Vezetés közben kezdte el verni a taxist egy férfi Kazincbarcikán

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett, garázdaság, rongálás és könnyű testi sértés vétsége miatt. A férfi újév hajnalán taxival közlekedett, de ittassága miatt szóváltásba került a sofőrrel, akit vezetés közben megütött, majd az autóból kiszállva megrongálta a mobiltelefonját és az adó-vevő készüléket, miközben az autó körül üldözte. A vádirat szerint a vádlott 2022. újév hajnalán, Kazincbarcikán taxit rendelt azzal a céllal, hogy élettársával és annak gyermekével lakóhelyükre utazzanak. Amikor beültek az autóba, a férfi a jobb első ülésen foglalt helyet, azonban…

Tovább olvasom

Gyógyszert kért a fiatal borsodi fiú, majd eszméletlenre verte és kirabolta az idős férfit

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatalkorú fiú ellen minősített rablás bűntette miatt. A fiatal az időskorú, rossz egészségi állapotban lévő férfitől először gyógyszerre kért pénzt, majd ütlegelte, végül a védekező sértettet nagy erővel, ököllel fejen ütötte és az eszméletlen földön fekvő férfitől 40.000 forintot vett el. A vádirat szerint a vádlott 2022. április második felében, este, Edelényben az utcán leszólította a rossz egészségi állapotban lévő és nála gyengébb fizikumú férfit azzal a céllal, hogy értékeket szerezzen meg – írja közleményében az Ügyészség. Először pénzt kért kölcsön…

Tovább olvasom

Vascsővel és ököllel bántalmazták a rablók, ügyes trükkel menekült el tőlük

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves és egy 20 éves férfi ellen rablás és magánlaksértés bűntette miatt, akik Miskolc külterületén lakó férfi házába bementek, vascsővel és ököllel bántalmazták, majd a nyakához kést szorítva nem engedték, hogy elmenjen a házból. Amikor az értékeit összepakolták, egyiküktől kikéredzkedett a mosdóba, így elmenekült és értesítette a rendőröket. A vádirat szerint a vádlottak 2022 januárjában, délelőtt, a romos kerítésen keresztül bementek a sértett férfi Miskolc külterületén lévő ingatlanába. Amikor a pinceajtóról a lakatot elkezdték leverni, a férfi kiment és felelősségre vonta őket,…

Tovább olvasom

Brutálisan megverték a hazafelé sétáló borsodi házaspárt

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves és egy 23 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt. A férfiak egy borsodi kistelepülésen az esti órákban rátámadtak egy hazafelé sétáló házaspárra. Először a nőt bántalmazták, majd a feleségén segíteni igyekvő férfit olyan durván ütlegelték és rugdosták, hogy 8 napon túli gyógytartamú bordatöréses sérüléseket okoztak neki. A vádirat szerint a vádlottak 2022. február hónap közepén, az esti órákban, egy borsodi kistelepülésen a nyílt utcán rátámadtak egy hazafelé sétáló házaspárra. Először a nőt mindketten testszerte többször megütötték, és egyikük mellbe…

Tovább olvasom

Csak telefont akart venni a nőtől, de a féltékeny volt élettárs megverte

Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt. Az elkövető volt élettársát felkeresve, a lakásban összetalálkozott egy férfival, kérdőre vonta, és mivel nem hitte el, hogy telefont vásárolni jött, olyan súlyosan bántalmazta, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki. A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolata véget ért, amit nem tudott elfogadni, továbbra is kereste a helyreállítás lehetőségét, és rendkívül féltékeny volt. A férfi 2021. október közepén, este elment volt párjához, de nem tudta, hogy a nő meghirdette a mobiltelefonját. Vásárlási…

Tovább olvasom

Eszméletlenre verte élettársát az alsózsolcai férfi, mert nem adott pénzt italra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, aki alsózsolcai lakásában ittas állapotban további italozáshoz pénzt kért az élettársától. Mivel az élettárs nem adott neki, olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő eszméletét vesztette. A vádirat szerint a vádlott 2021. január elején a kora délutáni órákban az alsózsolcai lakásában ittas állapotban szóváltásba került élettársával, mivel további italozáshoz pénzt kért tőle, de nem adott neki. Szidalmazta a nőt, majd a fejét ököllel ütlegelte. Amikor a földre esett, tovább folytatta a bántalmazást, kétszer…

Tovább olvasom

Ököllel verte a nő a férfit Borsodban

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves nő ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. Az elkövető egy borsodi kistelepülésen szóváltásba keveredett egy férfival, akit kétszer ököllel szájon ütött, majd – miután egy férfi közéjük állt – a bal szemén is megütötte. A vádirat szerint a nő 2021. július végén a hajnali órákban, ittasan, egy borsodi kistelepülés pincesorán lévő büfénél sorban állt, és szóváltásba került egy férfival. Annyira indulatos volt, hogy a vita hevében kétszer ököllel szájon ütötte a férfit, mire annak egyik barátja közéjük állt,…

Tovább olvasom