Larry művésznéven néz szembe a tehetetlenségéből adódó frusztrációval a juhpásztorként tevékenykedő Ádám. A Bernáth Szilárd rendezésében készült Larry című film – amelynek alább látható előzetesét a 24.hu osztotta meg elsőként – december 1-jén érkezik a hazai mozikba Vilmányi Bennett és Thuróczy Szabolcs főszereplésével. Mint a videó alatti összefoglalóból kiderül, a film a juhpásztorként tengődő, 21 éves Ádámról szól, aki egy magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. „Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával.” „Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Ferenc pápa szerint a nők jobb vezetők, mint a férfiak
Az egyházfő úgy véli, ezt már többször bizonyították is. A Vatikánban vezetői pozíciót betöltő nők szerepét méltatta Ferenc pápa, akit eredetileg az iráni tüntetéseket kirobbantó nőkkel kapcsolatban kérdeztek. Az egyházfő ugyan kikerülte a kérdést, de legalább a nőkről általánosságban megfogalmazott néhány fontos gondolatot. „Már többször bizonyították, hogy jobb vezetők, mint a férfiak. Az a tapasztalatom, hogy a dolgok minden alkalommal jobban kezdenek működik, amint egy nőt felelősségteljes hivatalba neveznek ki a Vatikánban” – fogalmazott például. Ferenc pápa Raffaella Petrini ferences szerzetesnővért említette, akit tavaly novemberben neveztek ki a pápai állam…
Tovább olvasomBenézett 400 forint alá az euró árfolyama
Megerősödve indította a hetet a forint árfolyama. Hétfő délelőtt átszakította a forint a 400-as jegyzést az euróval szemben: már 399 alatt is járt a jegyzés az euróval szemben. Az, hogy közel két hónap után újból 400 forint körül mozog az euró ára, azt jelenti, hogy a dollárral, illetve a további valutákkal szemben is többhetes csúcson jár a forint. Az eurót a hétfő reggeli órákban 398,75 forinton, a dollárt 399,75 forinton, a svájci frankot pedig 402,28 forinton is jegyezték. Az eurót legutóbb szeptember 21-én, a dollárt szeptember 20-án jegyezték 400 forint…
Tovább olvasomVascsővel és ököllel bántalmazták a rablók, ügyes trükkel menekült el tőlük
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves és egy 20 éves férfi ellen rablás és magánlaksértés bűntette miatt, akik Miskolc külterületén lakó férfi házába bementek, vascsővel és ököllel bántalmazták, majd a nyakához kést szorítva nem engedték, hogy elmenjen a házból. Amikor az értékeit összepakolták, egyiküktől kikéredzkedett a mosdóba, így elmenekült és értesítette a rendőröket. A vádirat szerint a vádlottak 2022 januárjában, délelőtt, a romos kerítésen keresztül bementek a sértett férfi Miskolc külterületén lévő ingatlanába. Amikor a pinceajtóról a lakatot elkezdték leverni, a férfi kiment és felelősségre vonta őket,…
Tovább olvasomBeszámolt a közmédia Hadházy akciójáról – csak épp azt felejtették ki, hogy az MTVA ellen tüntettek
Szimplán tanártüntetésként állították be a pénteki megmozdulást, holott a résztvevők Papp Dániel vezérigazgató távozását is követelték. Épp csak a lényeget, vagyis azt hagyták ki az M1 hírcsatorna és a hirado.hu tudósításából, hogy az MTVA épülete elé Hadházy Ákos országgyűlési képviselő által szervezett pénteki demonstráció célja a közmédia súlyos hírcenzúráinak eltörlése volt és az, hogy a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről – írja a média1.hu. A közmédia rövid tudósításaiban beszámolt arról a 9 pontos követelésről, amit az oktatás helyzetének javítására fogalmaztak meg tanárok és diákok, és többször élő képet is adott…
Tovább olvasomÜveges Gábor kilépett Márki-Zay Péter mozgalmából
„Az ego fontossága megelőzte az ügy fontosságát” Hernádszentandrás polgármestere szerint. Üveges Gábor távozott a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomból (MMM), melynek egyik alapító és elnökségi tagja volt, írja az Alfahír és a Telex. A Borsod megyei Hernádszentandrás polgármesterének döntéséről Bálint Natália opera-énekesnő számolt be közösségi oldalán, akinek Üveges azt jelölte meg távozása fő okaként, hogy „az ego fontossága megelőzte az ügy fontosságát”. Üveges szerint az MMM retorikájában megjelent a párt létrehozása, megszűnt integratív szervezet lenni. Üveges – aki 2024-ben nem indul újra a polgármesteri székért sem – továbbra is…
Tovább olvasomOrbán lánya drukkol mindenkinek, hogy talpon tudjon maradni, mert „nehéz lesz”
Orbán Ráhel, Orbán Viktor miniszterelnök legidősebb lánya volt a Republic Group reklámszakmai podcastja, a RePort vendége. Orbán Ráhelt mint „az ODU gyerekbolt tulajdonosát és megálmodóját, a BDPST cégcsoport kreatívigazgatóját, a BDPST Concept ügyvezető igazgatóját” kérdezték az adásban, írja szemléjében a 444.hu. Orbán Ráhel szerint cégcsoportjuk legfontosabb feladata „az értékmentés és értékteremtés”, szeretik azokat a projekteket, melyekben régi kastélyokat vagy adott esetben régi vállalatok székházait „menthetik meg”. Az interjú arra is kitér, hogyan vészelte át a cégcsoport az elmúlt éveket, hiszen az idegenforgalom számára ezek nem voltak könnyűek. „Érezzük, tapasztaltuk, látjuk. Minden nap foglalkozunk mi…
Tovább olvasomEmléktáblát avattak a Zsófia-kilátónál és a Fehérkőlápa Turistaháznál
Mint korábban megírtuk, a Zsófia-kilátó lett idén az Év Kilátója, a Fehérkőlápa Turistaház pedig az Év Turistaháza, ezzel gyakorlatilag Lillafüred lett az aktív turizmus fővárosa 2022-ben. A két turisztikai létesítményen ennek apropóján avattak emléktáblát pénteken – számolt be róla a Minap.hu. Veres Pál, Miskolc polgármestere is beszédet mondott az ünnepségen: „Ma már bárki meggyőződhet róla, aki a városunkba látogat, hogy Miskolc nem a „nehéz, szürke nappalokról” szól, hanem sokkal inkább a csodálatos napsütéses bükki tájról és olyan látnivalókról, mint a Palotaszálló, a vízesés, a Szinva-patak völgye” – fogalmazott. „Ugyanígy említhetném…
Tovább olvasomEltűnhet év végére a boltokból a hazai hagyma és krumpli
Az utóbbi időben jelentősen megugrott ugyanis a tárolás költsége, így a termelők inkább gyorsan szabadulnának a termékektől. A magas energiaárak tovább nehezítik a hazai gazdák helyzetét: az idei időjárás miatt az átlagosnál kevesebb termés eleve kevesebb bevételt vetít előre a szezonra, ám ezt is elviheti a tárolás magasabb költsége – írja a Vg.hu. A portálnak Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldségtermesztési alosztályának vezetője arról beszélt: sok termelő most azt fontolgatja, tárolás helyett inkább a betakarítás után, a földek mellől el is adják a terményt. Attól tartanak ugyanis, hogy a megnövekedett…
Tovább olvasomNem ad támogatást a Diósgyőri vár átépítésének befejezéséhez a kormány
Dr. Jármai Péter helyettes államtitkár levélben tájékoztatta erről az önkormányzatot Veres Pál polgármester szerint. Mint arra Veres Pál a Facebookon közzétett bejegyzésében emlékeztetett: még 2021 novemberében derült ki, hogy a tornyok nem bírják el a tervezett ráépítést, így ezek megerősítéséhez további kétmilliárd forintra volna szükség. „Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos márciusban megígérte, mi több, garantálta, hogy meglesz a vár átépítéséhez szükséges minden forrás. A helyettes államtitkár levele szerint pedig nem lesz meg, mert a kormány nem ad többet a várra, hiába támasztotta alá a város igényét több tervező és egy…
Tovább olvasom