A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2022. április 18-án egy Miskolc-Lyukóvölgyben lévő házban olyan súlyosan bántalmazta a vendégségbe érkező ismerősét, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette – olvasható a Miskolci Törvényszék közleményében. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható akár 8 év tartamú szabadságvesztés-büntetésre figyelemmel a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell továbbá attól is, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Már mától ársapkás a tojás és a krumpli – de a kereskedők szerint képtelenség egy éjszaka átárazni őket
A tojásra és az étkezési burgonyára kiterjesztett árstopok már csütörtöktől életbe lépnek – írta meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda esti közlése alapján a HVG. A közlemény szerint a tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál. Úgy kalkulál a kormány, hogy az árstop a tojásnál 25 százalékkal, a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat és várhatóan 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt. Az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővül: tojás, étkezési burgonya, liszt, napraforgóolaj, sertéshús, csirkehús, 2,8%-os…
Tovább olvasomMegint bevásárolt a Mészáros Csoport: ezúttal egy gáz- és áramkeresdelmi cég került hozzájuk
Megvásárolta a Mészáros Csoport a Central Energy Trade (CET) nevű, gáz- és áramkereskedelemmel foglalkozó céget – írja a Magyar Nemzet. Mészáros Lőrinc cégbirodalmába eddig az Opusz Tigáz és az Opus Titász, mint gáz- és áramelosztó társaságok tartoztak, egy energiakereskedő bekerülésével az ellátási lánc egy másik részére is kiterjesztik befolyásukat. A Central Energy Trade nem számít jelentős szereplőnek a piacon, árbevétele 2019-ben és 2020-ban kétmilliárd forint körül alakult, 2021-ben azonban már csak 248 millió forint volt az Opten szerint. Mind 2020-ban, mind 2021-ben néhány millió forint veszteséggel zárták az évet. Mint arra…
Tovább olvasomIsmét rekordot döntött az infláció, az élelmiszerek 40 százalékkal lettek drágábbak
A KSH által publikált októberi inflációs adat újfent rekordot ért el: 21,1 százalékról számolt be a statisztikai hivatal. A hazai infláció így nemcsak régiós szinten, hanem európai összehasonlításban is a legmagasabbak közé tartozik. Ez nem akkora ugrás, mint szeptemberben, amikor átlépte a 20 százalékot a pénzromlás, de azt mutatja, hogy még mindig nem tetőzött az infláció. A 21,1 százalékos infláció alapjáraton is brutális, de ezen belül az élelmiszerek ára kerek 40 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2 százalékkal nőttek. Minden élelmiszer drágább lett, de leginkább a tojás (87,9%)…
Tovább olvasomEltörték az ittas férfi állkapcsát Miskolcon, mert nem árulta el a PIN-kódját
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves és egy 16 éves fiatalkorú fiú ellen rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt. A fiatalok Miskolcon egy erősen ittas férfitól az értékeit, illetve a mobiltelefonját elvéve a PIN-kódot követelték, de a sértett szándékosan téves kódot mondott. A támadók emiatt többször ököllel ütlegelték, de mivel ismét helytelen kódot adott meg, a telefont nem sikerült feloldani, visszaadták neki, és 6.500 forint készpénzt vettek el tőle. A vádirat szerint a vádlottak 2021. július elején, hajnalban Miskolc belvárosában odamentek a padon ülő, erősen ittas…
Tovább olvasomBejelentés: a tojás és a krumpli is ársapkát kap
A szerdai Kormányinfón kiderült, mely termékek lesznek még hatósági árasok mostantól. Az elmúlt hetekben előbb Orbán Viktor kormányfő, majd Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is beszélt arról, hogy rövidesen újabb élelmiszerek kaphatnak ársapkát. A szerdai kormányülésen erről is szó esett, az ottani döntésekről pedig Gilyás Gergely adott tájékoztatást a Kormányinfón. Mint a miniszter elmondta, a szankciós infláció a legnagyobb probléma, már az megdobta a gáz árát, hogy az unió bejelentette, akar egy kilencedik szankciós csomagot, mondta Gulyás. A miniszter szerint amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós infláció ez, de a magyar…
Tovább olvasomSzalonnai lakosok loptak kolbászt és szerszámokat
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azokat a férfiakat, akik vadhúst és szerszámokat loptak Bódvarákón – olvasható a police.hu mókás hangzású „Szalonnaiak loptak kolbászt” című beszámolójában. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság három szalonnai férfival szemben. A gyanúsítottak 2022. október 31-én egy bódvarákói vendégházból késeket, akkumulátoros fűrészt, továbbá majd 50 kilogramm fagyasztott szarvashúst, és kolbászt loptak. A bejelentést követőn a beszerzett adatok és információk alapján a rendőrök már 2022. november elsején gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrkapitányságon a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható elkövetőket. A…
Tovább olvasomNagy Márton: 40 százalék feletti inflációjú, itthon is előállítható termékek kaphatnak ársapkát
Orbán Viktor miniszterelnök már korábban beszélt arról, hogy újabb élelmiszerekre vezethetnek be ársapkát. Bár konkrétumok most sem derült ki, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a minap az Inforádiónak adott interjúban beszélt néhány részletről. Nagy elmondta, hogy a lakossági árstopok egyelőre maradnak, a jövőjüket az infláció határozza meg, ami egyelőre nem csökken, év végére 25 százalék lehet, és onnan fordulhat lejjebb. A pénzromlás kordában tartásában segítenek az élelmiszer-árstopok, amiknek a köre hamarosan bővülhet. Szerinte a napokban dönthet a kormány újabb hatósági áras termékkörökről, olyanokról, amiknek a drágulása 40 százalék feletti, és itthon…
Tovább olvasomMüller Cecília szerint a koronavírus helyett inkább egy komolyabb influenzajárványra lehet számítani
„Ez a betegség is a többi légúti megbetegedéshez hasonlóan szezonálissá fog válni”, ennek megfelelően télen több megbetegedés lesz – mondta Müller Cecília a koronavírusról az InfoRádiónak. Hozzátette, hogy nagyjából 50 év körül van most a megbetegedésben szenvedők átlagéletkora, és ismételten érinti a 60 év felettieket is. Az országos tiszti főorvos az Egyesült Államokban jelenleg agresszívan terjedő új vírusvariánsok miatt nem aggódik, az amerikai elnök fő járványügyi tanácsadójára, Anthony Faucira és a WHO-ra hivatkozva kiemelte, hogy ezek a mutációk az omikron alvariánsai, és „ez tulajdonképpen bizakodásra ad okot”. Az előttünk álló influenzajárvány azonban…
Tovább olvasomIdén már nem emelik a pedagógusok bérét
A PSZ és a PDSZ szerint más téren sem történt érdemi előrelépés a hétfői egyeztetések során. Több mint 2 órás sztrájktárgyalás folyt az Oktatási Hivatalban, a Szalai utcában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár között – számolt be róla a 444.hu. Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának vezetője a tárgyalás után elmondta, hogy idén nem lesz semmilyen béremelés, és a többi sztrájkkövetelésünkben sem történt semmilyen előrehaladás. Komjáthy azt mondta, „halvány ígéretet” kaptak arra, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek…
Tovább olvasom