Visszautalta a miskolci egyesület az NKA-tól kapott 50 millió forintot – ez lenne a bizonyíték, hogy nem jogosan használták (volna) fel?

Az egyik helyi képviselő szerint nagyon könnyen lehet, hogy egy álcivil szervezetről van szó, amit a Fidesz hozott létre és használt kifizetőhelyként. De valóban így történtek volna a dolgok Diósgyőrben? Vajon már nem fontosak a diósgyőri emberek a fideszes kötődésű szervezet számára?

Tovább olvasom

Borsodi segítség a HELL-től, 50 millió forintot kap Szikszó

A Hell Energy cégcsoport 50 millió forintos adománnyal segít Szikszónak. Az utóbbi években már nem először. A HELL cégcsoport fennállásának tizenöt éve alatt több száz millió forint értékben támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, ezen belül kiemelten a szikszói emberek számára fontos ügyeket. A vállalat 2018-ban és 2020-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermekonkológiai osztályának fejlesztésére, valamint a koronavírus járvány miatt szükséges eszközök beszerzésére összesen ötvenmillió forintot adott, a tavalyi év egyik legnagyobb, százmillió forintos adományozási akciójának keretében pedig az ország gyermekotthonaiban, így a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekvédelmi Központban élő…

Tovább olvasom