Figyelem: vasárnap éjjel és hétfőn ismét ónos eső jöhet, Borsodra is figyelmeztetést adtak ki

Mérsékelték ugyan a veszélyjelzéseket karácsony másnapjához képest, de így is óvatosságra int az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez vasárnap kora délután eljuttatott veszélyjelzésében az OMSZ felhívta a figyelmet, hogy az átmeneti szünet után a déli országrészben éjjel és hétfőn ismét jelentős mennyiségű ónos eső hullhat. Az ónos eső veszélye miatt Békés és Csongrád-Csanád megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetést hétfőre. Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú, továbbá Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső veszélye miatt. Ami a havazást illeti: a késő estétől érkező újabb csapadékzóna…

Tovább olvasom

Szívmelengető karácsonyi jótett: sokadszor segít borsodi rászorulókon az ország másik végéből

Amit Árki László évről évre tesz, valóban csodálatos. Hiába lakik az ország észak-nyugati részén, mégis önzetlenül segít évek óta borsodi családokon, akik a szívéhez nőttek. Pedig eleinte még csak nem is ismerte őket. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nehéz sorsú családok karácsonyát teszi szebbé a Győr-Moson-Sopron megyében élő Árki László. A jótékony férfi idén már negyedik alkalommal gyűjtött játékokat, élelmiszert, ruhát, édességet és úgy általában mindent, amire csak szükségük lehet a gyerekeknek. László idén Miskolcon, Parasznyán, Varbón és Karcsán járt karácsony előtt. Mint lapunknak elmondta, korábban a tévében látott egy műsort nélkülöző borsodi családokról,…

Tovább olvasom

Több, mint 15 fokos különbség volt az ország két része között, tavasz és tél küzdelme

Észak-keleten, Borsodban és a Nyírségben pénteken a telet érezhettük, miközben például Baranyában közel 15 fok volt a hőmérséklet. Az ország egy részén még mínuszok voltak, máshol pedig már 14 Celsius-fok. Azt írták: folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, északon is egyre nagyobb terület éri el a pozitív hőmérsékleti tartományt, és a csapadék is gyengült. Az ónos eső veszélye, az arra vonatkozó riasztás is megszűnt. Nagy volt a hőmérsékleti kontraszt: Északkeleten fagypont alatt alakult a hőmérséklet, míg délnyugaton már 13-14 fokot is mérhettek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat megjegyzi, hogy a frontérzékenyek számára nem…

Tovább olvasom

Több baleset is történt Borsod megyében, az M3-ason is lezárás

Hol a havas, hol a jég miatt csúszós utak okoznak gondot az országban. Megyénkben is több csattanás történt pénteken. Az Útinform felhívta a figyelmet, hogy az ország északnyugati részén eső, ónos eső, keleti részén pedig hó esik. Az Útinform tájékoztatása szerint az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, Mezőkövesd térségében egy személygépkocsi a szalagkorlátnak ütközött. A 135-ös kilométernél a belső sávot lezárták. Az M35-ös autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Debrecen elkerülő szakaszán, egy személyautó szintén a szalagkorlátnak csapódott. A 38-as kilométernél a külső és a leállósávot lezárták. A…

Tovább olvasom

Gyönyörű látvány a befagyott Hámori-tó

A csábítás ellenére azonban tilos a jégre menni. Akkor is, ha az több, mint 10 centi vastagságúra hízik, de ettől a következő napok jóval enyhébb időjárása miatt egyébként sem kell tartanunk. A csodálatos látványt a Lillafüred Online osztotta meg a Facebookon. „Befagyott a Hámori-tó Több centisre hízott a jégréteg, igazi téli hangulat uralkodik.” Az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagságuk eléri, vagy meghaladja a tíz centimétert, de a Hámori-tóra akkor is tilos rálépni, ha ennél is vastagabb a jégréteg. Három helyről lehet elérni a tó jegét: a két csónakázóstégről…

Tovább olvasom

Borsodban ismét több településen veszélyes a levegő minősége

Sajnos megszokhattuk, hogy megyénk települései a levegőminőség terén legtöbbször minimum a kifogásolható kategóriába kerülnek. Most sincs ez másképp, az időjárás sem segít a helyzeten. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: az elfogadható, a kifogásolt, az egészségtelen és a veszélyes minősítést.     Az NNK azt írta veszélyesnek minősítették a levegőt Putnokon és Sajószentpéteren. Ajkán, Győrben, Kazincbarcikán, Miskolcon és Várpalotán pedig egészségtelen a levegőminőség.     További hat település levegőminősége kifogásolt.     Az NNK arra figyelmeztet, hogy veszélyes levegőminőség esetén a gyermekek, a várandósok, az idősek, a krónikus légzőszervi, illetve szív- és…

Tovább olvasom

Megkezdődik a rekorder, sátoraljaújhelyi függőhíd építése

A tervek szerint az építkezés 2024-ben fejeződik be, de ha elkészül, csúcstartó lesz a maga kategóriájában. Már megvan a tervezett költségvetése is, bár az utóbbi években megszokhattuk, hogy ezeket érdemes fenntartással kezelni. Évek óta húzódik a Sátoraljaújhelyre megálmodott gyaloghíd megvalósítása. Az első elképzelések 2017-ben születtek, de akkor még egy üveghidat terveztek a Szárhegy és a Várhegy közé (címképünkön). Az ügy több fordulatot is vett mire az idén júliusban Szamosvölgyi Péter polgármester aláírta a kivitelezővel a szerződést. Most Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos adott közre új információkat a…

Tovább olvasom

Karácsonyi programajánló

Idén a hétvégére esik karácsony ünnepe, de aki a családi összejövetelen felül keres elfoglaltságot az ünnepek környékén, az se marad hoppon. Összeszedtünk néhány érdekes eseményt Mezőkövesden és Miskolcon, amivel az ünnepek környékén tölthetjük szabadidőnket családunkkal vagy a barátainkkal. Az egyes programok nevére kattintva bővebb információkat is elér! Fényvonat December 25-én és 26-án az alapmenetrenden felül karácsonyi díszítésű, kivilágított „fényvonatokat” közlekedtet a LÁEV. A „fényvonatok” Miskolc-Dorottya utcáról 16:30-kor, Lillafüredről 17:25-kor indulnak, előzetes regisztráció nélkül, normál díjszabás szerint vehetőek igénybe. A járatok Diósgyőr, Majláth, Papírgyár, Puskaporos megállóhelyeken és állomásokon nem állnak meg.Városrész Helyszín: Miskolc…

Tovább olvasom

Koncz Zsófia egy nap alatt két helyen is óvodásokkal kampányolt

A Fidesz nem is olyan régen még úgy gondolta, hogy teljesen etikátlan felhasználni a kisgyermekeket politikai kampányok során. Ezt most Borsodban Koncz Zsófia és Szentkirályi Alexandra kétszer is megtette egy nap alatt, mert éppen arra vezetett véletlenül az útjuk. És véletlenül harminc remekül beállított kép is született az eseményről. Mindenesetre a szerencsi és gesztelyi óvoda kisgyermekei kaphattak csokit és szerepelhettek a 2022-es választások kampányában a kormánypárt oldalán. A részletekről Koncz Zsófia maga adott hírt a Facebookon. „Nem csak szép időt, de sok örömet is hozott nekünk a tegnapi napon Szentkirályi…

Tovább olvasom

Borsodi segítség a HELL-től, 50 millió forintot kap Szikszó

A Hell Energy cégcsoport 50 millió forintos adománnyal segít Szikszónak. Az utóbbi években már nem először. A HELL cégcsoport fennállásának tizenöt éve alatt több száz millió forint értékben támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, ezen belül kiemelten a szikszói emberek számára fontos ügyeket. A vállalat 2018-ban és 2020-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermekonkológiai osztályának fejlesztésére, valamint a koronavírus járvány miatt szükséges eszközök beszerzésére összesen ötvenmillió forintot adott, a tavalyi év egyik legnagyobb, százmillió forintos adományozási akciójának keretében pedig az ország gyermekotthonaiban, így a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekvédelmi Központban élő…

Tovább olvasom