99 közúti baleset történt BAZ megyében karácsony óta

A rendőrök az téli hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain 2022. december 26-a és 2023. január 1-je között 99 közúti közlekedési baleset történt. A járőrök az adott időszakban 32 ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük…

Tovább olvasom

A falusi kisboltok jövő héttől pályázhatnak támogatásra

Falusi kisboltok 1-3 millió forintos támogatásra pályázhatnak. Azok az üzlettulajdonosok igényelhetik az összeget, akik kétezernél kevesebb lakosú településen működtetnek kisboltot. A támogatás 100 százalékban előfinanszírozott, valamint önerő sem kell hozzá. Az elnyert összeget alapvetően működési költségekre lehet fordítani, ideszámítható például a bérleti díj, a rezsiszámla, a könyvelő vagy az ügyvéd díja. A támogatott időszak egyéves: 2022. augusztus 1-jétől 2023. július 31-éig tart. Pályázni január 12-étől 31-éig lehet majd. További részletek a kormány, a Magyar falu program és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján. A pályázattal igyekeznek támogatni a falvakban egyébként…

Tovább olvasom

Putnokon még mindig veszélyes, több más borsodi településen egészségtelen a levegő minősége

A Dunántúlon javult, de Budapest környékén és északkeleten továbbra is egészségtelen a levegő minősége – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból. A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNK adatai szerint a szálló por koncentrációja miatt veszélyes a Pest vármegyei Tököl, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyíregyháza és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Putnok levegője. Egészségtelen Százhalombatta, Budapest, Vác, Salgótarján, Eger és Sajószentpéter levegője, és kifogásolt Debrecené, Miskolcé, Kazincbarcikáé és Szegedé. (MTI)

Tovább olvasom

Tiszaújváros segíti a tűzifa vásárlást

Új szociális alapú támogatásokat vezetett be a város önkormányzata. Tiszaújváros önkormányzata lehetőségeihez mérten szeretné enyhíteni a kedvezőtlen gazdasági helyzet okozta nehézségeket, segíteni a veszélyhelyzet ideje alatt anyagi és szociális problémákkal szembesülő személyeket, családokat. Ennek érdekében a szociális ellátórendszer keretében a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő lakosok részére – a 2022. december 1-től 2023. július 31-ig terjedő időszakban – a rendkívüli települési támogatáson belül új jogcímként az eseti villamos energia díj-támogatást, földgázenergia díjtámogatást, valamint a tűzifa vásárlásához nyújtott támogatást vezettek be. A cél…

Tovább olvasom

Tömeges hattyúpusztulás Sárospataknál

Még nem tudják, mi történhetett, de az átlagos elhullásánál ezúttal sokkal több, legalább 15 hattyú pusztult el a tóban, miközben több másik is betegnek tűnt. A felfedezést horgászok és természetjárók tették a szilveszteri-újévi hétvégén Sárospatak mellett a Berek-holtágon. Tucatnál is több hattyútetemet találtak horgászok és természetjárók a szilveszteri-újévi hétvégén Sárospatak mellett a Berek-holtágon. Az erről készült fotók a közösségi oldalakon is terjednek. Az egyik szemtanú, Sóstói András, nyugalmazott sárospataki pedagógus, természetjáró és fotós arról számolt be portálunknak, hogy szombaton 15 hattyútetemet számolt meg, miközben körbejárta a holtágat, de mellettük több…

Tovább olvasom

Új épületet és tornatermet kap a körömi iskola

Bővítik a Szent II. János Pálról elnevezett katolikus általános iskolát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köröm településen – írja a magyarepitok.hu. Az intézmény új épületének és tornatermének építéséről és berendezéséről szóló közbeszerzési eljárást a fenntartó Egri Főegyházmegye írta ki az uniós közbeszerzési közlönyben. Az iskolát egy 7821 négyzetméteres telken alakítják ki, melyen jelenleg lakóépület és a hozzá tartozó melléképületek találhatóak. Az építés megkezdése előtt ezek elbontása szükséges. A kivitelezés során részben földszintes, részben földszint + 1 emeletes kialakítású épületeket építenek. A telek déli részén az iskola és a kiszolgáló épületek helyezkednek majd…

Tovább olvasom

Súlyos égési sérülést okozott a tűzijáték Bódvaszilason

Pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt 2022. december 31-én 12 óra és 2023. január 1-jén 6 óra között 18 esetben 17 személlyel szemben indított eljárást a rendőrség országszerte – derül ki a rendőrség összesítőjéből. Ezen termékek felhasználásához kapcsolódóan 4 súlyos és 6 könnyű sérüléssel végződő baleset jutott a rendőrség tudomására. Zala vármegyében Zalaegerszegen robbant fel egy tűzijáték egy gyermek mellett, Veszprém vármegyében Zircen egy fiatalkorú fiú úgy gyújtotta meg a pirotechnikai eszközt, hogy kézsérülése keletkezett. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Petneházán szintén egy gyermek sérült meg, akinek a kezében robbant fel egy pirotechnikai eszköz,…

Tovább olvasom

Javult ugyan a levegő minősége, de három borsodi településen még mindig veszélyes

Országszerte sokat javult a levegő minősége, a szálló por miatt azonban továbbra is veszélyes a Sajó völgyének három településén – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból. A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNK adatai szerint szombaton már csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok, Kazincbarcika és Sajószentpéter levegője volt veszélyes, míg egy nappal korábban még Miskolcon, valamint a Pest megyei Vácon is az volt. Pénteken még nyolc településen volt egészségtelen a levegőminőség, de szombaton már…

Tovább olvasom

A Magyar Közút legviccesebb videói: a zenélő 37-es út és a tébláboló hattyú

Fiataloknak, idősebbeknek egyaránt érdemes követnie – ha még nem tette meg – a Magyar Közút TikTok oldalát, ha humoros és rövid videókon keresztül szeretne jobban belesni a társaság tevékenységébe. Az elmúlt időszakban már több mint 57 ezren követték be a csatornát, kreatív videóikat pedig több mint 1,1 millió lájkkal jutalmazták eddig a felhasználók. Tartalmaik az elmúlt egy évben több mint 8 millió megtekintést generáltak, ezért a közútkezelő közösségi oldalának szerkesztői most egy top10-es listát raktak össze, hogy szerintük melyek voltak a legjobb 2022-es TikTok videóik. Minyonok, Gyűrűk ura, Nagy durranás,…

Tovább olvasom

Festői kisfilm készült az év kilátójáról és turistaházáról

A világ legjobb helyei Magyarországon című sorozat idei évadának utolsó részében Lillafüred kapott főszerepet az Év Turistaházával és az Év Kilátójával – szúrta ki a 24.hu. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy 2022-ben az Aktív Magyarország által meghirdetett versenyben az Év Kilátója és az Év Turistaháza díj is Lillafüredre került, ugyanis a Zsófia-kilátó és a Fehérkőlápa Turistaház zsebelte be a legtöbb szavazatot. A kisfilmben szerepet kapott az öt éve épült libegő, a palotaszálló, csónakázó tó és a kisvasút is szerepet kapott, az alkotás pedig az Aktív Magyarország YouTube csatornáján látható:

Tovább olvasom