BM: Nem igaz, hogy megfigyelnénk a tanárokat, csak tudni akarjuk, munkára használják-e eszközeiket

A világon semmi szó nem esik Pintérék minisztériuma szerint semmiféle magánéleti megfigyelésről. Csak azért szeretnének belelátni a pedagógusok személyes használatú laptopjaiba is, hogy biztosan tudják, megfelelő célra használják-e őket. Igaz, a Pegasusnál sem volt szó semmiféle megfigyelésről, csak… Akár a saját tulajdonú számítógépüket is megfigyelhetné a munkáltató a jövőben a tanároknak, ezt is tartalmazza a Belügyminisztérium által jegyzett köznevelési jogszabálytervezet. A tervezet szövege szerint „a technikai eszköz alkalmazásának megkezdése előtt írásban tájékoztatja a munkavállalót a fenntartó, aki a számítástechnikai eszközön tárolt, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyal összefüggő adatokba tekinthet be.” A…

Tovább olvasom

Óriási feltűnést kelt a 110 centis, 45 kilós laptop – videó

A hordozható számítógépek egyre könnyebbek és kisebb méretűek lettek az elmúlt évtizedekben, de most éppen azzal hökkentette meg a világot két fiatal, hogy elkészítettek egy igazi óriásbébit, amelynek energiaellátásáról három akkumulátor felel. De akkor mitől laptop, ha szinte nem is vihetjük el sehova csak úgy? Eltörpül a hagyományos laptopok mellett két youtuber (nehezen) hordozható számítógépe, mely egy egészen átgondolt eszköz lett: gyakorlatilag mindent tud, amit egy laptopnak tudnia kell, csak hát óriási. A legtöbb hagyományos laptop napjainkban 13 és 15 hüvelykes körüli képátmérővel rendelkezik, a 17-18 inches képernyőátmérők már hatalmasnak…

Tovább olvasom

Hivatalos: jogsértést követett el Csöbör Katalin, amikor iskolában kampányolva laptopot osztogatott, de bírság itt sincs

Nem tartozik képviselői feladatai közé, egy állami program laptopjait osztogatta kampánycéllal a borsodi képviselő-jelölt és egy korábbi, szintén fideszes esethez hasonlóan Csöbört is elmarasztalta a választási bizottság jogsértés miatt. Ezt határozatban állapította meg a bizottság, ám nem tartotta indokoltnak bármilyen bírság kiszabását, eltiltották a további jogsértéstől. Az MSZP tett panaszt Csöbör Katalin ellen, aki a Fidesz képviselőjelöltje a Borsod 01-es körzetben, mivel néhány napja jogellenes kampánytevékenységet folytatott egy iskolában: az egyik állami program laptopjait osztotta ki a miskolci Avasi Gimnáziumban (amiről korábban a Borsod24 is beszámolt) Cseresnyés Péter ITM államtitkár társaságában – írja…

Tovább olvasom

Lepődjünk meg, Csöbör Katalin, a Fidesz képviselőjelöltje osztogatja a laptopokat az iskolákban – erősödik a kampány

Bár egyáltalán nem helyi dologról van szó, hiszen országszerte hirtelen a választási kampány utolsó másfél hónapjában 120 ezer laptopot oszt szét az iskolák számára a kormány – fokozva eddig is óriási költekezését -, mégis valami véletlen folytán nagyjából mindenhol a Fidesz helyi jelöltjei osztják szét az eszközöket és készítenek fontos kampányfotókat. Igaz, az érintettek pontosan tudják, hogy az eszközök egyébként nem kerülnek a pedagógusok tulajdonába, továbbra is a KLIK lesz a tulajdonos, a pedagógusok és az iskolák csak használatra kapják meg ezeket a laptopokat. Érdeklődéssel figyeljük majd a Csöbör Katalin…

Tovább olvasom

Két éve tart a járvány, de a kormány pont a választások elé időzítette, hogy 120 ezer laptopot osszon szét az iskolákban

Most, hogy egy hónapja már rendeletben is tiltja az oktatási miniszter és a Fidesz-kormány, hogy bárhol is digitális oktatást alkalmazzanak, hirtelen fontos lett közvetlenül a választások előtt ennek a 120 ezer notebooknak a szétosztása. Pont időben… Bár a kormány béremelés helyett ellehetetlenítő rendelettel reagált a tanárok sztrájkjára (ami ellen több iskolában is polgári engedetlenséggel tiltakoznak), most mégis meglett a megoldás arra, hogyan lehet vidám kampányfotókat készíteni az iskolákban. Az Emmi uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Vitályos Eszter, aki egyben a Pest-3-as körzet fideszes képviselőjelöltje is, szerdán Szentendrén jelentette be, hogy a kormány a digitális oktatásstratégiája keretében…

Tovább olvasom

Laptopokat lopott a borsodi férfi, amatőr hibája miatt bukott le

Ellopott három hordozható gépet, ám nem ment túl messzire vele, hogy értékesíteni próbálja, ezzel sikerült is azonosítani a gyanúsítottat. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Cigándi Rendőrőse egy 26 éves tiszacsermelyi férfival szemben. A gyanúsított 2021. május 19-én 8 óra előtt betört egy helyi közintézménybe, ahonnan három hordozható számítógépet tulajdonított el. A bejelentést követően a rendőrök már a helyszíni szemle alatt beazonosították a lehetséges elkövetőt. A Cigándi Rendőrőrs munkatársai a felvett információs szálak végén tetten érték a 26 éves férfit, aki éppen egy sárospataki műszaki…

Tovább olvasom

Ezt magyarázza meg valaki: A miskolci tolvaj betört egy boltba és cápaporcot lopott

Azért a biztonság kedvéért egy laptopot is elvitt, de a másik üzletbe való betörésénél meg abszolút semmit nem tulajdonított el. Nehezen értelmezhető a viselkedése. Végül a rendőrség elfogta a gyanúsítottat. Lopás bűntett elkövetésének, illetve lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 51 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2021. március 15-én 18 óra és 20 óra között betört egy miskolci fotószaküzletbe, aminek a kirakatát betörte, de nem vitt el onnan semmit. Ezután egy gyógynövényszaküzlet ablakát zúzta be, ahonnan különféle termékeket, köztük cápaporc készítményt, zöld teát,…

Tovább olvasom

Ezt a személyt keresik, aki Miskolcon besurranásos módszerrel egy laptopot tulajdonított el

Segítsünk a rendőrségnek az illető nyomára bukkanni, a kamerás felvételek segíthetnek ebben. Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást 05010/280/2021. bűnügyi számon a Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen személy ellen. Miskolcon, 2021. január 16-án 9 óra 30 perc körüli időben egy belvárosi lakásba egy fiatalember besurrant és onnan egy Toshiba márkájú laptopot ellopott. Az elkövetőről a térfigyelő kamerák felvételt készítettek. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képeken látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a…

Tovább olvasom

A helyettes államtitkár “Hajrá Zsófi” feliratú kampánymaszkban adott át egy laptopot egy borsodi kollégiumban

Az eset Szerencsen történt, teljesen véletlenül néhány nappal a Fidesz kétharmadának megmaradásáról döntő választás előtt. Október 11-én, azaz most vasárnap tartják az időközi választást a borsodi 6. választókörzetben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) programja pedig épp úgy alakult, hogy Solymár Károly Balázs helyettes államtitkár csütörtökön ünnepélyes keretek között adott át egy laptopot a Szerencsi Középiskolai Kollégiumban. És aki netán véletlen egybeesésre gondolna, annak Solymár „Hajrá, Zsófi” feliratú kampánymaszkja ad választ a kérdéseire. A kampányszagú rendezvényen Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje is ott volt, hogy megállapítsa: „a magyar oktatás a járvány ellenére fantasztikusan, gördülékenyen teljesít, az…

Tovább olvasom