Nem ad támogatást a Diósgyőri vár átépítésének befejezéséhez a kormány

Megosztás

Dr. Jármai Péter helyettes államtitkár levélben tájékoztatta erről az önkormányzatot Veres Pál polgármester szerint.

Mint arra Veres Pál a Facebookon közzétett bejegyzésében emlékeztetett: még 2021 novemberében derült ki, hogy a tornyok nem bírják el a tervezett ráépítést, így ezek megerősítéséhez további kétmilliárd forintra volna szükség.

„Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos márciusban megígérte, mi több, garantálta, hogy meglesz a vár átépítéséhez szükséges minden forrás. A helyettes államtitkár levele szerint pedig nem lesz meg, mert a kormány nem ad többet a várra, hiába támasztotta alá a város igényét több tervező és egy igazságügyi szakértő véleménye is – azt a pénzügyminiszter nem hagyta jóvá”
– fogalmaz a városvezető, majd ekként folytatja:

„Vagyis az előző városvezetés ismételten egy olyan hibát vétett, amivel újabb 2 milliárd forint kára keletkezik Miskolcnak, hiába garantálta dr. Kiss János, az előző városvezetés alpolgármestere, későbbi diósgyőri vár fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos márciusban, hogy meglesz minden szükséges forrás a várra.”

Veres Pál szerint amennyiben a rendelkezésre álló keret terhére erősítik meg a tornyokat, abban az esetben pénz a vár más részeiből fog hiányozni, magyarán üresek maradnak a vár új terei: se látnivalók, se attrakciók és a Déryné-ház sem készül el, így „a látogatók egy konténervárosba érkeznek majd”. Hozzáteszi: a vár fűtése is konténerekből lesz megoldható, miután ahhoz is kellene még százhúszmillió forint.

„Tehát még az is 120 millióba kerül, hogy ne legyen használható a vár. Ezek szerint ennyit ér dr. Kiss János garanciája? Így lehet, hogy a garantálomból Miskolcnak csak az álom marad” – zárja Facebook-posztját Miskolc polgármestere.

Forrás: Minap.hu; Fotó: Veres Pál Facebook

Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa munkánkat!

Kapcsolódó cikkek