Az ózdi kohászat legnagyobb tragédiájára emlékeztek

Megosztás

Harminchárom évvel ezelőtt borzasztó tragédia történt.

1990. március 3-án a hazai kohászat legnagyobb tragédiája történt Ózdon. A reggeli órákban, nem sokkal műszakkezdés után hidrogénrobbanás történt az Ózdi Kohászati Üzemekben. A halálos balesetben tizenhárom ózdi, illetve a város környéki kohász vesztette az életét. Fiatalok, élet­erős férfiak, családapák, akik a hazai nehézipar egyik legszomorúbb napjának lettek az áldozatai.

A tragikus napon az Ózdi Kohászati Üzemek Folyamatos Acélművében az öntésre váró vasúti kocsin lévő üst, az erre a célra készített beton tartály felett állt, melynek szerepe az volt, hogy ha az üst várakozás közben a benne lévő folyékony vastól kilyukadna, abba folyjon. Ez esetben így is történt. A tragédia azért következett, mert a tartályban lévő víztől felrobbant. 

Az elhunytakat 1990. március 20-án a Gyári temetőben egy közös vállalati megemlékezés keretében búcsúztatták el. Az emléküket akkor egy ideiglenesen felállított kopjafa őrizte, ennek a helyére a tízéves évfordulón egy időtálló emlékmű került. 

Kép: Csuzda Gábor Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek