A készletek kifogytak, így a magyar burgonya még januárban eltűnik az üzletekből, az importot pedig csak sokkal drágábban lehet beszerezni – mondta Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádióban. A Napi.hu szemléje szerint a szakértő arra is figyelmeztetett, hogy a sertéshús is nagyon, akár 80 százalékkal is megdrágulhat – elsősorban az államilag megszabott ár miatt. Raskó úgy látja, hogy hiány is kialakulhat ezekből a termékekből, mivel a hazai készletek kifogyása után a viszonteladók már csak külföldről tudják őket beszerezni, az import nagykereskedelmi ár azonban sokkal magasabb, ami jelentős veszteséget okoz majd nekik. Így a…
Tovább olvasomCímke: krumpli
Várható volt: a legnagyobb multik is tojáskorlátozást vezetnek be, a krumplival sem járunk sokkal jobban
Nem lehet csak úgy akármennyit vásárolni a hatósági áras burgonyából, miközben az üzletláncok sorra jelentik be, hogy csak korlátozott mennyiségben vásárolható a tojás is. Ahol eddig nem jelentették be, már ott is vizsgálják a kérdést. A következő lépés az áruhiány lehet. Cseberből vederbe. Gulyás Gergely szerdán jelentette be, hogy a kormány árstopot vezet be a tojásra és a krumplira is, ennek következtében pénteken már több üzlet is mennyiségi korlátot vezetett be ezekre a termékekre. A CBA lépett elsőként, de a többiek sem maradtak le nagyon. A Telex megkeresésére a CBA kommunikációs…
Tovább olvasomMár mától ársapkás a tojás és a krumpli – de a kereskedők szerint képtelenség egy éjszaka átárazni őket
A tojásra és az étkezési burgonyára kiterjesztett árstopok már csütörtöktől életbe lépnek – írta meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda esti közlése alapján a HVG. A közlemény szerint a tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál. Úgy kalkulál a kormány, hogy az árstop a tojásnál 25 százalékkal, a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat és várhatóan 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt. Az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővül: tojás, étkezési burgonya, liszt, napraforgóolaj, sertéshús, csirkehús, 2,8%-os…
Tovább olvasomKomoly gondot is okozhat a hatósági áras krumpli, már eddig is hiány volt
A Fidesz az elmúlt esztendőkben előszeretettel osztogatta a krumplit a magyar lakosságnak, természetesen valami véletlen folytán mindig csak önkormányzati, illetve országgyűlési választások előtt, máskor sosem. Most azonban komoly mennyiségű behozatalra szorulunk burgonyából is. Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb. A sajnálatos drágulás okai a következők: kedvezőtlen gazdasági környezet, aszálykárok, madárinfluenza-járvány okozta állománycsökkenés. Vagyis kevesebb lett a tyúk, így a tojás is. Az év végéig 1,1-1,2 milliárd darabra nőhet a nagyüzemi termelés, ami a belföldi fogyasztás 50-52 százalékát fedezi.…
Tovább olvasomBejelentés: a tojás és a krumpli is ársapkát kap
A szerdai Kormányinfón kiderült, mely termékek lesznek még hatósági árasok mostantól. Az elmúlt hetekben előbb Orbán Viktor kormányfő, majd Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is beszélt arról, hogy rövidesen újabb élelmiszerek kaphatnak ársapkát. A szerdai kormányülésen erről is szó esett, az ottani döntésekről pedig Gilyás Gergely adott tájékoztatást a Kormányinfón. Mint a miniszter elmondta, a szankciós infláció a legnagyobb probléma, már az megdobta a gáz árát, hogy az unió bejelentette, akar egy kilencedik szankciós csomagot, mondta Gulyás. A miniszter szerint amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós infláció ez, de a magyar…
Tovább olvasomEltűnhet év végére a boltokból a hazai hagyma és krumpli
Az utóbbi időben jelentősen megugrott ugyanis a tárolás költsége, így a termelők inkább gyorsan szabadulnának a termékektől. A magas energiaárak tovább nehezítik a hazai gazdák helyzetét: az idei időjárás miatt az átlagosnál kevesebb termés eleve kevesebb bevételt vetít előre a szezonra, ám ezt is elviheti a tárolás magasabb költsége – írja a Vg.hu. A portálnak Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldségtermesztési alosztályának vezetője arról beszélt: sok termelő most azt fontolgatja, tárolás helyett inkább a betakarítás után, a földek mellől el is adják a terményt. Attól tartanak ugyanis, hogy a megnövekedett…
Tovább olvasomKözel 8 kilós krumplit találtak a kertjükben
Colin és Donna Craig-Brown meglepődve tapasztalta, hogy egy hatalmas, göcsörtös valami pihen a kertjükben a föld alatt. Azt hitték, valami gyökér vagy gomba lehet, de amikor kihúzták, és megkóstolták, kiderült, hogy egy burgonya az – számolt be a 444. Lehetséges, hogy a mutáns krumpli az eddigi legnagyobb ismert krumpli: az inkább egy szatyornyi krumplira emlékeztető, egy kisebb kutya méretével vetekedő burgonya egy helyi bolt mérlege szerint 7,8 kilogramm. Az augusztus 30-án talált krumplit azóta a hamiltoni otthonuk fagyasztóládájában tartják, de néha előveszik, hogy egy kicsi kocsin húzva megmutassák a médiának…
Tovább olvasomCsöbör Katalin gyurcsányozással és krumpliosztással próbálta megzavarni az előválasztást Alsózsolcán
Helyreigazítás A 2021. szeptember 18. napján a www.borsod24.hu internetes oldalon “Csöbör Katalin gyurcsányozással és krumpliosztással próbálta megzavarni az előválasztást Alsózsolcán” című cikkünkben azt a valós tényt, hogy a szavazósátrak közelében gyűjtött aláírást Csöbör Katalin, abban a hamis színben tüntettük fel, mintha az előválasztási sátrak mellett gyűjtött volna aláírást, ezzel szemben a valóság az, hogy nem az előválasztási sátor mellett gyűjtött Csöbör Katalin aláírást, hanem a szomszédos utcában. a 2 helyszín között több száz méter van. A 2021. szeptember 18. napján a www.borsod24.hu internetes oldalon “Csöbör Katalin gyurcsányozással és krumpliosztással próbálta…
Tovább olvasomMindenki nyugodjon meg: Megnyitották az üzbég-magyar burgonyakutató központot
A miniszter számára ez óriási öröm, a hatalmas táblán pedig természetesen ott virít Orbán Viktor neve is. Jövőre választások, nem baj, ha bőven van utánpótlás krumpliból. „Nagy öröm számomra, hogy ma Taskentben felavathattuk az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot is” – közölte Facebookján Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy „Magyarország számára a mező- és élelmiszer-gazdaság stratégiai ágazat, a nemzetgazdaság motorja, amely hazánk ellátása mellett komoly potenciált jelent a magyar termékek, szolgáltatások és tudás exportja tekintetében is. Nagy István a közös munka kapcsán elmondta, hogy hazánk számára kiemelt…
Tovább olvasom4,4 millió forintra bírságolták meg az Orbán Viktornak egy zsák krumplit ajándékozó Jakab Pétert
4,4 millió forintra büntette Kövér László Jakab Pétert a zsák krumpli miatt – írta meg a Jobbik-közeli Alfahír. A Jobbik elnöke múlt hétfőn a parlamentben a borsodi időközi választás kapcsán szeretett volna egy zsák krumplit átadni a miniszterelnöknek. Ebben megakadályozta Kocsis Máté frakcióvezető, Kövér László házelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Balla György. Kövér László már akkor jelezte, hogy lesz folytatása az ügynek. “Úgy működik a rezsim, hogy aki kimondja az igazat, nevezetesen hogy a rezsim nyomorban tartja a magyarokat, és egy zsák krumplival megvásárolja őket, azt négy és fél millióra büntetik” – mondta az…
Tovább olvasom