami a nácik karlendítésére is kísértetiesen hasonlít. A kép hitelességét megerősítette Farkas is – az 2018-ban készült, Katowicében, amikor Chorzów és Ózd húszéves testvérvárosi kapcsolatát ünnepelve magyar delegáció utazott Lengyelországba. Az alpolgármester azt viszont tagadja, hogy karlendítés közben lenne látható, szerinte csak integetett. Az atv.hu-nak ezt nyilatkozta: „A fotó a lengyelországi testvérvárosi látogatáson készült 2018-ban. Az ózdi delegációt, amelynek tagja voltam alpolgármesterként a helyi…
Tovább olvasomA fidesznél nem tudnak lemondani a gyermekek politikai szerepeltetéséről: Koncz Zsófia tanévnyitót tartott | videó
Úgy tűnik, hogy a kormánypárt nem hagyott fel a gyerekek, mint politikai marketingfogások mutogatásával. Ezúttal Koncz Zsófia tartott tanévnyitót Taktaharkányban. A Nemzeti Tanévnyitón (igen, ebből is van nemzeti) nem csak beszédet mondott, de a gyerekekkel is bandázott egy jót. Az egészet a helyi televízió követítette, de a politikus saját csatornáján is megosztott ebből egy best of válogatást:
Tovább olvasomA DK-ban folytatja Kazincbarcika MSZP-s alpolgármestere
Klimon István mindezt a Facebookon jelentette be egy posztban, amelyben egy Dobrev Klárával közös kép mellé a következőket írta: „A mai napon úgy döntöttem, hogy bár sok szép emlék köt ehhez a közösséghez, elhagyom a Magyar Szocialista Pártot, és a DK-ban folytatom a politizálást. A múltamat soha nem fogom megtagadni, de itt az ideje, hogy a jövőbe tekintsek, és azt tegyem, amivel a legtöbbet tudok segíteni a városomnak.” A DK elnöke egyébként vasárnap Miskolcon is járt, így kerülhetett sor a borsodi találkozóra. Klimon szerint a váltást egy kávé mellett beszélték…
Tovább olvasomMinden borsodi választókörzet saját Nyomtass Te is! különkiadást kapott
A 2022-es országgyűlési választáson az ellenzéki győzelem kulcsa, hogy minden körzetben csak egy ellenzéki álljon szemben a Fidesz jelöltjével, és a miniszterelnök-jelölt is közös legyen. Az előválasztáson az ellenzéki szavazók dönthetik el, hogy kik legyenek azok – írják a Nyomtass Te is! legújabb különkiadásainak bevezetőjében. A szabadon sokszorosítható és terjeszthető lap nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy mind a 106 választókerület saját különszámot kapott. Az általános tudnivalók mellett midnegyik különkiadás tartalmazza az előválasztással kapcsolatos legfontosabb helyi információkat is. A borsodi különkiadásokat ezeken a linkeken érhetik el. Segítségként mellétettük az egyes választókerületek…
Tovább olvasomA vonat elé lépett a 12 éves borsodi kislány, súlyos sérüléseket szenvedett
Vonat elé lépett és súlyos sérüléseket szenvedett egy iskolás lány kedd délelőtt Serényfalván – számolt be róla az Ózdi TV. Úgy tudják, hogy a mindössze 12 éves diák a nyílt pályán közlekedett a Pogonyipuszta vasúti megállótól néhány száz méterre, amikor elütötte a Miskolc irányából Ózd felé közlekedő menetrend szerinti járat. Ott szerzett információink szerint a szerelvény vezetője többször is dudált a baleset előtt. A serényfalvai kislány a bánrévei általános iskola tanulója. A helyszínre az intézmény igazgatója, valamint más pedagógusok is kiérkeztek, akik értesítették az édesapát. Az eset pontos körülményeit a…
Tovább olvasom