Érkezik Semjén törvényjavaslata: az állam elővásárlási jogot szerzett több nagy és értékes, jó helyen levő ingatlanra, Tokaj is érintett

Újabb meglepetés a magyarok számára az Orbán-kormánytól. Lehet találgatni, mi állhat a háttérben. A nyáron megváltoztatott örökségvédelmi szabályozás a 200 négyzetméternél nagyobb ingatlanokat érinti a Duna-partok, a budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszínein. Még 2017 decemberében az Országgyűlés elfogadott egy törvényt, amelyhez a kormány készített egy végrehajtási rendeletet is. A nagy visszhangot kiváltó szabályozás szerint a világörökségi területeken álló egyes ingatlanokra az államnak ezentúl elővásárlási joga lesz. Latorcai Csaba, aki akkor még a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára volt, gyorsan igyekezett…

Tovább olvasom

Így lesz tolvaj egy elvesztett tárgy borsodi megtalálójából

Emberünk úgy döntött, inkább megtartja a talált telefont, ahelyett, hogy leadná a hatóságoknál. Pechjére, sikerült azonosítani őt a rendőröknek. Jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy alsószuhai lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi idén június 10-én a délutáni órákban egy kazincbarcikai üzlet bejáratánál talált egy mobiltelefont, majd az elkövetkező időben a telefont talált tárgyként nem adta le a hatóságoknál. Az elkövető a közel háromszázezer forint értékű készüléket a későbbiek folyamán sajátjaként akarta használni. A rendőrök a bejelentést követően egy héten belül azonosították a…

Tovább olvasom