Tornanádaskán, az alig 800 fős borsodi faluban már évek óta azért járnak a szülők a börtönbe, hogy leüljék a gyerekeik igazolatlan órái miatt kiszabott pénzbüntetést – ennek jártak utána a Szabad Európa Szabadon új epizódjában Báthory Róberték. Tavaly szeptemberig Magyarországon több mint 3600 esetben összesen 105 millió forintra bírságolták a hatóságok a családokat a gyerekeik ellógott órái miatt. De ennek az összegnek csupán a 40 százalékát fizették be, ami azt jelenti: hogy a fennmaradó 74 milliót le kellett ülniük. Báthory azzal kezdi, hogy bár Magyarországon a törvények elvileg mindenkire ugyanúgy vonatkoznak,…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Százéves a szerencsi csokoládé
Szerencs újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Sikereik fellendítették a város gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a térség ipari kultúrájának meghonosodásához. Talán nincs is olyan szerencsi lakos, akinek valamelyik hozzátartozója vagy ismerőse ne lett volna gyári dolgozó. A csokoládégyárat 100 éve alapították, a centenárium alkalmából március 2-án sajtótájékoztatót tartottak a Rákóczi-várban. Az eseményen dr. Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy az évforduló alkalmából programokkal tűzdelt évre lehet számítani. Beszédében a szerencsi Artúr Napok Fesztivált emelte ki, amit ezen az éven már harmadik alkalommal tartanak. Elhangzott, hogy a…
Tovább olvasomAz edelényi polgármester szörpházát családi házként árulják 50 millióért
Ez önmagában is igen furcsán veszi ki magát, de mindezt ráadásul egy szlovák ingatlanoldalon teszik. A házra és működtetésére állami és EU-s forrást is kapott a polgármester és felesége, de valami nagyon nem stimmel az ügyben. Még 2017-ben a Darányi Ignác terv keretében kapott állami és uniós támogatásban mintegy 26 millió forintot az edelényi polgármester felesége egy szörpüzem kialakítására, amit most egy szlovákiai ingatlanoldalon hirdetnek családi házként eladásra – derül ki az RTL Híradójából. A házat 129 ezer euróért kínálják, ami nagyjából 50 millió forintnak felel meg, ráadásul a csatorna stábjának…
Tovább olvasomWáberer György már nem kormánybiztos
Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Wáberer György a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira kíván koncentrálni, ezért kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Wáberer György a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagsága mellett a Tokaj Borvidék és Fejlesztési Tanácsban vállalt feladatait továbbra is ellátja. „A kormány köszönetet mond Wáberer György magas szakmai színvonalú, a térség hosszú távú fejlődését szolgáló, áldozatos munkájáért” – tette hozzá. Magyarország kormánya továbbra is kiemelten támogatja minden olyan program megvalósítását, amely növeli Tokaj-Zemplén térségének népszerűségét, népességmegtartó erejét, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy…
Tovább olvasomKigyulladt egy autó az Ónodi vásáron
Más járműben nem esett kár és személyi sérülés sem történt. „Nem csak jó dolgok történnek a vásárban” – így indul az Ónodi vásár Facebook-oldalának csütörtöki posztja. Mint írják, „sajnos műszaki hiba miatt ma a parkolóban kiégett egy autó. Négy porraloltó készüléket fújtak ki rá az önkéntes segítők és az önkormányzat dolgozói, de végül csak a hivatásos tűzoltók tudták eloltani a tüzet.” A bejegyzésből az is kiderül, hogy „szerencsére más járműben nem esett kár és személyi sérülés sem történt”. Vélhetően elektromos meghibásodás miatt égett egy autó motor és utastere az Ónodi…
Tovább olvasomÚjabb tűzesetek: Miskolc határában és Tállyán is lakhatatlanná vált egy épület
A lakók szerencsére mindkét esetben időben elhagyták a szóban forgó ingatlant. Két tűzesetről is beszámolt csütörtök délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. Egyfelől kigyulladt egy életvitelszerűen lakott hétvégi ház Miskolc külterületén, a Pünkösdhegyen. A vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval vonultak az ingatlanhoz, majd két gyorsbeavatkozó sugárral eloltották a tüzet, amely a hatvan négyzetméteres épület egészét érintette. Az egységek kiérkezése előtt a lakók el tudták hagyni a házat. A tűz miatt az ingatlan lakhatatlanná vált. A másik esetben még tegnap éjszaka keletkezett tűz egy családi házhoz épített kazánházban…
Tovább olvasomBorsod legszebb helyei – Tokaj
A 2002 óta az UNESCO világörökségi listáján szereplő Tokaji borvidék központja, névadó települése a Tisza és a Bodrog összefolyásánál, a Kopasz-hegy lábánál fekszik, megyénk székhelyétől közel 55 kilométerre. A világhírű tokaji borok hazája Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik kiemelkedő turistacélpontja, mely rengeteg programmal várja a látogatókat, emellett a város nevezetességei és a táj szépsége is felejthetetlen élményt nyújtanak. A városba látogatóknak mindenképpen érdemes felkeresnie a Tokaji Múzeumot, mely egy 18. században épült egykori kereskedőházban üzemel 1985 óta. Az intézmény állandó tárlata nagyon sokrétű, ugyanis a kiállított tételek között – sok más mellett…
Tovább olvasomMi lesz a diósgyőri szakrendelésekkel? A kormány átalakításokat tervez, Kiss János pedig hallgat
Leginkább azért félnek a legtöbben, mert amihez eddig Pintér Sándorék hozzányúltak, annak sosem lett jó vége. Most a járóbeteg szakrendelések rendszerét alakítja át a Fidesz, a Velünk a Város viszont éppen emiatt félti igazán a miskolciak ellátásának maradék biztonságát. Mi lesz a diósgyőri járóbeteg szakrendelések jövője? – ezt a kérdést feszegette Bartha György és Bazin Levente, a Velünk a Város frakció két MSZP-s önkormányzati képviselője kedden reggel a Diósgyőri Rendelőintézet előtt megtartott sajtótájékoztatón. A politikusok elmondták, jelenleg csupán a neurológiai és az ortopédiai szakrendelések, valamint a laboratórium működnek a Kórház…
Tovább olvasomBíróság elé állt a csecsemőgyilkossággal vádolt emődi lány
Lapunk is beszámolt róla, hogy emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 15 éves emődi lánnyal szemben. A gyanúsított 2023. február 24-én 19 óra előtt családi házuk udvarán egy életképes újszülöttnek adott életet, azonban a kislányt az anya ellátatlanul otthagyta a szomszéd kertjében. Mire megtalálták, annyira kihűlt, hogy a szakszerű orvosi ellátás ellenére nem tudták megmenteni. Hétfőn délután vezetőszáron, két rendőr kíséretében érkezett a lány a Miskolci Törvényszék épületébe, ahol egy pillanatra ijedten hőkölt vissza a folyosón, amikor szembetalálta magát a kamerák és fényképezőgépek…
Tovább olvasomSzünetelni fog az ügyintézés a kormányablakokban a jövő héten
A következő hét más-más napjait érintik az évi tervezett informatikai karbantartások, ez Miskolcot és Borsod megyét is erősen érinti. Íme az időpontok, amikor nem lesz ügyintézés. Az éves informatikai karbantartás miatt márciusban egyes megyei kormányablakokban szünetel az ügyfélfogadás – derül ki a kormányhivatal hétfő esti közleményéből. Így például Miskolcon a Vologda u. 4. szám alatti kormányablakban március 7-én (kedden), valamint a Kis-Hunyad u. 9. szám alatti kormányablakban március 9-én (csütörtökön) szünetel az ügyfélfogadás. A megye alábbi kormányablakait érinti még mindez:– Szerencsen a Rákóczi út 89. szám alatti kormányablakban 2023. március…
Tovább olvasom