A település polgármestere szerint Ausztria szintű kisváros lesz Bodrogkeresztúr. Kívánjuk, hogy sikerüljön, bár a közvetlenül a választások előtt tett ígérgetésekhez már hozzászokhattunk az elmúlt bő három évtizedben. Reméljük, nem csak április harmadikáig tart ki a lendület. A részletekről a Globo Televízió adott tájékoztatást. „AUSZTRIAI SZINTŰ KISVÁROS LESZ BODROGKERESZTÚR A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében újul meg a 3838-as Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 6,4 kilométeres szakasza. A felújítás 1,3 milliárd forintból valósul meg. A tervek szerint idén év végére befejezik a kivitelezők a munkát. A munkaterület…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Csöbör Katalin sem vállalta a vitát a választások előtt – vajon miért menekülnek a fideszesek a viták elől?
Az ellenzék egyik borsodi közös jelöltje, Szilágyi Szabolcs szeretett volna nyilvános vitát folytatni, szervezett keretek között, ám a fideszes képviselő és képviselő-jelölt, Csöbör Katalin ezt elutasította. Az ellenzéki politikus annyiból megérti Csöbört, hogy „12 év kizsákmányolás, lopás és zsarnoki kormányzást követően nehéz lenne érveket felsorakoztatni Orbán mellett”. Szilágyi még február végén osztotta meg gondolatait a Facebookon ezzel kapcsolatban. „Csöbör Katalin nem vállalja a vitát. A közélet egyik legfontosabb alapja a politikai vita. Hiszen a választópolgárok az érvek ütköztetése alapján tudnak dönteni arról, hogy mely politikus mond igazat vagy állít valótlant,…
Tovább olvasomBorsod is megmozdult a bajban, így segítenek a menekülteken megyénkben
Miskolcon kívül számos más település is segítséget nyújt az Ukrajnából menekülő embereknek. Ötödik napja tart az orosz-ukrán háború. A menekültek pedig folyamatosan érkeznek Magyarországra is. Információink szerint eddig körülbelül százezren lépték át a magyar határt. Az átkelőknél civil és segélyszervezetek igyekeznek támogatást nyújtani, de olyan is van, aki saját autójával indult el a magyar-ukrán határhoz – számolt be róla a Minap.hu. Miskolc is egy emberként mozdult meg a bajban: civilek, egyesületek, segélyszervezetek igyekeznek mindent megtenni az Ukrajnából menekülőkért. Ördög Norbert például személyszállítással foglalkozik. Amint azt a Miskolc Mának, a Miskolc Televízió hírműsorának…
Tovább olvasomEllopták egy kazincbarcikai autós rendszámait, majd azok segítségével loptak dízelt az üzemanyagturisták
Ezt két helyen is megtették 200-200 liter dízel üzemanyaggal, hogy fizetés nélkül távoztak az üzemanyagtöltő-állomásokról. A határon ugyan átjutottak, de a szlovák oldalon elfogták őket. Egy kazincbarcikai férfi tett feljelentést a helyi rendőrkapitányságon, amely szerint február 20-án a háza előtt parkoló autójáról ismeretlen személy mindkét rendszámtáblát ellopta – adta hírül a Hvg.hu. Később kiderült, hogy a hatósági jelzéseket két szlovák férfi a saját autójára rakta fel. Ennek segítségével ugyanis először egy kazincbarcikai, majd egy putnoki üzemanyagtöltő-állomáson vételeztek kannákba több mint 200 liter gázolajat, és fizetés nélkül távoztak – írta a police.hu oldala.…
Tovább olvasomHatalmas területen égett a tűz Bükkaranyosnál
Miskolcról és környékéről is jól látható volt a kigyulladt gaz. Késő délutánra sikerült eloltani a lángokat. A tűz az erdőt is veszélyezteti.Nagy területen, több tíz hektáron ég a gaz Bükkaranyos külső részén. A tűz a közeli erdőt is veszélyezteti. A miskolci és a diósgyőri, a mezőcsáti és a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltják a lángokat. Frissítés: A tűzoltók eloltották a lángokat Bükkaranyos külterületén, ahol nagy területen, többtíz hektáron égett a gaz. A tűz a közeli erdőt is veszélyeztette. A miskolci és a diósgyőri, a mezőcsáti…
Tovább olvasomMiskolcon járt a Bohemian Betyars, új számuk „borsodibb nem is lehetne”
A miskolci gyökerű együttes fél éve jelentette meg Makuka című számát: tették mindezt az ország különböző tájegységeit, városait zenén keresztül bemutató Road Movie-sorozat részeként – írja a Minap.hu. A projekt része, hogy minden klip premierjét egy amolyan útikalauz kisfilm követi, amely során Till Attila műsorvezetése mellett az aktuális zenekar mesél inspirációkról és gyökerekről. Ezúttal Miskolcra látogatott a stáb: a srácok többek között ellátogatnak a Szinvavölgyi Néptáncműhelybe, ami erős népzenei gyökereket és vissza-visszatérő inspirációt égetett bele a bandába a miskolci évek során. Emellett feltűnik az első próbaterem is, a Földes Ferenc…
Tovább olvasomNőnapi adománygyűjtést szervez a borsodi LMP a rászorulóknak
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja már az előző évben is szervezett nőnapi adománygyűjtést a rászoruló nőknek és lányoknak, amit idén is megismételnek – derül ki a párt bejegyzéséből. A nőnapi akciót több területi szervezet részvételével bonyolítják le, amihez a párt borsodi tagjai is csatlakoztak. Az akció során elsősorban női higiéniai termékeket gyűjtenek, majd juttatnak el rászorulóknak, méghozzá szakmai fogadószervezeteken keresztül. Ha megengedheti magának, akkor ön is küldhet különféle betéteket, tusfürdőket, samponokat, fogkrémeket, szappanokat, egyéb krémeket. Az adományokat március 1-én és 3-án várják a BAZ megyei irodájukba 12:00-tól 16:30-ig (Miskolc,…
Tovább olvasomHalálos baleset Múcsonynál: busz ütött el egy gyalogost
A rendőrség tájékoztatása szerint az út közepén sétált a férfi. Múcsony közelében, a 2606-os számú úton 2022. február 23-án 21 óra 30 perc körül egy menetrend szerint közlekedő autóbusz elütött egy az út közepén gyalogló férfit – írják a police.hu-n megjelent rövid közleményben. A gyalogos a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.
Tovább olvasomHivatalos: jogsértést követett el Csöbör Katalin, amikor iskolában kampányolva laptopot osztogatott, de bírság itt sincs
Nem tartozik képviselői feladatai közé, egy állami program laptopjait osztogatta kampánycéllal a borsodi képviselő-jelölt és egy korábbi, szintén fideszes esethez hasonlóan Csöbört is elmarasztalta a választási bizottság jogsértés miatt. Ezt határozatban állapította meg a bizottság, ám nem tartotta indokoltnak bármilyen bírság kiszabását, eltiltották a további jogsértéstől. Az MSZP tett panaszt Csöbör Katalin ellen, aki a Fidesz képviselőjelöltje a Borsod 01-es körzetben, mivel néhány napja jogellenes kampánytevékenységet folytatott egy iskolában: az egyik állami program laptopjait osztotta ki a miskolci Avasi Gimnáziumban (amiről korábban a Borsod24 is beszámolt) Cseresnyés Péter ITM államtitkár társaságában – írja…
Tovább olvasomHatalmas összefogás segít a sajószentpéteri mentősnek és családjának
Még az év első hónapjának végén égett le a házuk, de szerencsére akkora mennyiségű felajánlás és támogatás érkezett, hogy máris elkezdhették felújítani. „Már látjuk az alagút végét” – fogalmazott Drahos Miklós mentőtiszt a Minap.hu érdeklődésére. Mint ismert, január 26-án lakhatatlanná vált a mentős család otthona, amikor feltehetően a kéményből kipattanó szikra lángra lobbantotta a ház tetejét. Az öttagú család számára jelenleg a sajószentpéteri önkormányzat biztosít lakást, emellett több gyűjtés is indult, példa nélküli az összefogás, azóta is folyamatosak a felajánlások annak érdekében, hogy a rászoruló család háza újra lakhatóvá váljon. Szerencsére a tűzesetnél…
Tovább olvasom