A meteorológiai szolgálat figyelmeztet, hogy a hét egyik legszelesebb napja lesz a csütörtök, sok helyen viharos délnyugati szél támad, a legerősebb széllökések sebessége nagy területen a 60-70, északon a 70-80 km/órát is elérheti. Csütörtök hajnalban a szélvédett tájakon párássá válik a levegő, foltokban köd képződik – közölte előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely szerint a déli órákban a Dunántúlon és középen, délután a Tiszántúlon is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Ekkor előbb az északi országrészben, majd másutt is kialakulhat eső vagy zápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Önkormányzati dolgozók kérdezgetik a falubelieket Tatárszentgyörgyön, hogy a Fideszre szavaznak-e
Közmunkások és önkormányzati dolgozók járják a vidéki falvakat, olykor falubusszal utazva körbe a települést, és egy lista alapján kopogtatnak be az otthonokba, ahol azt tudakolják, hogy az ott lakók támogatják-e a Fidesz politikáját, vagy sem – írja a Népszava. Egy baloldali polgármester a lapnak azt mondta: több tucat olyan észak-magyarországi kistelepülésről tud, ahol vagy egy érettségizett közmunkás, vagy pedig a hivatal egyik alkalmazottja járt körbe laptoppal, és az elköteleződésükről faggatta a címlistán szereplőket. Úgy tudja, a listát eleve készen kapták. „Nem tudjuk, kihez fordulhatnánk: az imént csöngettek be hozzánk, hogy aláírásokat…
Tovább olvasomSajószentpéternél torlódásokra lehet számítani a 26-os úton
Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatok kezdődnek a 26-os főút sajószentpéteri átkelési szakaszán, a Miskolc felé vezető oldalon. A Kossuth Lajos út, Bem József utcai és Jókai Mór utcai kereszteződések közötti szakaszát érintő munkálatok október 21-én, csütörtökön kezdődnek és várhatóan november végéig tartanak majd – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok első ütemében a szakemberek biztosítják a kétirányú forgalmat, a második ütemben váltakozó irányú jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani a szakaszon. A korlátozás érinti a menetrend szerinti autóbuszjáratok közlekedését is. A javítási munkák idején torlódással, hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott…
Tovább olvasomA karlendítéses ózdi ex-alpolgármester azzal védekezik, hogy nem volt kéznél egy szelet zsíros kenyér
Farkas Péter Barnabás a katowicei holokausztinstalláció előtt készített karlendítős fotóival került be a hírekbe. A botrány hatására elbukta az ellenzéki előválasztást, a minap pedig alpolgármesteri posztjáról is lemondani kényszerült. Tán minden másként alakul, ha van kéznél egy szelet zsíros kenyér. A 24.hu készített vele interjút, melyben természetesen a fotói kerültek középpontba – állítása szerint jó pár sör és vodka után, illuminált állapotban követte el azt, amit. A védekezése pedig az alábbi volt: „Ha az ember társadalmi szerepet vállalva kinyilatkozik, in situ, azt meggyőződésből teszi. Ugye ebben egyetértünk? Csakhogy én nem…
Tovább olvasomOkoszebrát adtak át Ózdon, az ország egyik legveszélyesebb gyalogátkelőhelyénél
Idén tavasszal hirdette meg a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során a voksolók egy ózdi és egy váci zebrát szavaztak meg az ország legveszélyesebb gyalogátkelőjének a 102 zebrát tartalmazó összesített listáról. A verseny nyereményeként a Generali és a Pearl Enterprises Kft. jóvoltából mindkét város gyalogátkelőhelye okoszebrává válik, az ózdi Munkás úton a mai napon került átadásra az új, 2,5 millió forint értékű SafeCross® okoszebra®. Okoszebrával a közlekedésbiztonságért A Generali a Biztonságért Alapítvány kiemelt céljai közt szerepel a közlekedés biztonságosabbá tétele, a balesetmegelőzés, a…
Tovább olvasomMi lett a zempléni sikerfaluval, Komlóskával?
Évtizedeken keresztül a siker övezte ezt az aprófalut, a polgármester újszerű megoldásával. Mi történt 2019 óta? Komlóska ősszel is gyönyörű. Embermagasságú bordó dáliák nyílnak a görögkeleti templommal szemben, apró ablakos ruszin tájház őrzi a falu sajátos múltját. Faszállító teherautók, traktorok, furgonok jönnek – mennek – az apró zempléni zsákfaluban van élet. Jó tíz éve talán éppen azért szeretett bele az ország Komlóska történetébe, mert ilyennek szeretné látni a magyar falut. Főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Idősebb nő talicskán tol súlyos terhet, erőlködve halad az emelkedőn. Az egyik fölénk magasodó hegyaljai kertben egy…
Tovább olvasomKoncz Zsófia bejárta Borsodot, elkészült a tökéletes kampányvideó, a foci sem maradhat ki
A borsodi képviselő hölgy még gólt is rúgott, ne feledjük, Orbán Viktor csapatában nagy piros pont a futball, úgyhogy ebből a mesterien összerakott kampányvideóból sem maradhatott ki. Koncz Zsófia a múlt heti eseményekről saját maga számolt be közösségi oldalán. „A múlt szombatot Tarcalon, Tokajban és Szerencsen töltöttem, Gulyás Gergely miniszter úrral és Kocsis Máté frakcióvezető úrral! A feszített időbeosztás mellett – utunk során igyekeztem Szülőföldünk szépségeit és büszkeségeinket is bemutatni, és természetesen jutott idő sportra is. A szép pillanatokból összeállított videót fogadják szeretettel! „
Tovább olvasomÍgy néz ki az M30-as autópálya átadás előtt | videó
Az M30-as autópálya a Colas által épített szakaszának műszaki átadás-átvételi eljárása már megtörtént, a szakasz hamarosan a közlekedők előtt is megnyílik, ami bekapcsolja Miskolcot, valamint a Sajó-völgyi iparvidéket a magyar gyorsforgalmi úthálózatba, továbbá jelentős szerepet játszik az európai úthálózatban is – adta hírül nem rég a Colas Magyarország. A második építési szakasz 24 kilométer hosszan valósult meg, melynek kezdőpontja Szikszó település előtt a 40+500, végpontja pedig Encs település után a 64+700 kilométerszelvénynél van. A kétszer kétsávos, burkolt leállósávval bővített főpályán kívül egy komplex pihenőhelyet létesítenek Inárcsnál, valamint Encs település mellett…
Tovább olvasomKépekben a Bükk csodaszép hótakarója | videó
Egész este havazott a Bükkben, ami csak hajnaltájt maradt abba. Reggelre átlagosan 20-22 centiméteres hó lepte a hegységet, a legmagsabb pontjain viszont 30 centis hótakaró is előfordult. A Bánkútra vezető út mellett, több kisebb bükki útszakaszt is le kellett zárni a leszakadó faágak miatt. Jelenleg is dolgoznak az akadályok megszüntetésén, azonban a közlekedőktől azt kérik, ha lehet kerüljék most el a Bükk csúcsaira vezető autóutakat. A gyönyörű látványról készült képek azonban önmagukért beszélnek, párat mi is összegyűjtöttünk önöknek:
Tovább olvasomGyönyörűen kifehéredett Bánkút és Kékestető is – videó
Az időjárás azonban a visszájára fordul, hamarosan újra 20 fok környékéig melegszik az idő. Kékestetőn és Bánkúton is vékony hólepel képződött a fagypont alá csökkenő hőmérsékletben. Korán beköszöntött a tél legmagasabb hegyeinkbe, immáron meg is marad a hó a Mátra és a Bükk csúcsain. Egy összeáramlási zóna mentén képződik a csapadék az Északi-középhegyégben és déli előterében, a magasban érkezett hideg, fagyos levegőnek köszönhetően Kékestetőn és Bánkúton is havazás váltotta az esőt. Kékestetőn 15 óra után csökkent fagypont alá a hőmérséklet, nem sokkal ezután Bánkúton is fagyni kezdett, így a lehulló hó megmaradt, kifehéredtek hegycsúcsaink.…
Tovább olvasom